Minden amit tudni szeretnél a lelki adoptálásról

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_baby-1080x720.jpgNe aggódj, ha nagyon idegenül cseng a füledben ez a szópárosítás, mert bár nem mai találmány, itthon ez még nagyon friss, de kétségtelenül az egyik legszebb dolog, amiről valaha hallottam.

Pár lengyel egyetemista gondolt egyet ’87-ben Szűz Mária fatimai jelenésére, mint egy válaszreakcióként, és belevágott a lelki adoptálás művébe. Pár év elteltével szabad kezet is kaptak a Szentszéktől és mindenféle egyházi elöljáróságtól, hogy bátran vigyék minél szélesebb körben a világba, és terjesszék az imádságnak és szolgálatnak ezen formáját.
De miről is van szó?
A Lelki Adoptálással tulajdonképpen örökbe fogadunk egy éppen aznap megfogant gyermeket, akinek élete fokozottan ki van téve valamilyen jellegű abortív beavatkozásnak. 9 hónapon át kísérjük el ezt a kis magzatot születéséig, minden nap egy tized rózsafüzérrel, felajánlva az ő épségéért és családjáért. Az egész egy ígérettel kezdődik, melyben tulajdonképpen elköteleződik az ember emellett a 40 hetes lelki-szülői feladat mellett.
Az adoptálás mellett egy Imatárs program is elérhető számunkra, melynek keretein belül konkrét szülők kérhetik konkrét emberek imáját saját születendő gyermekükért. Akik bekapcsolódnak imatársnak, bármikor felkérhetőek lesznek közbenjáró imára, mely igényről az Imát kérek! felületen adhattok hírül.
A szolgálattevők honlapján mindezek mellett temérdek Tanúságtétel olvasható, melyek egyesével, önmagukban is felkavaróak, és megrendítő erejű bizonyságot tesznek Isten minden nap végbevitt csodáiról. Külön térkép van beillesztve, ahol a lehető legegyszerűbben meg lehet találni azokat a helyeket, ahol másokhoz társulva, közösen is imádkozhatunk a gyermekekért, és természetesen nem lehet igazán XXI. századi semmi, ha nem tartozik hozzá mobil applikáció is.
A Powerbank for Life alkalmazás tulajdonképpen segít abban, hogy ezt a különleges feladatot rendszeresen és a lehető legmélyebb lelkülettel tudjuk végezni. Minden nap, az adott rózsafüzér titokról elmélkedést olvashatunk, minden napra jár még egy külön ima is, és a 40 hétre elosztva 40 darab tanúságtételt is el tudunk olvasni telefonunkon, melyeket a programban aktívan résztvevő, vagy részt vett emberek írtak. Az alkalmazást innen telepítheted Android telefonodra, innen pedig iOS telefonodra.
Kedvesemmel úgy döntöttünk, hogy jegyességünk ékességeként, mi is örökbe fogadunk egy még meg nem született babát.
Ha te is szívesen csatlakoznál, ezen a linken minden további segítséget megtalálsz a nekiinduláshoz. Építsük együtt a Élet Kultúráját!
Varga Gergő Zoltán
https://777blog.hu