Mária-szobrot szenteltek

ImageA hónap elején lezajlott Csíkkozmási Falunapok egyik kiemelkedő eseményeként Sószékfürdőn felszentelték a nemrég felállított Mária-szobrot.

 

 

 

 

 

Az eseményen dr. Jakubinyi György érsek, illetve Korodi Attila környezetvédelmi miniszter is jelen volt. „Csodálatos szülőföldet kaptunk a Jó Istentől, fenséges hegyekkel, amelyekből gyógyító források bugyognak, mint itt Sószékfürdőn” – fogalmazott ünnepi beszédében Bodó Dávid polgármester. Mint mondta, a fürdő felújítását a Csíkkozmási Ifjúsági Szervezet tagjai végezték az önkormányzat anyagi támogatásával. „Herczeg Ágnes budapesti tájépítésznek jutott eszébe, hiába van a gyógyvíz, a lélek egészsége nélkül nem gyógyulhat a test. Ezért épült a kis grotta, rajta a felirattal: »Mária, betegek gyógyítója, könyörögj érettünk«. Hisszük, aki majd fürdés előtt vagy után imádkozik, hamarabb, jobban gyógyul a teste” – mondta a polgármester. Korodi Attila beszéde után dr. Jakubinyi György érsek megáldotta a grottát és a benne található Mária-szobrot.


Rédai Botond

Csíki Hírlap

 

Image