A korai gyermekvállalás segíti a karriert

ImageCsaládbarát tb-t szeretne a Népesedési Kerekasztal

Úgy kell átalakítani a társadalombiztosítást, hogy az gyermekvállalásra ösztönözzön – hívta fel a figyelmet a Népesedési Kerekasztal sajtótájékoztatóján a figyelmet Kopp Mária, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom megalapítója és Morvayné Bajai Zsuzsa, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének munkatársa, akik rámutattak: a korai gyermekvállalás segíti a karriert.


Magyarországon 20 fiatal 24 gyermeket szeretne, ami Európában páratlan, mert még a francia mutatókat is túlszárnyalja, azonban ebből csak 13 születik meg. Ezen csak akkor tudunk változtatni, ha a tb-t családbarát módon alakítjuk át – hangsúlyozta Kopp Mária, a SOTE Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese, a Semmelweis Egyetem–MTA „Mentális Egészségtudományok” társult kutatócsoport vezetője.
A tb feladata a kötelezettségek „porlasztása” – mondta Morvayné Bajai Zsuzsa. Egy ember többet termel életében, mint amennyit fogyaszt, csak ez egyenetlenül oszlik el, a tb feladata kellene, hogy legyen, hogy a jövedelemhiányos időszakokra is biztosítsa a megélhetést, azaz az életszakaszok közti elosztásra lenne szükség.
Továbbá fejenként legalább egy gyermek felnevelését kell ösztönözni, aki pedig ezt nem teszi meg, az járuljon hozzá ahhoz, hogy mások helyette nevelnek fel gyermekeket. Az sem állapot, hogy egy hivatásos nevelőszülő fizetését és nyugdíjért 6-8 gyermeket nevel, míg aki a saját gyermekeit neveli, az nem kap ezért semmit. A NOE ugyanakkor kifejezetten ellenzi a „direkt gyermektelenségi adót”, mivel az sok esetben méltánytalansághoz vezetne. Viszont támogatják ennek indirekt változatát, azaz a gyermekek után járó kedvezmények rendszerét, például hogy a munkaadóknak a gyermekesek után kevesebb járulékot kelljen befizetniük, így is ösztönözve őket a gyermekesek alkalmazására. És szükséges lenne a fiatal házasoknak bérlakások rendszerére is („fecske-házak”).
A magán-nyugdíjpénztárakat önkéntessé kellene tenni, lehetővé kell tenni a visszalépést a „nagy tb-be”. A kötelezően fizetendő tb is öngondoskodás, azonban évtizedeken át csak az állam tud garantálni biztonságosan szükséges feltételeket, magánvállalkozások nem – tették hozzá a Népesedési Kerekasztal munkatársai.
Elhangzott, hogy a magán-nyugdíjpénztárak az egységes rendszerből viszik át a befizetéseket gyakran kockázatos pénzintézeti kezelésbe, miközben az államnak garanciát kell vállalnia az aktuális nyugdíjkifizetésekért. Az egyéni számlákon nyilvántartott összegek tehát nem valóságos tőkefedezetet igényelnek, hanem explicit állami adósságot. Ráadásul míg a tb a befizetések egy százalékát fordítja a saját működésére, addig ez az arány a magán-nyugdíjpénztáraknál 5-6 százalék.
Kopp Mária kifejtette: férje, a 2009 végén elhunyt Skrabski Árpád volt az, aki a rendszerváltáskor létrehozta a magyar önkéntes, kölcsönös egészségpénztári hálózatot, francia mintára, ahol ezeket mutualitéknek nevezik, és ezek nem az egységes társadalombiztosításból vesznek ki pénzt, hanem azon felül képezik az egyéni öngondoskodás alapját. Ott és Belgiumban szinte minden állampolgár tagja ennek a civil hálózatnak, itthon ma 250 ezer tagja van.
Kopp Mária hangsúlyozta: a kutatások szerint az a nő, aki korán, egyetem alatt vagy közvetlenül utána gyermeket vállal, később nagyobb karriert fut be, jobban ki tud teljesedni szakmájában, mint az, aki későbbre halasztja a szülést. Persze ma súlyos probléma a pártalálás is, sokan szeretnének gyermekeket, de nem találnak párt maguknak, és a házasságok majdnem fele válással végződik. Ezért óvodától az egyetemig a tantervben kellene, hogy legyen a párkapcsolati képzés. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom ezért nemsokára el is indít egy „társtaláló” honlapot.
Kopp Mária elmondta: a fiatal párok 19,6 százaléka meddő (azaz legalább egy évig sikertelenül próbálkoztak a gyermekvállalással). A meddőség tabutéma, nem beszélnek róla, és alig kapnak segítséget az érintettek. Ezért a meddőség okait feltáró kutatásokra sokkal több támogatást kell adni. Kopp Mária elmondta azt is: úgy tűnik, leginkább számos vegyszer, többek közt a vizet szennyező fogamzásgátló szerek és leginkább a krónikus stressz az, ami meddőséget okoz. A jövő nemzedékek állampolgári biztosának hivatala nemsokára át is adja a Népesedési Kerekasztalnak a vegyszerek okozta meddőségről szóló kutatását.
Rámutattak arra is, hogy meg kell szüntetni a 65 éven felüliek kor szerinti diszkriminációját, azaz hogy nem számítanak a munkájukra. Példának egy nyolcvan éves professzort hoztak fel, akit 65 éves korában itthon nyugdíjaztak, azóta ezért az Egyesült Államokban tanít. Hogyha tovább dolgozhatna, aki szeretne, a nyugdíjkorhatár elérése után is, ezzel csak a tb-nek lenne könnyebb, és kevesebb nyugdíjast kellene eltartania azt aktívaknak – mutatott rá Kopp Mária.
SzG/Magyar Kurír