A család tagja - a burgonya

ImageMa már elképzelhetetlen, hogy a konyhánkban ne találjuk meg a burgonyát, pedig volt idő mikor, ha hozzánk vágták volna, akkor se ettük volna meg.

 

 

 

Érdekesség 
Számtalan elnevezése van: krumpli, pityóka, kolompír, földi alma, földi körte. 
Legendák és történetek
Évszázadokon keresztül a krumpli csak dísznövény volt. Ugyanis nem jöttek rá az emberek, hogy ételként is fogyasztható. Nem a föld alatt lévő barna gumót akarták elfogyasztani, hanem a föld felett lévő zöld levelet. Ám ez halálos vétek volt, mert a zöld rész solanint tartalmaz, ami mérgező, sőt halálos is lehet. Ezért mellőzték sokáig a burgonyát.
Több történet van arról, honnan jött az isteni sugallat, hogy mégis megkóstolják a barna gumót. Az egyik szerint a parasztok pajtája felgyulladt mely telis tele volt takarmánynak összegyűjtött burgonyával. A sült krumpli illata legyőzte az emberek halálfélelmét, így valaki odamerészkedett és megkóstolta a sült krumplit. Innen pedig már mindenki ismeri a mesét! Másik történet szerint annyira féltek az emberek a burgonya hatásától, hogy „reklámozni" kezdték a fogyasztását. Nem tették ezt mással, mint magával a királlyal XVI. Lajossal. Hivatalos fogadásain burgonyavirággal a gomblyukában jelent meg, a királyné pedig krumplivirágot tűzött a hajába.
Magyarországra a német földről hazatérő diákok hozták be. Sajnos nekik sem volt hatalmas sikerük, tettükért perbe fogták őket, hogy meg akarják mérgezni az embereket. Szerencsére rájöttek, hogy mennyire finom a sült krumpli és a diákokat felmentették. Innentől kezdve kis hazánkban töretlen a sikere.
Gazdag burgonya
Ki gondolná, hogy a burgonya vitaminban és ásványi anyagban is gazdag! Tartalmaz A, B és C-vitamint, illetve számos ásványi ( kálium, kalcium, vas, foszfor, folsav, magán, cink) és szerves anyagot, illetve emésztést segítő ballasztanyagokat. Jelentős C-vitamin forrásunk, mert egész évben rendelkezésre áll, és bármikor fogyasztható. Igaz, vitamintartalma a tárolás alatt csökken, mégis hasznos kiegészítés számunkra.
Legértékesebb anyagai közel a héjhoz helyezkednek el, ezért a hámozásnál erre ügyelni kell. A héjában főtt burgonya vitaminvesztesége alacsonyabb. A hámozott krumpli főzése közben nagyobb a veszteség, de párolásakor a tápanyagveszteség kisebb.
A régi öregek gyógynövényként is felhasználták, ma is gyakran alkalmazzák székrekedésre, köszvényre, gyulladt sebekre, csípésekre. Rostanyagainak köszönhetően elősegítik a bélműködést ezért nagyon jó gyomorfájás, gyomorégés és székrekedés esetén.
Nagyon fontos tudni, hogy az éretlen, zöld, vagy öreg, kicsírázott burgonya gumója solanin nevű mérgező anyagot tartalmaz. Tisztításkor a zöld részeket el kell távolítani. A krumpli tárolásánál figyelni kell arra, hogy ne érje fény a növényt, mert a sötétség megszüntetésével indul be a solanin képződés.
Tudta? 
Kutatások kimutatták, hogy a burgonya vitamintartalma 40%-kal csökkent a 100 évvel ezelőtti tartalomhoz képpest.

Krumplit fel!
Mint megtudhattuk számos pozitív tulajdonsága van a burgonyának. És ezt még lehet überelni! A krumpliból legyen nyers vagy főtt állapotban kitűnő arc és testpakolás készíthető. A – vitaminnak köszönhetően üdévé varázsolja a bőrt, ugyanakkor tápláló és nyugtató hatású. De főzve tejszínnel elkeverve igazán varázslatossá teszi a bőrt. Karikás a szemed? Nem kell pánikba esni, ezen is segít a krumpli! Érdemes egy-egy burgonya szeletet fektetni a szemekre, és pihentetni egy órát. Néhány kezelés után láthatóan elmúlnak a karikák.
 
 

4 dolog amit érdemes tudni a burgonyáról! 
Megfagyott burgonya édes ízű, mert a keményítőbontó enzim még fagypont alatt is működik.
Levegővel érintkezve enzimhatásra megbarnul.
Legértékesebb anyagai közel a héjhoz helyezkednek el, ezért a hámozásnál erre ügyelni kell.
A gondosan tárolt burgonya keményítőtartalmának csak kis részét veszíti el tavaszig.
 
 

A család tagja
Mint említettem ma kevés olyan háztartás van, ahol nem található meg krumpli a mélyhűtőben vagy a kamrában. Mindennapi ételünké vált- a család tagjává. Nélküle nincs ebéd vagy vacsora. Elkészíthetjük nyersen, főzve vagy sütve, esetleg grillezve. Ezzel a két könnyű recepttel bármikor szinte bárhol a leggyorsabban falatozhatunk egy kis kolompírt.

 

Paradicsomos burgonyasaláta Hozzávalók: burgonya, paradicsom, póréhagyma
A héjában megfőzött burgonyát, meghámozzuk, kihűtjük és vékony karikákra szeleteljük. Egy tálban óvatosan összekeverjük a szintén karikákra vágott paradicsommal és póréhagymával. Utána ráöntjük az előre elkészített salátaöntetet (szinte bármilyen salátaöntettel megállja a helyét) és 1-2 órán át, a hűtőszekrényben érleljük.

"Paraszt" krumpli: Finom és gyorsan elkészíthető
10 perc sütés, és ugyanennyi előkészítést igényel. A krumplikat megtisztítjuk, és többször megszurkáljuk. Mindegyiket tekerjük egyesével szalonnaszeletbe, majd duplán alufóliába. Dobjuk a parázsba, majd forgassuk meg időnként egy bottal!
Jó étvágyat!
Koczka Kinga / vitaminsziget.com