Hittel a biztonságosabb robogásért

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tarsadalom_motorosaldas23.jpgMotorosok százai közlekednek majd Isten áldásával az előttünk álló szezonban.

Vasárnap a Hargitafürdőn tartott ünnepi szentmise után áldásra gyülekeztek a motorosok a Tolvajos-tetőn, a Hármas-keresztnél.
A Székelyföld számos településéről érkezett vasparipásokat a jelen lévő plébánosok és szerzetesek köszöntötték, illetve indították az idei motoros szezont.
– Isten áldásával akarunk elindulni útjainkon, melyek sokszor színesek, sokfélék, egyenesek és kanyargósak, rövidek és hosszabbak, biztonságosabbak, vagy éppenséggel nehezek, melyek sokszor minket is, de főleg hitünket erősítik vagy gyengítik. A motorozást az élethez hasonlítom, hiszen az életben is érnek bennünket kisebb-nagyobb balesetek, és jogosan tehetjük fel a kérdést, hogyan tudjuk az életet uralni. Mindig meg kellene őriznünk belső békénket, amely segít minket abban, hogy uralni tudjuk a különféle élethelyzeteket, és ezt egy szóval hitnek nevezzük – mondta Hölgyes Pál lemhényi plébános.
Az áldás után a jelenlévők megburrogtatták motorjaikat és elénekelték a székely, illetve a magyar himnuszt.
Fotó: Veres Nándor
www.hargitanepe.ro