A télutó legjelesebb napja Húshagyókedd, mely határkövet jelent a farsangi mulatságok és a Hamvazószerdától kezdõdõ Nagyböjt idõszaka között. Mielõtt rátérnénk a szokás bemutatására szükségesnek tartom néhány fogalom letisztázását, a szokáskör történelmi hátterének bemutatását és a művészetekre gyakorolt hatásait.
A "farsang" szó német eredetû ( Farsching), és vidámságtól mulatozástól visszhangos idõszakot jelöl ami a katolikus ember naptárában ( vidékünk kizárólagosan katolikus ). Január 6.-án, Vízkereszt napján kezdõdik és Húshagyókedd éjfélkor ér véget. Éjfél után az egyik legnagyobb (és elsõ) bõjtös nap kezdõdik: Hamvazószerda.
A farsang idõszaka alatt rendszeresen mulatnak: ekkor vannak az esküvõk falunkban, katona-búcsúztatók ( katonavacsorák) , ez a bálozás idõszaka . Ez természetes is , hiszen tél van , nincs munka a mezõn.
A feudalizmusban a " Farsching"-ok ( " faselthing") "bolondosan beszélõk gyülekezete" volt, melynek tagjai bátran megmondhatták a máskor tilos igazságot, éppen a bolond beszéd védõpajzsa alatt.
A farsangi szokások - farsangtemetés- alapja azonban " a természet varázslás" : a tél tavasszá varázslása, a termékenység gyarapítása, a torz, az ijesztõ nevetségessé tétele.
A görög mitológiából a Dionüszosz - ünnepek képviselik a mai farsang õsét. Dionüszosz személyesítette meg a virágzást, tenyészést, a tavasz ujjá születését. " Igen érdekes, hogy Dionüszosz istentisztelete az ókorban nálunk felé is igen elterjedt. Ezt bizonyítja az a gyönyörû váza, amely egy Apahida-i sírleletbõl került elõ, s amelyen egy Dionüszosz -ünnep körmenete látható. A vázát a kolozsvári régiségtani múzeum õrzi." - Dr. Xántus János.
A Dionüszosszal kapcsolatos ünnepeket a rómaiak is átvették, s alakját Bakkhosz- isten alakjával azonosították. Vidám tréfák, ünnepi játékok és díszeloadások hosszú sora fonódott ez alkalommal egybe.
A népvándorlás korában is tovább él ez a tavaszkezdõ farsangünnep. Meggyõzõdésem, hogy a falumbéli farsangtemetés résztvevõiben ugyanúgy, mint más vidékek szokásainak szereploiben (busójárás) megtaláljuk az ebbõl a korból átmentett figurákat, szereplõket, rítusokat.
Egyesek véleménye szerint a farsangtemetés napja a Karnevál név magyarázatát is adja ( CARNE VALE= búcsúzunk a hústól ), hiszen ettõl a naptól kezdve böjtölni fogunk. Az utolsó napot viszont meg kell ünnepelni, ki kell használni (mennyire emberi...). Goethe szerint a karneváli ünnepségeket " nem a nép számára rendezik , hanem a nép rendezi saját maga számára".
Ezt az idõszakot szerte a világon ünneplik , mindenhol meglévén a helyi sajátosságok, színek, szokásrend, hangulat. A Rió-i karnevál a leghíresebb ezek közül, de Európa szerte is felismerni az Észak- Francia kis kikötõ városokban, Olaszországban.
Svájcban ezen a napon a falvak népe maszkot ölt, hogy elmondhassa akár szomszédja szemébe is amit egész évben feljegyzett és kifogásol a szomszédja viselkedésében. Norvégiában ahol a leginkább várják a tavaszt, a fényt, ebben az idõszakban álarcos alakok, kezükben a napkorongot jelképezõ karikákkal vonulnak fel, dalolva, táncolva az utcákon, hirdetve a sötétet - halált legyõzõ fény-tavasz hatalmát.
A karnevál önfeledt hangulata sok írót, zeneszerzõt megihletett : Goethe, Stendhal, Csokonai (" Dorottya"), Strauss ("Denevér c. operett), Couperin, Berlioz, Sztravinszkij.
Vízkereszt napján, miután a pap megszentelte a házat, a család égõ gyertyákkal vonul a kapu elé és víg farsangi napokat kíván a szomszédságnak. Ezzel kezdetét veszi a farsangi mulatságok idõszaka ami Húshagyókedden ér véget. Ezen a napon falunk régi ifjai (századunk 20- 30-as éveiben ) aszerint, hogy melyik "táncházba" jártak mulatni, a táncháznál gyülekeztek és ének- meg zeneszóval szentmisére indultak. Fábián István bácsi a következõképpen mesélte el az ünnepkör eseményeit, kisgyerek korára emlékezve :
" Szombaton este béállott a tánc, tartott reggelig. Vasárnap Húshagyó vasárnap volt. Délután béállott a tánc esmen' . Reggelig táncoltak. Hétfõn reggel megpihentek.
Húshagyó hétfõn este elment a szeretõs legény a leányhoz s akkor megkínálták: a kolbászt úgy megsütték, hogy a villát akarta belészúrni, s a kolbász kiszökött a tányérból. Kacagták, hogy : "Ne' , ügyetlen a legén' Ezeknek a legényeknek akkor fehér virágot, mirtuszt tettek.
Húshagyókedden reggel minden tízes az õ táncházában gyülekezett, akkor tették a leányok fel a virágokat a legényeknek: piros bokrétát, vagy baráti virágot, táncoltató virágot ( tenyérnyi nagyságú, belül piros virág, kívul zöld levelekkel ékesítve). Ennél nagyobb volt a szeretõs virág, vagy mirtusz. Bábakalácsot és ördögbordát az rakott magának akinek nem volt szereteje, s nem tett senki, hogy :
" Ne szökjetek, met' nekem es van virágom. " Úgy es vót' , hogy egyet tett a kalapjába s egyet pedig a mejjibe' .
A táncházba gyülekeztek, felrakták a virágokat, a misére harangoztak másodikot, akkor sorakoztak, a muzsikás állott elõl, s párjával , kettõs sorban mentek a templomba. Ezalatt a hamubotosok felöltöztek s mellettük mentek, õrködtek, de hát ugye csak dísznek vótak - a gyermekeket riogatták. Szokás volt akkor egy kicsi pocsolya abban az évszakban s azokat a fehérnépeket akik pletykásabbak voltak vagy szép fehér szõrkendõ volt a fejükön jól megrittyegtették a sárba mártott hammas zacskóval. Régebb a vénasszonyok es jártak táncba s a legények haragudtak rejok met' mindent megláttak (...) , ezétt' azokot es megrittyegtették .
Bémentek a templomba, a misének vége lett, akkor kijöttek a templom elejibe, akkor ott húztak egy nótát, vagy kettõt es - csárdást minden esetre. Ott sorba álltak s visszamentek a táncházba. A legényeknek - minden legénynek - adtak egy-egy borospohár pálinkát s a leányoknak két szem tõtött cukorkát - bombócot. Ezt a táncrendezõ gazdák adták abból a haszonból amit egész farsang alatt a táncrendezésbõl csináltak. Ez vót' a tisztelet.
Akkor hazamentek, ettek s úgy béállott a tánc, hogy Hamvazószereda reggelig mulattak. Éjféle után egy csendes lovat felhátoltak, a gazdája felõtözött maszkának, béhajtott a táncterembe, külön nótát húztak neki, s az ott a lóval eljárta. Közbe' megjelent a nyársra tûzött savanyú káposzta, amivel a legények viccelgettek : a ló seggihez törölgették s egymáshoz dörgölték, hogy " me ne, bõjtöljél " ...
Hamvazószerdán reggel béfogtak két ökröt két szembeforditott eketaligába, két szál deszkát reatettek s egy legényt reafektettek. Meg vótak egyezve, hogy egy lesz a halott s azt fehér lepedõvel letakarták. Volt amikor legényeket fogtak bé az ökrök helyett s a tizesen mentek végig. Két legény kétfelõl vitt két karosszéket s egy liter pálinkát. Az úton akivel találkoztak állították meg, hogy üljön le s igyék. Az nem akart leülni, de addig s addig - míg csak leült hogy igyék a pálinkából, de ekkor kikapták alóla a széket s az maradt savanyú képpel. Õk mentek tovább. Ez vót a farsang temetése." Az e napi szentmise kizárólag a fiatalokért volt. A községházával egyidöben felépített kultúrotthon lassan a táncházak megszünéséhez vezetett, népszokasainkban is látványos változásokat eredményezve. A farsangtemetés is olyan elemeket tartalmaz manapság, ami miatt a szokásrend ecseteléséhez szükségesnek tartom bemutatni napjaink farsangtemetéseit, párhuzamot vonva, és a külömbségeket kiemelve, a régebbrõl esetleg csak foszlányokban ismert farsangtemetésekkel.
1982 - ben tizenegyedik osztályos voltam. Kedves Erzsébet óvónő ebben az évben szervezte újra a farsangtemetést az akkori Csíkszentdomokosi Hagyományőrző Együttes segítségével. Az öreg bácsik - nénik szívesen segítettek neki fáradozásaiban és így falunk nem mindennapi szokás éledésének volt szemtanúja. Azóta e szokás újra hagyománnyá vált. Az 1989 - es változások után , 1990 - ben mondhatni a farsangtemetés tömegjelleget öltött, amit, ha mesterségesen is , de sikerült fenntartani mai napig.
A farsangtemetok ezen a napon a helyi kultúrotthon elott gyülekeztek, a foszereplot, ILLYÉST pedig a szomszédos udvarok valamelyikében készítik a nagy eseményre. A farsang megszemélyesítoje - Illyés - minálunk egy szalmával kitömött bábu. O az elmúlás, a tél megszemélyesítoje. Illyést egy taligára fektetik, szájába égo gyertyát tesznek, " szerveit" letakarják (ezt két hagyma közé rögzített murok jelképezi) , a szekér elé járomba két "öreglegényt" ( vénlegényt ) fognak és a gazda, aki az egész felvonulás vezetoje , indítja is a kultúrotthon felé a kis társaságot. Régebb a szalmabábu helyett "vénlegényt" fektettek a taligára, szájába égo gyertyával így még mulatságosabb volt.
A farsangtemetés mindenkori és egyik legfontosabb szereplõi a hamubotosok voltak. Zsákvászonba bújtatott torz figurákká váltak, mert szalmával aránytalanná tömték õket. Fejüket fehér maszk borítja, derékövükön hatalmas csengõket (minálunk külü = kolomp ) viselnek - ezzel is még hangosabbá téve a felvonuló tömeget. Szerepük, rendeltetésük kettõs: a felvonuló tömegben fenntartani a rendet, elijeszteni a kiváncsiskodó , viccelõdõ gyereksereget, másrészt meghinteni hamuval a lányokat. A hamubotosoknak hosszú botjaik vannak minek végére hamuval töltött zacskót erõsítenek. Ezzel ijesztgetik, tartják távol a gyerekeket, a tömeget Illyéstõl. Van egy másik jelentõsége is a hamuval való megszórásnak és ez pogánykori örökségünk. Ez egy varázslat, ezáltal a megszórt lányok termékenyebbé, életképesebbé válnak. Ezt a szokást, varázslatot az egyház átvette és más jelentéssel, más környezetben alkalmazza.
A viseletbe felöltözött legényeken, lányokon kívül a farsangtemetés további szereplõi a fonalat áruló cigányasszony, a kéregetõ cigány, a kovács, a köszörûsök és a doktor, aki folyamatosan a "páciens" egészségi állapotáért aggódik.
Nagy vígsággal, zeneszóval sorban vonul végig a menet a falun egészen a templomig, ahol a nép bevonul szentmisére. A maszkoknak nem szabad a templomba bemenni, a szertartás végéig a plébánia udvarán várakoznak.
Érdekes kettosséget rejteget a farsangtemetok felállítása is a sorban. Rendszerint elõl a zenészek haladnak, közvetlenül utánuk a férfiak, majd a "test" (Illyés). Illyés után a sirató asszonyok következnek és végül a leánysereg. Az egészet a kiváncsiskodó tömeg, a vidám gyereksereg követi akiket a hamubotosok tartanak kordában, igazgatják, ijesztgetik.
Ez a felállításmód temetésre emlékeztet. Azonban a zenészek jelenléte, a vígság , a tény ,hogy a felvonulásnak "gazdája" van, már a lakodalmi szokásokra emlékeztet. ( Ott is mielott esküvõre mennek a férfiak elõl, a nõk hátul, külön sorokban foglalnak helyet.)
Amíg a templomba érnek idonként megállnak, az asszonyok elsiratják a "haldokló" Illyést, az orvos megvizsgálja, tanakodik "vajon mennyi van még hátra", a fonalas asszony a portékáját kínálja.
A köszörûsök kést próbálnak fenni két lábasfedõ gyors egymáshoz dörzsölése által s aki túl közél kiváncsiskodik hozzájuk, azt egyikük a szájába tartott vízzel szembeköpi. Nagy a zsivaj - táncra is perdülnek . Vannak akik arra emlékeztetvén, hogy másnaptól már hús nélkül kell enni a káposztát, egy - egy savanyú káposztát nyársra szúrnak és azzal a kezükben vonulnak fel. A káposztából a legények jókora darabot vágnak le bicskákkal, azt egymás arcához mázolják, nagyokat nevetve : " no, komám, hát hol maradt a hús belõle ?"
Ezen a napon reggel a leányok a legényeknek virágot tûznek a sapkájukba. A virág lehet piros (muskátli) - ezt táncoltató virágnak nevezik. Azok a legények kapják akik farsangidõben többször táncoltattak meg valakit. A fehér virág - a mirtusz - komoly kapcsolatot jelent - szerelem jelképe. Ha valaki ilyen virágot kapott, akkor Húshagyókedd után két nappal, Kövércsütörtökön illett egy liter pálinkával, vagy két liter borral a lány családjánál jelentkezzen - "elbeszélgetés" céljából.
A fehér virág egy komoly kapcsolat kezdetét jelentette, aminek akár házasság is lehetett a vége. Ha a legény már régebben udvarolt a leánynak akkor ezen a napon szüleivel együtt ment a lányt meglátogatni.
Az ilyen Kövércsütörtök már az esküvoi elokészületek kezdetét (egyféle eljegyzést ) jelentette és nemritkán mulatságba torkollott.
Itt egy újabb kettõsséggel találkoztunk, hiszen a katolikus ember számára a két legnagyobb böjtös nap Nagypéntek és Hamvazószerda. A csütörtök mégis mindig kövérre sikerült - a káposztába hús került...
Az Illyés helyett befektetett vénlegény nem más, mint az önirónia megnyilvánulása. Nevetve viselték e "tisztet". Akinek senki nem tett virágot azok szénából kihalászott bábakalácsot (száraz gyepek bogáncsa) tûztek önmaguknak.
Amikor véget ért a szentmise, a plébánia udvarára vonulnak, ott a pap megkínálja a farsangolókat, egyet táncolnak, majd felkerekednek, megkerülik a falut és a falu központjához térnek vissza. Ugyanúgy mint templomba menés elõtt: nagy hangoskodással vonulnak végig az utcákon, idõnként megállnak, elsiratják Illyést, táncolnak egy "párat" azután felsorakoznak, továbbállnak.
A községháza elotti téren nagy sírás-rívás közepette elbúcsúznak a telet jelképezõ Illyéstõl , kiszedik a bábuból a szalmát és meggyújtják. A sírás szövege is irónikus rigmusokból áll :
"Illyeském, Illyeském, drága kicsi kincsecském,
be jó levél, be jó valál, be jól tetted, hogy meghalál.
Jaj, lelkecském, lelkecském, drága kicsi férjecském,
emlékszel-e, mikor mikor elmentünk kender nyûni,
te elõl elfutottál, egy bokorba megbúttál,
s mikor odaértem, úgy mondtad, hogy : böö...
Jaj, lelkecském, lelkecském be jó vót a bokorba
s most te mensz a pokolba."
"Harminc méteres kolbász legyen a sírköteled,
hogy meg ne akadjon a te istentelen nagy fejed.
Jaj, lelkecském, lelkecském, drága kicsi Illyeském
harangoznak hallja-e, jönnek a papok lássa -e ?
Jaj vigyék, vigyék, elvigyék, csak kert mellé ne tegyék,
megakad egy karóba s visszajõ a nyakamra."
"Szegény uram meg es hót, de én meggyászoltam vót,
gyászoltam én sokáig, holtja napjáig, de napjáig,
és azután felvettem a rokolyát, a pirosat, azt a tarka babosat,
azzal volt a farom a legkiadósabb."
"Jaj kincsecském, kincsecském drága kicsi Illyeském,
szálkába szurtad a tyúkszart s úgy mondtad, hogy
me ne apá', csúcsú ..."
