Magyarország a világon elsőként emelte kormányzati szintre az üldözött keresztények megsegítését

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Kozosegek_IMG_E9824.JPGMagyarország a világon elsőként emelte kormányzati szintre az üldözött keresztények megsegítését – mondta Azbej Tristan helyettes államtitkár az MTI-nek New Yorkból kedd este adott interjújában.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár a Magyar Nemzeti Múzeum Kereszt-tűzben című kiállításának kedd esti New York-i megnyitója után telefonon nyilatkozva fontosnak nevezte az üldözött keresztények megsegítésére tett magyar kezdeményezést.
Azbej Tristan hangsúlyozta: “feladatunk, hogy a nyugati keresztény, vagy legalábbis nevükben keresztény országok is tudatosítsák, hogy a világon a legüldözöttebb vallás a kereszténység és szükség van az üldözöttek megsegítésére”. E tudatosítás egyik eszköze a Nemzeti Múzeum kiállítása, amely a közel-keleti térség keresztény közösségeinek tragédiáját mutatja be, fotókkal, emléktárgyakkal, helyszínen rögzített vallomások megidézésével. “A kiállítás sajátossága, hogy emberközelbe hozza a közel-keleti üldözött keresztény közösségek szenvedéseit” – fogalmazott Azbej Tristan. Példaként említette, hogy a kiállított emlékek között vannak például egy bombamerényletekkel darabokra szaggatott templom padjának maradványai, vagy egy örmény papról lerángatott ruha foszlányai.
A kiállítás – amelyet Budapest mellett tavaly bemutattak Washingtonban is – interaktív, a fotókat és a tárgyak kollekcióját a magyar kurátorok szokatlan installációkban helyezték el. “A tárlat drámai pillanatokat rögzít, de nem sugall reménytelenséget” – mondta a helyettes államtitkár.
Arra a kérdésre, hogy ez a kiállítás, illetve az ilyen jellegű tárlatok segítenek-e magukon az üldözött keresztény közösségeken, Azbej Tristan az üldözöttség és a szenvedés minél szélesebb körben történő megismertetésének fontosságát emelte ki.
A segítséget nyújtó magyar kezdeményezés amerikai fogadtatásáról Azbej Tristan elmondta: tavaly, amikor Washingtonban részt vett egy keresztényüldözésről rendezett nemzetközi konferencián, megbeszéléseket folytatott Mike Pence amerikai alelnök munkatársaival is. Az amerikaiak ugyanis felfigyeltek a magyar kezdeményezésre, és tanácsokat, konkrétan neveket és kapcsolatrendszereket kértek a magyar féltől. Nem sokkal ezt követően jelentette be az amerikai kormány, hogy szintén elindítja a magyarokéhoz hasonló segélyprogramját, amelyet az ENSZ és a nemzetközi szervezetek megkerülésével, közvetlenül a segítségre szorulóknak juttat el – a magyar tapasztalatok felhasználásával.
Azbej Tristan az MTI-nek elmondta: azóta is élő a kapcsolat az amerikai és a magyar fél között.
A New York-i kiállítás-megnyitón részt vett Bassár Matti Varda káld érsek, az iraki Erbíl káldeus érsekségének vezetője is. Az érsek az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: Magyarország segítsége létfontosságú a közel-keleti keresztény közösségeknek. Külön aláhúzta annak jelentőségét, hogy a magyarok nem kész ötletekkel és tervekkel jelentek meg, hanem megkérdezték a helybélieket: konkrétan hol és milyen segítségre van szükségük. “Most már tudjuk, hogy nem felejtettek el bennünket” – fogalmazott az MTI-nek az érsek, hangsúlyozva, hogy változatlanul szükség van az üldözött keresztények sorsának, szenvedéseinek, s általában a helyzetüknek a megismertetésére.
A New Yorkban megnyílt kiállítás két hétig várja a látogatókat, majd “visszatér” Budapestre, és kárpát-medencei körútra indul. Azbej Tristan elmondta: további észak-amerikai meghívásokra várhatóan ismét bemutatják a tárlatot több amerikai városban.
MTI
Kép: Két évvel ezelőtt elrabolt szíriai főpapok, kiknek a sorsáról ma sem lehet semmit tudni.