Ferenc pápa, korunk Noé prófétája?!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_papakatekezis16.jpgA Megtérés, Isten áldott jelenléte, az Egyház,  XXI század Noé bárkája??

Olvassuk Ferenc pápa gondolatait!!

Tisztelettel, 

Csaba t. 
...úgy tűnik, képzeletünk előtt egyre többször megjelenik egy mindent megsemmisítő világkatasztrófa képe. Ami egy atomháború esetén történne. „Másnap” – ha még létezünk, napok és emberek – a nulláról kellene újrakezdenünk mindent. „Pusztítsunk el mindent, hogy elölről kezdhessünk mindent.” .... úgy tűnik, a vízözön szimbóluma egyre inkább teret nyer tudatalattinkban. A jelenlegi világjárvány pedig nem elhanyagolható jelzáloggal terheli a nekünk fontos dolgokról, az életről, a sorsunkról alkotott felhőtlen elképzeléseinket....
Jézus az utolsó időkről szólva azt mondja: „Ahogy Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is: ettek, ittak, házasodtak, egészen addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és mind elpusztította őket” (Lk 17,26–27). Valójában az evés és ivás, a házasodás nagyon is normális dolgok, és nem tűnnek a romlottság példáinak. Hol van a romlottság? Hol volt a romlottság? Valójában Jézus azt a tényt emeli ki, hogy az emberi lények, amikor csak az élet élvezetével törődnek, a romlottság észlelésére is képtelenek, pedig a romlottság elveszi az élet méltóságát és megmérgezi annak értelmét. Amikor elvész a romlottság észlelése, és a romlottság megszokott dologgá válik, akkor mindennek ára van, mindennek! Adnak-vesznek mindent: véleményeket, bírósági ítéleteket… Az üzleti világban, sok szakmában ez általános. Olyan könnyedén élnek együtt a korrupcióval, mintha az az emberi jólét normális része lenne.... 
Az öregek menthetik meg a romlott, korrupt világot!
Március 16-án a Szentatya immár harmadik katekézisét tartotta az öregkorról a délelőtti általános kihallgatás keretében. Noé alakját felidézve arra mutatott rá, hogy a jólétben élő ember könnyen hozzászokik az igazságtalan, romlott társadalmi viszonyokhoz, és a problémákat észre nem vevő, rossz értelemben gondtalan fiatalságot egyedül az öregek bölcsessége mentheti meg a megszokott romlottságtól.
Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A bibliai elbeszélés [Ter 6,5–8] – annak a kornak a szimbolikus nyelvezetét használva, amelyben íródott – meglepő dolgot mond: Isten annyira elszomorodott az emberek általános elterjedt, már megszokott életmóddá vált gonoszsága miatt, hogy azt gondolta, hibát követett el, amikor megteremtette őket, és úgy döntött, hogy most eltörli őket. Radikális megoldás. Ez paradox módon még az irgalmassággal is kapcsolatban állhat. Nincs több ember, nincs több történelem, nincs több ítélet, nincs több büntetés. És a romlottság, az erőszak és az igazságtalanság sok eleve elrendelt áldozata örökre megmenekülne.
Nem gondoljuk-e néha – a rosszal szembeni tehetetlenség érzésétől elborítva vagy a „vészpróféták” által elcsüggesztve –, hogy jobb lett volna, ha meg sem születünk? Kell-e hitelt adnunk azoknak a legújabb elméleteknek, melyek szerint az emberi faj evolúciós csapás bolygónk életére nézve? Minden kedvezőtlen? Nem.
Voltaképpen nyomás alatt vagyunk, ellentétes ösztönzéseknek vagyunk kitéve, ami összezavar bennünket. Egyfelől ott van az örök fiatalság optimizmusa, melyet a technológia rendkívüli fejlődése önt belénk. Ez olyan jövőt fest elénk, amely tele van nálunk hatékonyabb és okosabb gépekkel, melyek meggyógyítják betegségeinket és kitalálják a legjobb megoldásokat arra, hogy ne haljunk meg: a robotok világa. Másfelől úgy tűnik, képzeletünk előtt egyre többször megjelenik egy mindent megsemmisítő világkatasztrófa képe. Ami egy atomháború esetén történne. „Másnap” – ha még létezünk, napok és emberek – a nulláról kellene újrakezdenünk mindent. „Pusztítsunk el mindent, hogy elölről kezdhessünk mindent.” Természetesen nem akarom a haladás témáját banalizálni. De úgy tűnik, a vízözön szimbóluma egyre inkább teret nyer tudatalattinkban. A jelenlegi világjárvány pedig nem elhanyagolható jelzáloggal terheli a nekünk fontos dolgokról, az életről, a sorsunkról alkotott felhőtlen elképzeléseinket.
A bibliai történetben, amikor a földi életet meg kell menteni a romlástól és a vízözöntől, Isten a legidősebb ember, az „igaz” Noé hűségére bízza a feladatot.
Vajon az öregség megmenti a világot? Milyen értelemben? És hogyan fogja az öregség megmenteni a világot? És milyen jövő vár rá?
A halálon túli élet vagy csak a túlélés a vízözönig? Jézus egyik kijelentése, mely „Noé napjaira” vonatkozik, segít mélyebben megérteni az imént hallott bibliai szöveg jelentését. Jézus az utolsó időkről szólva azt mondja: „Ahogy Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is: ettek, ittak, házasodtak, egészen addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és mind elpusztította őket” (Lk 17,26–27). Valójában az evés és ivás, a házasodás nagyon is normális dolgok, és nem tűnnek a romlottság példáinak. Hol van a romlottság? Hol volt a romlottság? Valójában Jézus azt a tényt emeli ki, hogy az emberi lények, amikor csak az élet élvezetével törődnek, a romlottság észlelésére is képtelenek, pedig a romlottság elveszi az élet méltóságát és megmérgezi annak értelmét. Amikor elvész a romlottság észlelése, és a romlottság megszokott dologgá válik, akkor mindennek ára van, mindennek! Adnak-vesznek mindent: véleményeket, bírósági ítéleteket… Az üzleti világban, sok szakmában ez általános. Olyan könnyedén élnek együtt a korrupcióval, mintha az az emberi jólét normális része lenne. Amikor valamit el akarunk intéztetni, és a dolog lassan halad, az eljárás egy kicsit lassú, hányszor halljuk, hogy azt mondják nekünk: „Ha adsz egy kis pénzt, akkor felgyorsítom.” Nagyon sokszor. „Adj valamit, és én teszek az érdekedben valamit.” Ezt mindannyian nagyon jól ismerjük. A korrupció világa szemlátomást az emberi lét normalitásának a része; és ez iszonyúan rossz.
Ma reggel beszéltem egy úrral, aki elmondta nekem, mekkora problémát jelent ez az ő országában. Fogyasztjuk és élvezzük az élet javait anélkül, hogy törődnénk az élet szellemi-lelki minőségével, anélkül, hogy törődnénk közös otthonunkkal, az ember élőhelyével.
Az emberek mindennel visszaélnek, nem törődve a megalázottsággal és csüggedéssel, amelytől sokan szenvednek, de azzal a rosszal sem, amellyel mérgezik a közösséget.
Amíg a normális életet „jólétben” tölthetjük, addig nem akarunk arra gondolni, ami megfosztja az életet az igazságosságtól és a szeretettől. „Én jól vagyok! Miért kellene gondolnom a problémákra, a háborúkra, az emberi nyomorúságra, a nagy szegénységre, a sokféle gonoszságra? Nem. Én jól vagyok. Nem érdekelnek mások.” Ez az a tudatalatti gondolat, amely arra késztet, hogy továbbra is a romlottság állapotában éljünk.
A korrupció megszokottá válhat? Kérdezem. Testvéreim, sajnos igen. A romlottság levegőjét úgy lehet belélegezni, mint az oxigént. Ez a normális. „Azt akarja, hogy ezt gyorsabban elintézem? Mennyit fizet?” Ez a normális! Ez a megszokott! De ez becstelen, ez nem jó! Mi nyitja meg előtte az utat? Egy dolog: a gondtalanság, a csak önmagunkkal való törődés: az az út nyitja meg az ajtót a korrupció előtt, mely elnyeli mindenkinek az életét. A korrupció nagy hasznát veszi ennek a nem tiszteséges gondtalanságnak. Ha valakinek minden jól megy, és nem törődik másokkal, ez a gondtalan hozzáállás felpuhítja a védekezésünket, tompítja a lelkiismeretünket, és – akaratlanul is – bűnrészessé tesz bennünket. Mert a korrupció sosem egyedül zajlik: az embernek mindig vannak cinkosai. És a korrupció terjed, egyre csak terjed.
Az öregkor olyan helyzetben van, hogy képes felismerni az élvezetek megszállott keresésével és lelki mélység nélkül élt élet normalizálódásának megtévesztését: élet gondolkodás nélkül, áldozat nélkül, lelki mélység nélkül, szépség nélkül, igazság nélkül, igazságosság nélkül, szeretet nélkül: ez csupa korrupció! Az öregkor, az öregek különlegesen érzékenyek a minket emberivé tevő figyelmességekre, gondolatokra és szeretetkifejezése, és ennek az érzékenységnek újra sokak hivatásává kellene válnia. Ez az öregeknek az új generációk iránti szeretetének döntése lesz! Mi leszünk azok, akik megkongatjuk a vészharangot, és akik riadót fújunk: „Vigyázzatok, ez korrupció, ez semmi jót nem hoz nektek!” Manapság rendkívül nagy szükség van az öregek bölcsességére, hogy szembe tudjunk fordulni a korrupcióval.
Az új nemzedékek prófétai szót várnak tőlünk, öregektől, idősektől, olyan szót, amely új perspektívák felé nyit ajtókat, a korrupciónak, a romlott dolgok megszokásának gondtalan világán kívül. Isten áldása az öregkort választja ehhez az annyira humánus és humanizáló karizmához.
Milyen értelme van az öregségemnek? Mindannyian, akik öregek vagyunk, megkérdezhetjük magunktól. Ez az értelme: a romlottság prófétájának lenni, és azt mondani másoknak: „Álljatok meg, én már jártam ezen az úton, és nem vezet sehová! Most elmondom nektek a tapasztalataimat.” Nekünk, öregeknek, romlottság elleni prófétáknak kell lennünk, ahogyan Noé is a korabeli romlottság elleni próféta volt, mert ő volt az egyetlen, akiben Isten megbízott. Mindnyájatoktól kérdezem – és magamtól is kérdezem: nyitott-e a szívem arra, hogy próféta legyek a mai korrupció ellen? Van egy rossz dolog: amikor emberi érettség nélkül, a fiatalok romlott szokásaival öregszik meg valaki. Gondoljunk a Zsuzsanna történetében szereplő bírókra: ők a romlott öregség példái. És mi, ha ilyen öregkorunk lesz, nem leszünk képesek próféták lenni a fiatalabb generációk számára.
Noé ennek a teremtő öregkornak a példája: nem romlott, hanem teremtő öregkornak! Noé nem prédikál, nem panaszkodik, nem vádaskodik, hanem gondoskodik a veszélyben lévő nemzedék jövőjéről. Nekünk, időseknek gondoskodnunk kell a veszélyben lévő fiatalokról, gyermekekről. Noé megépíti a befogadás bárkáját, és beengedi oda az embereket és az állatokat. Az életről való gondoskodással, annak minden formájában, Noé teljesíti Isten parancsát, megismételve a teremtés gyengéd és nagylelkű gesztusát, amely valójában maga az a gondolat, amely Isten parancsát inspirálja: egy új áldás, egy új teremtés (vö. Ter 8,15–9,17).
Noé hivatása mindig időszerű marad. A szent ősatyának ma is közben kell járnia értünk.
És mi, bizonyos korú nők és férfiak – nem mondom, hogy öregek, mert egyesek megsértődnének –, ne felejtsük el, hogy megvan a lehetőségünk a bölcsességre, hogy azt mondjuk másoknak: „Nézzétek, a korrupciónak ez az útja nem vezet sehová!” Olyanoknak kell lennünk, mint a jó bor, amely végül, öregként, jó üzenetet tud adni, és nem rosszat.
Ma felhívást intézek minden olyan emberhez, aki egy bizonyos korban van, hogy ne mondjam, öreg. Vigyázzatok: a ti felelősségetek, hogy szót emeljetek az emberi romlottság ellen, amelyben élünk, amelyben ez a relativista életmód zajlik, ahol minden relatív, mintha minden megengedett lenne. Haladjunk előre! A világnak szüksége van erős fiatalokra, akik előre haladnak, és bölcs öregekre! Kérjük az Úrtól a bölcsesség kegyelmét!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír