Az Osservatore Romano vatikáni napilap péntek délután megjelenő száma közli a pápa imádságát a Szecsuáni Szűzanyához, amelyet a május 24-re meghirdetett imanapra írt. Ekkor ugyanis az egész világon a kínai katolikusokért imádkozik az egyház. Ez a nap hagyományosan Mária, a keresztények segítségének ünnepe, akit a Shanghai közelében fekvő szecsuáni kegyhelyen nagy odaadással tisztelnek.

A világ katolikusai teljes szolidaritásukról és imáikról biztosították a szenvedő kínai lakosságot. A kínai helyi egyház az elsők között sietett a földrengés sújtotta térség megsegítésére, főként az érdekelt egyházmegyékben - tájékoztat a Fides missziós hírügynökség. Néhány nappal a kínai egyházért meghirdetett imanap előtt az ázsiai ország katolikusai nagy buzgalommal fohászkodnak Máriához, a keresztények segítőjéhez, hogy támogassa népüket a fájdalom és a megpróbáltatás pillanatában.

A fejlődő országok egyre jobban félnek a kibontakozóban lévő katasztrofális élelmiszerválságtól. Az alapvető élelem árának növekedése kemény próbára teszi emberek millióit, míg a fejlett ipari országoktól konkrét és gyors segítséget várnak. Erről szólt eheti kommentárjában a Vatikáni Televíziós Központ igazgatója, P. Federico Lombardi az "Octava Dies" c. műsorban.