Szent Anna-tó

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szep_Termeszet_b2fc2043167726408eca287926fa8add.jpgMottó: „Vannak nagyszerűbb, pompásabb, elragadóbb látványok Erdély tájai közt, de oly magasztos alig lehet több, mint a Szent Anna tava. A legrégibb időktől a legújabbig szüntelen vallásos eszmék Sion-köde lebegett e táj fölött, ez volt a rajongók, az ihlettek Libanonja, ami Izráelnek az Olajfák hegye, a hindunak agangeszi szent völgy, az északi skandinávnak az Igdrazill árnyéka alatti magány, s a hellén költészet arany árnyképeinek a Tempe: az Erdélynek a Szent Anna tava.”

Jókai Mór
A Szent Anna-tó Székelyföld egyik legvonzóbb természeti látványossága. A tó Közép-Kelet-Európa egyetlen épen maradt vulkáni kráterének alján képződött, a Hargita-hegység vulkanikus vonulata utolsó, legdélibb tömbjének, a Csomád-hegység két ikerkráterének egyikében. (A másik krátert a Mohos tőzegláp tölti ki.) Vízfelszíne 949-950 méter tengerszint feletti magasságban található. A Mohos Természetvédelmi Terület része.
Megközelítése
Csíkszeredától 55, Sepsiszentgyörgytől 48 km-re fekszik. Közúton a Csíkszereda-Sepsiszentgyörgy 12-es országútról a jelzéseknek megfelelően Sepsibükszádnál letérve, és a 113-as megyei úton továbbhaladva érhető el. Kézdivásárhelyről 33 km-re van, Torja irányába a 113-as számú megyei úton közelíthető meg. Gyalogosan a Tusnádfürdőről kiinduló piros kereszttel jelzett túraútvonalon haladva, kb. 4,5 km, mintegy 1,5 óra alatt tehető meg. Lázárfalváról északi irányba haladva, a piros kereszt, majd a kék kereszt jelzést kell követni, körülbelül 10 km-re van a Mohos tőzegláp és további 2 kilométerre fekszik a Szent Anna-tó, összesen mintegy 3 óra menetidőt igényelve.

Leírása
A Keleti Kárpátok vulkáni íve – amelyhez a Csomád-hegység is tartozik – az Erdélyi-medence északi és keleti peremén a földtörténeti harmadkorban erős vulkáni tevékenység nyomán alakult ki. A Csomád két kráterrel rendelkező egyetlen nagy vulkáni építményből áll. A Csomád vulkán utolsó kitörésének időpontját a legutolsó nemzetközi kutatások egyike tízezer hétszáz évvel ezelőttre teszi. Más kutatók harminötezer évvel ezelőttre becsülik a vulkáni tevékenység utolsó időpontját. Pilbáth Attila és Pál Zoltán adatai szerint a legfrissebb kutatások még nem publikált részeredményei azt mutatják, hogy 30000 éves iszapmintát is találtak, tehát a tó ennél idősebb.
A Szent Anna-tó története
A Szent Anna-tó utolsó tízezer éves története alatt több fázist megért. Az utóbbi évek kutatásai több jól elkülöníthető állapotot határoztak meg: Pál Zoltán és Pilbáth Attila Szent Anna-tóról szóló tanulmánya szerint kilencezer nyolcszáz évvel ezelőtt sekély tavi, tőzeglápos állapot uralkodott, majd hozzávetőlegesen nyolcezer nyolcszáz évvel ezelőtt ezt felváltotta a dagadó-láp és láptavak együttesének állapota. Mintegy hétezer-ötven éve sekély mezotróf, majd állandóan emelkedő vízszintű tóvá vált és egészen kétezer hétszáz esztendővel ezelőttig ingadozó vízszintje volt a tónak. Később, körülbelül hétszáz évvel ezelőttig mélytavi oligotróf állapotok uralkodtak, s a tó mélysége jóval meghaladhatta a 12 métert. „Az első egyértelműen antropogén erdőirtáshoz kötött erózió nyomait kb. 1000-900 évvel ezelőttre teszik – olvasható Pál Zoltán és Pilbáth Attila tanulmányában. – A 700 évvel ezelőtti határtól napjainkig folyamatosan kimutathatók az emberi tevékenység nyomai, és antropogén eutrofizációval egybekötött vízszintcsökkenés veszi kezdetét. Kialakul az ÉK-i parton a sekély úszóláp. Az úszóláp növényvilágának gyors és tartós változása a tó ÉK-i partját érő emberi hatások egyértelmű jele.”
A Szent Anna-tó legendája
A tó keletkezéséről szóló legenda röviden:
Valamikor réges-régen a mai Szent Anna-tó helyén egy magas hegy volt, melynek a tetején vár állott. Vele átellenben, egy órányira, a Bálványos-hegyén is egy hatalmas vár volt (ennek romjai ma is láthatók). Két testvér lakott a két várban, mindkettő kevély, gőgös, irigy volt, egymást sem szerették.
Egyszer a bálványosi várba egy gyönyörű, arannyal, ezüsttel, gyémánttal kidíszített hintóval, melyet hat szilaj paripa húzott, egy nagy úr érkezett. A házigazdának erősen megtetszett a hintó és a lovak, s kérte a vendéget, hogy adja el neki. Cserébe hét falut ígért, azonban a vendég úr hallani sem akart róla, s bármennyire is unszolta, hajthatatlan maradt. Mikor ezt látta a vár ura, cselhez folyamodott. Nagy mulatságot rendezett, ahol kockázással elnyerte a hintót. Másnap első dolga volt, hogy meglátogassa a testvérét. A testvére nagyon megirigyelte a hintót, és fogadtak hogy egy napon belül különb hintót fog szerezni, nem is hat, hanem tizenkét lóval.
Egész nap tűnődött az öcs, hogy honnét szerezzen különb tizenkét lovat. Hiába törte a fejét, semmit nem tudott kitalálni. Hanem egyszer csak mi jutott eszébe? A várba parancsolta a környék legszebb leányait. Egy fél nap se telt bele, és több száz lány gyűlt össze, a legszebb közülük egy Anna nevű volt. Ezt választotta először a vár ura, majd még tizenegyet, és a hintója elébe fogatta őket. A lányok azonban meg se bírták mozdítani a hintót. Az úr szörnyű haragra gerjedt, és ostorával rávágott Annára, aki legelől állt. Patyolatfehér húsából kiserkedt a vér, s jajszava felhangzott a magas egekig. Az úr másodszor is rávágott, ekkor Anna megátkozta, hogy süllyedjen a föld alá. S abban a pillanatban az ég elfeketedett, és szörnyű mennydörgés között a vár összeomlott. A romok egyre lejjebb süllyedtek, mígnem az egész víz alá került, és egy tó alakult ki.
A tó vizén tizenkét hattyú úszott, majd kijöttek a partra, megrázták magukat és visszaváltoztak leányokká. Mind hazasiettek a falujukba, Anna kivételével, aki kápolnát épített a tó partján, s ebben a kápolnában töltötte életének hátralevő részét csendes imádkozással. És jöttek az emberek mindenfelől a kis kápolnához együtt imádkozni a szent életű leánnyal, halála után pedig elnevezték róla a tavat Szent Anna tavának
A Szent Anna-tó és krátere
A vulkáni tavak szabályos, szép tölcséralakjával ellentétben a Szent Anna-tó mai medre a felgyorsult feltöltődés következtében hatalmas területeken nagyon lankás. Ugyancsak a feltöltődés következtében a tó átlagmélysége, legnagyobb mélysége, területe és kerülete is csökkent.

Területe
A tó alakja egy festőpalettáéhoz hasonlít. A tó területére vonatkozó első megbízható adat Gelei Józseftől, a Kolozsvári Egyetem Földrajz Intézetének tanárától származik, aki 1909-ben 21,3 hektárt mért. A kolozsvári Babes–Bolyai Egyetem földrajz szakos hallgatóinak kilencven évvel későbbi, 1999-es és 2000-es mérései alapján a Szent Anna-tó területe 19,3 ha. A területcsökkenés a vízszintcsökkenéssel hozható leginkább kapcsolatba.
Kerülete
A Szent Anna-tó kerülete Orbán Balázs idejében, a 19. század közepén valószínűleg a tavat körbejáró ösvény szintjén volt, de azóta jelentősen csökkent: 1909-ben 1749 métert, 1999-ben 1617 métert mértek a kutatók.
Vízszintje
A tó vízszintje Pál Zoltán és Pilbáth Attila tanulmánya szerint 949-950 m tengerszint feletti magasságban van. A tó tükre és a kráterperem közötti szintkülönbségek 120-350 m közöttiek. A tóban tárolt vízmennyiség 1909-ben 86500 m3 volt. Ez kilencven év alatt 68500 m3-re csökkent.
A tó legnagyobb mélysége
Az első feljegyzés a tó mélységéről Orbán Balázs nevéhez fűződik, aki 1867-ben egy 12,5 méteres farönköt nyomott le a jégről, – mert a legjobb méréseket jégről lehet végezni –, és mintegy 12,5 métert mért, de a tó esetleg annál is mélyebb lehetett. Az első szakszerű felmérés e tekintetben is Gelei József nevéhez fűződik, aki szerint 1909-ben 8,3 méter volt a legnagyobb mélység. A csíkszeredai Jánosi Csaba 1971-ben végzett felmérést, és 7,2 métert mért legnagyobb mélységnek. A következő mérést a kolozsvári Babes–Bolyai Egyetem földrajz szakos hallgatói végezték 1999-ben és 2000-ben, amikor már 6,3 illetve 5,5 méter mélységet határoztak meg. (A 2000-es mérés 5,5 métere többek között abból adódik, hogy nagyon aszályos volt az a nyár.) Így a szakértők szerint ma a legnagyobb mélység 6-6,3 m körül ingadozik. Azért ingadozik, mert hatalmas jégolvadás, illetve hóolvadás után akár 60-70 cm-t is változhat a tó vízszintje.
Ultrahangos műszerek segítségével 2000-ben a tó első iszapvastagság-térképe is elkészült Pál Zoltánnak és társainak köszönhetően. Ebből kimutatható, hogy a legmélyebb részek alatt a négy métert is meghaladja az iszapréteg.
A jégpáncél
A tó vizét csak a felszínére hulló csapadék és a kráterperemről beszivárgó víz táplálja. Ennek köszönhetően 1909-ben a desztillált víznél is kevesebb oldott ásványi anyagot tartalmazott, ezért könnyebben befagyott. A tó vizének szokásosnál gyorsabban történő befagyása ma is megfigyelhető, akárcsak az, hogy nagyon vastag a jégréteg a tavon. 1999-ben Pál Zoltánék mérései szerint 70 cm-nél nagyobb volt a jégréteg átlagvastagsága, és több helyen találtak egy méternél is vastagabb réteget.
„A téli Szent Anna látványa egyedi élményt nyújt, – olvasható Pál Zoltán és Pilbáth Attila tanulmányában – alkalmat nyújt sétálni a tó jegén, a kráter valódi középpontjában lenni, élvezni a tökéletes csendet, amelyet csak néha-néha tör meg a hatalmas jégtömeg feszítő-erejéből fakadó morgó hang.”
A víz minősége
Száz évvel ezelőtt a tó vize a desztillált víznél is kevesebb oldott ásványi anyagot tartalmazott. Napjainkban a fürdőszezonban és utána vett vízminták szerves anyagok, napozóolajok, ammónium jelenlétét mutatják. Az iszapminták vizsgálatának eredménye azt bizonyítja, hogy a tó fenekén felhalmozódnak az ülepedő szennyezőanyagok, mint például az ólom, amely egyértelműen a kráterbe ereszkedő gépkocsik kipufogógázaiból származik.
Növényzet és állatvilág
A szakirodalom szerint a tó vizében megtalálható a vízisikló (Tropidonotus natrix), a gőték (Triton montadoni) és békák csak szaporodási időszakban látogatják a tavat.
A parton fészkelő récefaj (Anas acuta) a cserjékkel tarkított lebegő tőzegréteget kedveli. 1908-ban és az 1940-es években amerikai törpeharcsát telepítettek a tóba. Ennek állománya megfogyatkozott, de nem pusztultak ki: egyre többen számolnak be jelenlétükről – állítják a már említett tanulmány szerzői.
Az ízeltlábúak közül nagy tömegekben él a vízipoloska (Notonecta Glauca, Carixa), számos szitakötőfaj (Erytromma najas, Libellula depressa, Leptetrum maculatum), rákok és férgek, illetve egysejtűek.
A kráterbelsőben az átlagember számára is jól megfigyelhető a vegetációs inverzió: a tó partján főleg lucfenyvesek vannak, míg magasabban, a keleti és déli lejtőkön főként gyertyánnal keveredett bükkösök helyezkednek el. A növényinverzió elsősorban a kráter hűvös, párás mikroklímájának köszönhető.
A tó északkeleti partjainál található több száz éves lápban több tőzegmoha-faj, ritka sásfajok és kereklevelű harmatfű is előfordulnak. Ugyanakkor napjainkban a tó kerületének több mint a felén tőzegmoha-szegély fedi a parti vizeket.
www.tusnadfurdo.ro