Dicsőség az Úrnak!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Kozosegek_IMG1689963528846.jpgIsten ma is megszólítja és hívja az Ő fiait!! Légy szerzetes, Isten papja! De akár nős akolitus, vagy Diakónus is lehetsz!! Édes és örömteli a Szentháromság Szeretet Közösségnek a hírnöke lenni!!

Csaba t.
 
 
 Sikeresen felvételiztek a gyulafehérvári szemináriumba
A július 17-21. között lezajlott felvételi során hét fiatalember nyert felvételt a gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Papi Szemináriumba, és kezdi meg tanulmányait, indul el a pappá válás útján.
A papi hivatás életformát is jelent, nem csak tanulmányokat, így a papnevelő intézetbe jelentkezők felvételije is másképp zajlik, mint más egyetemi szakokon, karokon. A papságra jelentkezőknek Istennel, az ő elhívó szavával is számot kell vetniük a felvételikor. Éppen ezért a július 17-21. között zajló felvételi során a felvételizők betekintést nyerhettek a szeminárium mindennapjaiba, napi programjába, találkozhattak a szeminárium elöljáróival, közösen zsolozsmáztak, szentmisén vettek részt, illetve lehetőségük volt az elcsendesedésre is, hiszen július 18-án, kedden, Kiss Endre spirituális lelkinapot tartott számukra.
Istennek minden emberrel személyre szabott terve van, akik közül többen – felismerve és elfogadva a hívó szót – rálépnek ősztől a készülődés útjára. Idén hét fiú mondta ki az igent, elfogadva az isteni meghívást:
Bukur Szabolcs (Nyárádszereda, Gyulafehérvári Főegyházmegye)
Hajdó Árpád (Kadics-Bethlenfalva, Gyulafehérvári Főegyházmegye)
Imre Balázs Szilamér (Csíktaploca, Gyulafehérvári Főegyházmegye)
Kántor Patrik (Görgényüvegcsűr. Gyulafehérvári Főegyházmegye)
Kovacsinszki Áron (Aknasugatag, Szatmári Egyházmegye)
Mag Arnold József (Székelyudvarhely, Gyulafehérvári Főegyházmegye)
Ungi Márton Szabolcs (Biharpüspöki, Nagyváradi Egyházmegye)
A felvételizők a hét folyamán személyes beszélgetés keretében találkoztak Kovács Gergely érsekkel is.
Forrás, fotók: SIS
www.romkat.ro