Hazaért Dévára a restaurált Hunyadi János-festmény

Hazaérkezett Dévára Pataki Lajos hatalmas, történelmi témájú festménye, melyet a nyár folyamán, Szombathelyen önkéntes munkával restaurált Marosfalvi Antal képzőművész.

 

 

 

Az 1896-ban készült monumentális mű a nándorfehérvári csatába induló Hunyadi Jánost és kíséretét ábrázolja.

A monumentális alkotást a dévai múzeumban állították ki. A képet a nyár folyamán restaurálták először, 113 évvel keletkezése után. A testvérmegyei kapcsolat révén ugyanis a szombathelyi küldöttségek gyakran látogattak Hunyad megyébe, s a küldöttség tagjaként rendszeresen idelátogató Feiszt György szombathelyi történész javasolta az akkor a vajdahunyadi kastélyban kiállított festmény restaurálását. Marosfalvi Antal ingyen vállalta a hosszas és aprólékos munkát, s a nyár folyamán a restaurálás befejeződött. Augusztus közepe óta, pedig a szombathelyi képtárba állították ki, mivel a szállítás komoly problémát jelentett.
Amíg a festményt Szombathelyen restaurálták, addig annak rámáját a nagyszebeni Brukenthal múzeum szakértői újították fel.
Pataki Lajos alkotása eleinte a vármegyeház (a mostani prefektúra) épületének nagytermében volt kiállítva. Azután sokáig a dévai múzeum épületében, a Bethlen Gábor által építetett Magna Curiaban állították ki. sokáig azonban raktáron volt, elzárva a közönségtől. 1969-ben a vajdahunyadi kastélyban állították ki a festményt, de az ottani körülmények – hőmérséklet, szárazság, stb. – nem kedveztek a monumentális alkotásnak.
Ezért a restaurálás után a festmény a dévai múzeumban, a Magna Curia épületében marad, hangsúlyozták pénteken a múzeum szakértői. Jóllehet a Hunyad megyei hatóságok még néhány héttel ezelőtt is a vajdahunyadi kastélyt részesítették előnybe. Belátták azonban, hogy a dévai múzeum mégis jobb körülményeket biztosít.
www.nyugatijelen.com