A zene és tánc egységével hozták közel a ma emberéhez a nagy király alakját

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_17oszentlaszlo.jpgHatalmas sikernek örvendett a történelmi tényekre, népi énekekre, zsoltárokra, valamint a lovagkirályhoz kapcsolódó legendakörre épült, a csíkszeredai Szabadság téren vasárnap este bemutatott Szent László, légy velünk! rockoratórium és táncjáték. A 30 éves Role zenekar jubileumi eseményeinek egyik legfőbb mozzanataként bemutatott óriásprodukció üzenete rengeteg emberhez jutott el.

A produkció szövegkönyvét a néhai Papp Kincses Emese írta – az előadással az ő emléke előtt is tisztelegtek –, a zenéjét Nagy Tivadar szerezte. Az előadás kivitelezése érdekében a Role zenekarhoz csatlakozott Tóth Larissa és Zaiba Anikó, a balettos lányaikkal, légies táncaikkal, majd bekapcsolódtak a Kelemen Szilveszter és Kósa Gabriella vezette csíkszentkirályi és csíktaplocai néptáncos fiatalok is, akárcsak Gergely Simon Ibolya kórusvezető – a kórus és a zenekar tagjait egyébként erre az alkalomra verbuválták, tanárok, kántorok, diákok, zenészek alkották. A darabot a Németországból hazaérkező Tarjányi Krisztina rendezte. Péter Ernő vezetésével a vonósok is kivették részüket a munkából, de nem hiányozhatott a csíkszentsimoni fúvószenekarból egy kisebb fúvós és dobos társaság sem.
Ahhoz, hogy összeálljanak az óriásprodukció részei, szükség volt két óriásbábra, egy csodaszarvasra és egy kígyóra is, valamint húsz, Ellenség-bábnak elnevezett figurára. A bábokat Albert Zsuzsa és Bakó Klára képzőművész készítette. Szent László koronáját, koronázási kardját és bárdját Bene János kovácsmester alkotta meg.

Képek az előadásról

Forrás : 
www.szekelyhon.ro