Így tért meg Istenhez halálos ágyán a világhírű zeneszerző

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_p01bqdpx.jpgSokszor panaszkodunk fáradságra, kimerülésre, de vajon mikor gyóntunk utoljára? A mai ember talán azért is van annyira elfáradva, mert nem meri, nem tudja lerakni azokat a terheket, melyeket a gyóntatószékben szoktunk lerakni!! Ezekben a napokban, mikor az utolsó dolgokról elmélkedünk és elhunyt rokonainkért imádkozunk, vegyük a bátorságot és őszinte bűnbánatban tisztítsuk meg lelkünket, ajándékozzuk meg magunkat Isten gyermekeinek szabadságával!

Szeretettel, 

Csaba t. 
„Maga nélkül, drága barátom, úgy múltam volna ki, mint egy kutya.” A 39 éves Frédéric Chopin halálos ágyán tette ezt meglepő kijelentést gyóntatójának. Ha ismerjük a híres zeneszerző életét, elgondolkodhatunk rajta, vajon hogyan sikerült őt meggyőzni arról, hogy meggyónjon, közvetlenül három napig tartó haláltusája előtt. Íme a megrendítő megtérés története.
Frédéric Chopin vallásgyakorlása akkor ért véget, amikor 1830. november 2-án Lengyelországból Franciaországba emigrált. Új párizsi barátainak nagy része nem volt vallásos. Chopin maga is gyorsan elfelejtette gyermekkori buzgóságát, új életét teljesen áthatotta a művészi tépelődés. Ő, a messziről jött zseni gyorsan a párizsi szalonok kedvence lett. Mélyen vallásos édesanyjától örökölt hitétől elfordult, mikor szerelmes lett Delfina Potockába, később pedig George Sandba, valódi nevén Aurore Dudevant-ba.
Egy ifjúkori barát
Chopinnek gyermekkora óta gyenge volt az egészsége. Egyre súlyosabb és gyakoribb fertőzések támadták meg a tüdejét, aminek következtében élete utolsó éveit már nagyon legyengült állapotban töltötte. Barátai jellemzése szerint sápadt arca ekkor olyan „áttetsző volt, mint az alabástrom. A zeneszerző a közeledő végre utaló jelek ellenére sem fordult a lelki élet felé.
Egy nap találkozott gyerekkori barátjával, Aleksander Jelowicki atyával, a párizsi lengyel emigráns közösség lelki vezetőjével. Frédéric nagyon közel állt Aleksanderhez, és még inkább annak testvéréhez, Edwardhoz, aki az osztrák forradalomban vesztette életét 1848. november 10-én.
Aleksander atyának tudomása volt arról, hogy Chopin rendkívül rossz egészségi állapotban van, és többször is megkísérelte kibékíteni őt Istennel, ám hiába. Végül a zeneszerző beleegyezett a vallomásba, de csak „barátilag”. Még ha el is mesélte az életét barátjának, a gyónás szentségét határozottan visszautasította. Chopin teljes mértékben tisztában volt vele, hogy hamarosan meg fog halni. Édesanyja miatt sajnálkozott, aki ekkor még élt és azon bánkódott, hogy fiát szentségek vétele nélkül kell látnia meghalni. De azt is bevallotta barátjának, hogy becsületből nem fogadja el azokat, mivel nem hisz bennük.
Némi ravaszság
1849 október 12-én este a zeneszerző háziorvosa, Cruveilhier doktor arról tájékoztatta a papot, hogy Chopin valószínűleg nem éri meg a reggelt. Aleksander atya azonnal barátjához sietett. Amikor belépett a szobába, a beteg azonnal így szólt hozzá: „Én igazán nagyon szeretem Önt, de kérem, ne mondjon semmit! Menjen aludni!” Az atya elment, és egész éjjel imádkozott. Másnap reggel, elhunyt testvére névnapján őérte mutatta be a szentmisét és közben arra kérte Istent, segítsen neki megmenteni Chopin lelkét.
Elhatározta, hogy ismét elmegy barátjához. Miközben az a reggelijét fogyasztotta, Aleksander atya nyugodt hangon így szólt hozzá: „Tudja, hogy ma van Edward névnapjának ünnepe, akit ön annyira szeretett…” Chopin láthatóan meghatódott. Egy pillanatig sem habozva az atya így folytatta:
– Az ő névnapjának ünnepén hadd kérjek öntől valamit!
– Kérjen, amit csak akar.
– Adja nekem a lelkét.
Chopin megértette, mit szeretne a barátja és beleegyezett. Megpróbált felülni az ágyban. Aleksander atya intett a többieknek, hogy hagyják el a szobát. A pap letérdelt és Istenhez fohászkodott, hogy Ő maga „vegye el” barátja lelkét. A keresztet kezében tartva kérdezte Chopintől:
– „Hisz ön Benne?
– Hisz, ahogyan az édesanyja tanította hinni?
– Igen, ahogy anyám tanított.”
A gyónás órákon át tartott megszakítás nélkül. A zeneszerző haláltusája ezután három napig tartott. Amikor visszanyerte eszméletét, Chopin szomorúságtól lesújtott szeretteit maga körül látva azt kérdezte a paptól: „De hát mit csinálnak? Miért nem imádkoznak?”
A boldogság forrásánál
Élete utolsó óráiban Chopin barátja kezét fogta, és arra kérte, virrasszon mellette. Máriához, Jézushoz és Szent Józsefhez imádkozott és kérte az orvosokat, hogy hagyják őt meghalni:
„Hagyjanak! Itt az ideje, hogy meghaljak. Isten megbocsátott nekem és most magához hív. Hagyjanak, meg akarok halni.”
Barátait vigasztalva így szólt:
„Szeretem Istent, és önöket is szeretem… Jó így meghalni. Ne sírjanak, drága barátaim. Érzem, hogy meghalok. Imádkozzanak velem. Isten önökkel, találkozunk az égben! A boldogság forrásához érkeztem.”
Frédéric Chopin TBC-ben halt meg 1849. október 17-én éjjel, Párizsban, a Vendôme tér 12. számú házban, barátai körében, keresztet tartva a kezében. Tizenhárom nappal később számos hozzátartozója, barátja és csodálója kísérte őt végső nyughelyére a Père-Lachaise temetőben. Albert Grzymala, a művész barátja, aki Chopin mellett volt utolsó óráiban, ezt írta egy rokonának: „Soha az ókorban, még a legsztoikusabb időszakában sem, senki nem mutatta példáját ennél szebb halálnak és nagyobb, keresztényibb és tisztább léleknek.”
Forrás: Aleteia
Fordította: Nagyné Molnár Ildikó