Ferenc pápa köszöntötte az egyiptomi turizmus "Szentcsalád" küldöttségét

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_2019799_Articolo.jpgA szerdai audiencián a Szent Péter téren Ferenc pápa üdvözölt egy egyiptomi delegációt, amely azért érkezett, hogy áldást kérjen egy ikonra, amely a Szent Család egyiptomi menekülését ábrázolja, hogy elkerüljék Heródes király elnyomását és igazságtalanságát.

Egyiptom az együttélés, a befogadás, a találkozás, a történelem és a civilizáció földje
„Szeretettel emlékezem apostoli látogatásomra földeteken és a nagylelkű népre” – mondta a pápa. „Ezen a vidéken élt Szent József, Szűz Mária és a gyermek Jézus, valamint sok próféta. Vértanúk és igazak értékes vérétől évszázadokon keresztül áztatott áldott föld ez. Az együttélés és a befogadás, a találkozás, a történelem és a civilizáció földje ez. Az Úr áldja meg mindnyájatokat és védelmezze országotokat, a Közel-Keletet és az egész világot minden rossztól, mindenfajta terrorizmustól és az ördögtől” – mondta a pápa az egyiptomi küldöttségnek.
A turizmusért felelős egyiptomi miniszter vezetésével
Az egyiptomi delegáció az ország turizmusért felelős minisztere vezetésével érkezett Rómába, hogy útjára indítsa zarándoklattervét az ún. „Szent Család útján”. Ez azokat a helyeket köti össze, amelyeken áthaladt Mária, József és a gyermek Jézus az évezredes hagyomány szerint az Egyiptomba vezető úton, hogy menedéket találjanak Heródes erőszaka elől.
Bujdokolva menekültek Heródes elől  
Jézus idejében három út vezetett Palesztinából Egyiptomba. A kopt történeti források szerint azonban a Szent Család – attól való félelmükben, hogy esetleg felismerik őket – nem ezeket a karavánok által kijárt utakat választotta. Egyiptomba érve feltehetőleg folyamatos változtatták helyüket biztonsági okokból. Számtalan keresztény istentiszteleti hely kötődik a Szent Család útjához. Ez lehetővé teszi egy térkép útvonal felállítását, amely a Mediterrán-partvidéktől a Nílus-deltán keresztül és a folyón áthaladva folytatódik dél felé, egészen a mai Assiut városáig. A népi hagyomány nem mindig pontosítja, hogy odafelé vagy a visszavezető úton érintette a Szent Család az adott helyet. Mindenesetre a különböző állomásokat kápolnák, szentélyek, kolostorok, fák jelölik a kopt keresztények zarándok útvonalán.
www.hu.radiovaticana.va