Olaj-Rabóczky Anett határozott, négygyermekes édesanya, aki életének nehéz szakaszát vállalta fel a nyilvánosság előtt, hogy megmutassa, lehetséges beszélni a terhesség művi megszakításáról. Nem volt könnyű interjút készíteni vele. Nem mintha nem örült volna a lehetőségnek. Találkozásunkkor a telefonos jegyvásárlás nem működött a parkolóban, nagycímletű pénzeinket három boltban sem váltották fel. A közeli bevásárlóközpontnál, ahova végül elindultunk, elsőre nem tudtunk befordulni, túlmentünk a bejáraton, majd az ismételt próbálkozásnál dugóba kerültünk.
Csaba testvér gondolatai:
Fogyott az időnk. Attól tartottam, nem lesz a beszélgetésből semmi. Ő azonban elmosolyodott, és csak annyit mondott, hogy „így szokott ez lenni mindig, ha életvédelemmel kapcsolatos témában van találkozóm”. Ahol az Isten közel, ott a Sátán cselvetései is megjelennek. Ekkor döntöttük el, hogy minket nem lehet megakadályozni, hiszen miért is ne lehetne interjút készíteni egy köhögő autóban a dudaszó közepén a dugóban?
Gondolja, hogy ez az ördög cselvetése, és éppen önt tiszteli meg? Hiszen annyi jó is történik a világban.
Tisztában vagyok vele, hogy ez katolikus szemléletű magyarázat, de mi hiszünk az ördög létezésében. „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be” – olvassuk János evangéliumában. Tehát Isten maga az élet. Az ördög ezért elsősorban az életet támadja, s mindent és mindenkit, aki védeni szeretné. Minden más romlás már ennek csak következménye, és megy magától is, a gonosz léleknek az ujját sem kell ezért mozdítani, elvégezzük a munkát mi magunk.
Mióta foglalkozik válságba került várandósokkal?
2012 óta. Böjte Csaba testvér segítségével országszerte elkezdtem tanúságot tenni a történetemről, és közben indítottam el az Abortusz.hu honlapot 2013-ban. Egyszer együtt mentünk valahova autóval. Én hátul ültem, az atya elől. Akkor meséltem el neki, hogy én is megtettem a legrosszabbat, kell, hogy tudja, hogy nekem van egy ilyen súlyos terhem a múltból. Amíg beszéltem, csak annyit láttam, hogy a füle és a nyaka egyre vörösödik. Azt hittem, megharagudott, és összeomlottam. Amikor hátratekintett, szeme könnyes volt a meghatottságtól – azóta jó barátok vagyunk. De az a két perc nagyon kemény volt.
Katolikus hitben kapott feloldozást az abortuszra? Meggyónta?
Abszolút, háromszor is. Ennyiszer persze felesleges, de annyira szenvedtem és forogtam ebben a fájdalomban, hogy életképtelen voltam. A végén egy hírhedten konzervatív paphoz mentem. Bár iszonyú kemény penitenciát kaptam, ő is feloldozott. De nem lettem jobban.
Az fájt, hogy szerette volna a gyereket, vagy az, hogy súlyos bűnt követett el?
Nem szerettem volna azt a gyereket – még most is nehéz belegondolni, mi lett volna, ha megtartom. Ma már természetesen mellette döntenék. Az fájt, hogy őt és Istent megbántottam.
Akkor pontosan mikor jelentkezett a posztabortusz szindróma (PAS)?
Amikor a már tervezett gyermekeim érkeztek. Miután a férjemmel megismerkedtem, őmiatta kezdtem templomba járni. A valódi megtérési folyamat azért hosszabb volt. Amikor első közös gyermekünkkel a 12 hetes ultrahangon voltam, a magzat feltűnően mozgott, integetett. Ekkor érte a tőrdöfés a szívemet, és szinte képtelen voltam felkelni a vizsgálóasztalról. Egészen addig az abortusz számomra elfogadott volt. Rémálmaim voltak ugyan, azt elismertem, hogy a terhesség megszakítástól, de úgy voltam vele, majd eltompul.
Jobb lett valamikor?
A harmadik gyermekemmel voltam terhes, amikorra a gyógyulásom bekövetkezett. A férjem teljes elfogadása fontos tényező volt. De a teljes gyógyulás az egyik délután történt. Egy ágyon pihentettem a fájó derekamat, ébren voltam. Hirtelen magam előtt láttam egy hófehér ruhás kislányt, aki egy férfi kezét fogta. Életem csodálatos találkozása volt: a kislány az abortált gyermekem volt, aki elmondta, hogy már rég megbocsátott, és nagyon szeret. A férfi, azaz Jézus nem beszélt, de végtelen elfogadással és szeretettel volt irántam.
Mi a távlati célja a tanúságtételével? Hogy ne legyen abortusz?
Azért küzdök, hogy ne legyen. Ezzel együtt Jézus azt mondja, szegények mindig lesznek. A legszegényebbek pedig azok, akik átesnek az abortuszon, és nem azért, mert tűzzel-vassal az „anyákba kell magyarázni” a gyereket. Hanem mert egy normális közösségben olyan miliő veszi körül a lányt, ahol felismerik, hogy nagy a probléma, de segítenek megoldani a helyzetet. Amikor a Szabadság híd tetejére felmászik az öngyilkosjelölt, és tragédiák terhelik az életét, neki sem azt mondja a pszichológus, „ezek valóban nagy bajok, ugorjon bátran”. Megpróbálják lehozni, és utána segítséget nyújtani. Valójában a normális világért szól ez a küzdelem, és nem valami, pláne nem valaki ellen.
Miért gondolja, hogy az abortusz nem megoldás?
A nagy csapda éppen ez, mert akár a lányok, akár a szüleik azt hiszik, megnyomhatják a „reset” gombot, és visszamennek az időben ahhoz a ponthoz, amikor még ártatlanok voltak. Valójában ez nem következik be: a lány már akkor is anya marad, legfeljebb egy halott gyerek anyja. Ez az abortusz legnagyobb hazugsága.
Úgy tapasztalja, ma nem támogatják a szülők, barátok az embert?
Sokan úgy hiszik, ezt teszik. Valójában a ma kötelező szöveget mondják el: „Bárhogy döntesz, támogatunk az úton”. Ma a nő jogaira, a testével való önrendelkezésre divat hivatkozni. Csakhogy a nő lényege a szívénél meg a lelkénél van. Elsősorban nem a testéért kellene aggódni, hanem azért, mert annyi nőt törünk össze a semlegességnek álcázott közönnyel, amibe bele se merünk gondolni. Ezeknek a nőknek nagy része nem meséli el, a kötelező mantra miatt nem mondhatja el, mit érez, hiszen az anyai vágy soha nem gazdasági, racionális döntés, így arra mindig lehet hivatkozni, hogy „felelőtlen”.
Biztos, hogy ez mindig és mindenkinél így van?
Egy gyógyító lelki gyakorlaton ismertem meg konkrét történeteket. Így több száz nő tapasztalatáról beszélhetek. A tanulmányok általában eleve azzal a szándékkal készülnek, hogy azt bizonyítsák, az abortusz semmiség, nincs semmilyen következménye. De ha nem így lenne, akkor is torzítaná a valós adatokat, hogy a nők egyszerűen nem beszélnek erről. Nem mondhatják el, hogy a jó kereset, a diploma helyett a gyermeküket választották volna, mert ma ezt lehetetlen mondani. Olyannyira, hogy maguknak is hazudnak.
Állítólag a katolikus családokban olykor még nagyobb az abortusz esélye. Tapasztalt ilyet?
Nem egyszer fizikai kényszerrel vonszolják oda, nemhogy az első, de a második, harmadik trimeszterben lévő lányokat a műtőasztalra. Itt, Magyarországon.
Jó pénzért?
Igen. És ezek sokszor katolikus családok, melyek esetében nagyon ciki lenne, ha kiderülne. Ezzel együtt alapvetően két kérdésről beszélünk. Az egyik, ami bekapcsol egy nőben ilyen esetben, akármilyen feminista, a nőiségének megalázottsága. A nő azért teremtetett, hogy anyává váljon. Akkor is a zsigereibe van írva, ha ő másként gondolkozik erről. Ha ez ellen tesz vagy tetetnek vele, akkor lényege ellen fordul, mint egy autoimmun betegség. Emiatt dolgozik minden nőben a szégyen. Még azokban is, akik büszkén felveszik a pólót, hogy „I had an abortion”. Van, aki úgy próbálja feldolgozni a történteket, hogy extrovertált lesz. Szerintem ez is a PAS tünete. A másik a szemforgató attitűd. Szerintem ebben sok egyéb mellett bűnösök az elmúlt évtizedek is, melyek megtanítottak minket a látszat „szentségére”.
Mit gondol a házasság előtti szex kérdéséről ezzel összefüggésben?
A négy évnek a legnagyobb tapasztalata ez. A krízisterhesség már nagyon nehéz helyzet, ott már szinte lehetetlen bármit tenni. Tehát a prevencióval a leghatékonyabb foglalkozni.
Mármint azzal, hogy ne legyen szex, vagy a védekezéssel?
Azzal, hogy ne legyen szex.
Ez vagy önmegtartóztató, sokak számára egészségtelen évtizedeket jelent vagy korai házasságot.
Igen, korai házasságot. Nem 12, de 20-22 éves korban. Böjte Csaba is azt szokta mondani a diszkókban, hogy fiatalok, menjetek haza, és alapítsatok családot. Ma én is így gondolom. Már 32 évesen is kicsit késő volt szülnöm, negyvenévesen, a negyedik gyermekemmel pedig már egyértelműen. Természetesen nem arról van szó, hogy 45 évesen nem lehet egy gyermek szép ajándék, bár kicsit én is borzongva gondolok bele, mit csinálnék még egy gyerekkel. De meg kell érteni: attól, hogy védekezem, még nem én irányítok. Christopher West, a téma tapasztalt szakírója II. János Pál pápa A test teológiájacímű műve alapján írt egy könyvet. Ez a házasság előtti szüzesség témakörét, a természetes fogamzásgátlást is körüljárja. Eköré világszerte ifjúsági csoportok szerveződtek. Óriási öröm számomra, hogy nagy az érdeklődés a téma iránt. Az új nemzedék egy része már ösztönösen valami mást keres, mint amit a világban tapasztal.
Lehet másként is gondolkodni?
Én albérletbe születtem, közben anyám két diplomát szerzett, én pelenkáztam az öcsémet. Úgy érzem, ezekkel a nehézségekkel sokkal életszerűbb az élet. Persze ehhez segítség és kegyelem is kell, de fontos tudni, hogy nem lehetetlen, a gyerek nem feltétlenül gátja a női kibontakozásnak. Ha az utcán él valaki, akkor is van lehetősége, például az örökbeadás.
Ha már egyszer kínok között megszülte, és még adja is oda valakinek a gyerekét?
Amennyiben semmi esélye, hogy felnevelje. Viszont megtette a kötelességét. Odaadja vagy megöli? Mindig oda akarnak kilyukadni, hogy csak az abortusz a megoldás. Pedig a terhesség megszakítása csak arra jó, hogy olyan sebet nyisson, amivel sokan megbirkóznak ugyan – a legtöbben iszonyú szenvedések közepette –, még többen viszont belebetegszenek. Ennek megnyilvánulási formái lehetnek a drog, az alkoholizmus, de olyan megbetegedésekkel is mutattak ki összefüggést, mint a bulimia és az anorexia.
Ön szerint mi a teendő, ha a terhesség az anya életét veszélyezteti, és már egy gyermeke várja otthon?
Ez is nehéz kérdés. Ha döntési helyzet van, és valaki az élet ellen dönt úgy, hogy lett volna más reális megoldás, annak meglesznek a negatív következményei. Ha valakit bevisznek a kórházba, vérzik, nincs magánál, életveszélyben van, az nyilván más helyzet – az ilyen eset nyilvánvalóan nem ebbe a témakörbe tartozik.
És ha a magzat súlyosan beteg?
Van olyan megoldás is, ami ma ritkán merül fel, de aki megteszi, a későbbiekben pozitívan számol be döntéséről: megszülni és elengedni. Rettenetesen szívszorító, de van rá példa. Ez megnyugvás az anyának, hogy nem ő ölte meg. Igen, elismerem, ez a fájdalmasabb. De ezzel el lehet számolni. Akkor is, ha nem az a nehéz, hogy el kell engedni, hanem éppen az, hogy gondoskodni kell róla évtizedekig. Visszatérek oda, hogy még az egészséges gyermekeket nevelő anyákat is egyedül hagyják, nemhogy a beteget gondozót. Régen ha a nőnek ki kellett szaladni a boltba, a nagycsaládban valaki ránézett a babára. Ma ez nincs meg, mert az együttélés anélkül ment ki a divatból, hogy végiggondoltuk volna kialakulásának okát.
Mi történjen, ha az apuka azt mondja a nőnek, ha megszülöd, elmegyek?
Iszonyú nehéz helyzet. Ismertem olyan háromgyermekes nőt, akivel ez történt. De vannak objektív igazságok az életben, amiket ha áthágunk, úgyis szenvedni fogunk miatta.
Legkésőbb odaát?
Legkésőbb odaát, de igazából már itt is. Papok tudnak mesélni erről, amit a gyóntatószékben tapasztalnak. Sok öreg mamóka elmondja, hogy átélte a két világháborút, eltemették a férjüket, gyermeküket. Mindezt el tudják engedni. Egy dolgon nem tudnak túllépni: ha volt abortuszuk. Azt nem. Haldoklók nem tudnak emiatt meghalni.
Ekkora baj van a férfiakkal?
Már évek óta igyekszem nem így megközelíteni a kérdést, hogy a fiatal apukákra kenjek mindent. A legfontosabbnak a felelősségvállalást tartom. Mert ők viszont azért teremttettek, hogy ha valamit egyszer tettek, legyen az szexuális aktus, a föld felszántása vagy a motorjuk beindítása, akkor azért felelősséget vállaljanak. Ez nincs. Nem gyenge lábakon áll – nincs.
Miért?
A világ elnőiesedik. Mivel azt látják, hogy a nők is mindent meg tudnak csinálni, azt mondják, „oké, te vagy a jobb, csináld te”, és kiesik a kezükből a szerszám. A vásár ezért mindig kettőn áll. Felborult a teremetett valóság, és mindenki be lett csapva. Nem gondolom, hogy a férfi ostorral verje otthon az asszonyt, aki csipkés bugyiban főállásban táplálja a gyerekeket és őt. Hanem azt gondolom, hogy mindenki akkor boldog, hogyha az elemében lehet. A következő nemzedék már ezt a felborult állapotot tartja természetesnek, ezért az ördögnek manapság nem kell nagyon megerőltetnie magát, és csak ritkán kell közvetlenül beavatkozni. Csak ha velünk áll szemben.
