Ki nekünk Márton Áron?

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_MA_konferencia23.jpgTizenkettedik alkalommal szervezték meg augusztus utolsó hétvégéjén Csíkszentdomokoson a Márton Áron Emlékkonferenciát. A rendezvény első részében Kovács Gergely érsek, Tamás József nyugalmazott segédpüspök és paptestvéreik celebrálták a szentmisét abban a templomban, ahol annak idején Márton Áront keresztelték, és ahol 99 évvel ezelőtt első szentmiséjét is bemutatta.

Boldog emlékű Márton Áron püspök kiváló főpap, népének hűséges vezetője volt. Féltette övéit, a legjobb tehetsége szerint próbálta végezni a mindennapi feladatait, mert felelősséget vállalni és minden körülmények közt ember akart maradni, aki keresi és szereti az Istent. Ember tudott maradni örömben, bánatban, szenvedésben, mert szerette a rábízottakat, erre buzdította papjait is. Tudta, hogy sokaknak fáj az élet és azt is, hogy felettük van az Isten!
A 43 éve elhunyt főpásztor szentté avatása tisztelőin is múlik, ezért kell arra a kérdésre válaszolni: „Ki nekünk Márton Áron?” Ezt hangsúlyozta a Márton Áron emlékkonferencia keretében bemutatott ünnepi szentmise prédikációjában Bőjte Csongor csíkdomokosi születésű kolozsvári segédlelkész.
A szónok azt is említette, hogy ő ugyanazokban az iskolákban tanult, mint annak idején a jeles főpásztor. Ezért is kérte a neves püspök tisztelőit, hogy hozzá hasonlóan tekintsék olyan társnak őt, akihez bizalommal fordulhatnak kéréseikkel. „Ki-ki a maga helyén építse Isten országát. Nekünk, Áron püspök népének van szüksége az ő szentté avatására, ezért hathatós közbenjárónk,” jegyezte meg Kovács Gergely érseket is idézve a szónok azt is hozzáfűzve, hogy nem elég Márton Áron püspök életútját ismerni, meg is kell szólítani őt. A ma élők is társként tekinthetnek rá, és nem ábrándokat kergetnek, ha imáikban támogatását kérik. „Újítsuk meg vágyunkat a mai napon és Áron püspök megismerése mellett naponta kérjük közbenjárását életünk pillanataiban, mert hiszem, hogy nemcsak világító jelként mutat utat számunka, hanem hathatósan közbenjár értünk, népéért. Legyünk tőle tanult módon hűséges népe Istennek! Életpéldájának követői, életszentségének tanúságtevői, hogy évtizedek múlva is azt válaszolhassák a „Ki nekünk Márton Áron?” kérdésre, már a mi életünk példája nyomán is, hogy Áron püspök a közbenjárónk, Áron püspök a közülünk való szent!”, zárta beszédét Bőjte Csongor.
Áron püspök szülőfalujában, a születésnapjához kötődő rendezvényen találkozhattak az erdélyi érdeklődők személyesen is a szentté avatási eljárás új római ügyintézőjével.
Dr. Cristiana Marinellit májusban bízta meg Kovács Gergely érsek a posztulátori feladatokkal, átadva neki azt a dokumentációt is, amelyet ő állított össze a boldoggá/szentté avatási ügy egyházmegyei szakaszát követően. 2012-ben kezdődött a boldoggá avatás procedúrájának római szakasza és Kovács Gergely érsekké szentelése indokolta az új posztulátor kinevezését. Cristiana Marinelli azt mondta, megtiszteltetésnek érzi a megbízást és öröm számára, hogy jelen lehet az emlékezésen. Köszönte a megelőlegezett bizalmat, és azt is hangsúlyozta, hogy érzi azt a nagy felelősséget, amellyel ezt a megbízatást teljesítenie kell. 2015-ben végezte el a kongregáció előírásaként a posztulátori munkához szükséges kurzust, majd szövegek fordításával kezdte a munkát, aztán külső munkatársként szerzett tapasztalatokat, hogy végül posztulátorként dolgozhasson. Szeret ügyein dolgozni, ez nagy öröm számára és azt is jelenti, hogy meg kell ismernie Isten szolgájának életét, egyben azt a belső utat is, amelyet ő végigjárt azért, hogy tökéletesebb legyen. „Fontos megtalálni azokat a pontokat, ahol az erények csillognak az ő életében, mert ezek mutatják azt az utat, amelyet példaként megélt, elénk tárt, és mi is próbáljunk azon járni. Azáltal, hogy dolgozom Isten szolgája életén, valamiképpen azt jelenti, hogy egy adott ponttól kezdve már együtt járjuk ezt az utat összhangban, harmóniában. Igazából ez már nem egy emberi munka, hanem annál sokkal több, amikor már így együtt járom ezt az utat Isten szolgájával”, mondta az új posztulátor, aki már áttanulmányozta az átvett, az egyházmegyei szakaszban összeállított és szentszékhez benyújtott „bőséges” dokumentációt.
„Ez óriási munka, hiszen mélyrehatóan kell tanulmányozni az egész ügyet, hogy az ember teljesen megértse, ugyanakkor azért is, mert egy nagyon szigorú eljárásrendet vár el a Kongregáció, és ezt szigorúan be is kell tartani. Amúgy ez egy folyamatos tanulmányozás, és olyan kiegészítéseket is lehet hozzáfűzni, amelyek ugyan nem újdonságok, de gazdagíthatják az eddig összegyűlt anyagot, mert jobban rávilágítanak bizonyos szempontokra. Első lépésként áttanulmányoztam azt, amit ’96-ban leadtak a Szentszéknek, majd azt is áttanulmányoztam és leellenőriztem, amit nagyon precízen, részletes munkával Kovács Gergely posztulátorként összeállított”, mondta Cristiana Marinelli elődje munkáját elismerve, dicsérve.
Az új római posztulátor a napokban erdélyi körútja során végiglátogatta Áron püspök életének fontosabb helyszíneit, újabb információkat is gyűjtve. „Splendid! – Csodálatosan érzem magam, mintha otthon lennék. Az egyetlen szívfájdalmam, hogy nem tudtam még magyarul megtanulni, de igyekszem odafigyelni, néhány szót megtanulni”, jegyezte meg a mosolygó jogászhölgy, bocsánatot is kérve a közönségtől azért, amiért nem személyesen, hanem tolmácsolással mondta el gondolatait. Örül, tette hozzá, annak, hogy gazdagabban fog hazatérni Rómába elsősorban azért, mert megbizonyosodhatott arról, hogy Áron püspök él, akkor is, ha már 43 éve nincsen közöttünk. Számára ez a megerősítés nagyon fontos, hiszen látja, hogy ez nem csak egy emberi valóság, hanem sokkal több van itt, amelyen átragyog Istennek a dicsősége.
A szentté avatás ügyében az eddig összeállított dokumentációt a kongregáció szigorú technikai és jogi elvárásai szerint kell rendszerezni, mondta kérdéseinkre válaszolva Kovács Gergely érsek. „A vége felé közeledtem, amikor az érseki kinevezés miatt át kellett adnom ezt a munkát, ezt a megbízatást. Van, aki megkérdezi, hogy hát most nem fog lassulni az ügy, hogy nem magyar, nem erdélyi a posztulátor? Nem fog lassulni! Sőt, én meg vagyok győződve, hogy gyorsulni fog, mert most meg kell írni, be kell terjeszteni, Cristiana Marinelli olasz, anyanyelvén írja és jó szakember, ezért az ügy, hiszem, fel fog gyorsulni.”
A szentté avatáshoz elismert csodára is szükség van, ez ügyben mit lehet tudni?, kérdeztük. ,,Én nem vagyok szakember, ezért azt mondom, hogy van olyan gyógyulás, amely szerintünk csoda, csodás gyógyulás, és ezen a viceposztulátor dolgozik. A napokban lesz lehetőség arra is, hogy a posztulátor és a viceposztulátor egyeztessen, hogy még buzgóbban dolgozzon a viceposztulátor ezen az állítólagos csodán. Mi reméljük, hogy olyan csoda, amit majd a kongregáció is — most már dikasztérium — el fog fogadni. A mi feladatunk az, hogy dolgozzunk rajta”, válaszolta kérdésünkre az érsek azt is kiemelve, hogy Áron püspök tanítása ma is aktuális. „Úgy aktuális, ahogyan azt Áron püspök úr tanította, elmondotta és főleg ahogy élte. Ezt nekünk komolyan kell vennünk! Nekünk is úgy kell élni, és a megemlékezések, konferenciák egyrészt ezért is fontosak, hogy ezt tudatosítsuk, felfrissítsük. Évről évre mindig van valami új, amit felfedezünk, mindig van valami újdonság, amit érdemes és jó megosztani. És az, ami talán kevésbé látszik: azok között, akik itt összegyűlnek, vannak olyan szakemberek is, akik nem adnak elő, de itt vannak és nekünk mindig van lehetőségünk velük beszélgetni arról is, ami fontos ahhoz, hogy Áron püspök úrnak a szentté avatási ügye előrehaladjon.”
Az idei emlékkonferencián dr. Marton József egyetemi tanár, nagyprépost, több mint 30 Márton Áronról szóló könyv szerzője, előadásában Áron püspöknek az ortodox és a görögkatolikus püspökökkel való kapcsolatáról beszélt.
Bemutatták Virt László Konzervatív megújulás Márton Áronnal című könyvét és az Áron püspök kortársainak tanúságtételéről szóló filmet. Áron püspök közöttünk címmel fiatalok tanúságtételét is meghallgathatták az érdeklődők.
Kép és szöveg Csúcs Mária
www.romkat.ro