Boldog II. János Pál ereklyéje Csíksomlyón

2.janospapa.jpg2014. március 11-én Boldog II. János Pál ereklyéje érkezik Mátraverebély-Szentkútról a csíksomlyói kegytemplomba a pápai kisbazilika nagyböjti triduumára (szent három napjára).

 

 

Stanisław Dziwisz bíboros, krakkói érsek, Boldog II. János Pál személyi titkára adományozta az ereklyét Szentkútnak. Fr. Kálmán Peregrin ferences kegyhelyigazgató elmondta, hogy az érsek olyan szövetdarabot küldött számukra, amely II. János Pál vérével van átitatva: „Nemzeti kegyhelyünk mostantól közvetlen találkozási pontot tud biztosítani II. János Pál pápa szellemiségével – mondta a ferences szerzetes –, hiszen az ereklyék arra emlékeztetnek bennünket, hogy Isten természetfölötti szeretete az érinthető, hús-vér valóságban, vagyis a történelem természetes idejében valósul meg a szentek által. 
A pápa utolsó életszakaszából származó vérereklyének különösen nagy jelentősége van számunkra, magyarok számára, hiszen emlékeztet a harminc éve, 1981-ben elkövetett merényletre, a kommunizmus rémtettére, amellyel meg akarták ölni Boldog II. János Pált, de egy oltalmazó kéz megmentette az életét. A merénylet a fatimai Szűzanya ünnepén történt, ezzel Isten maga magyarázta el nekünk a később nyilvánosságra hozott fatimai titok jelentését.”
A három lelkigyakorlatos estét fr. Kálmán Peregrin mátraveregély-szentkúti kegyhelyigazgató vezeti. A szentmisék után nyilvános tiszteletre ki lesz helyezve Boldog II. János Pál ereklyéje, amely előtt imaórát végzünk. A világegyházban Boldog II. János Pált elsősorban a családok védőszentjeként tisztelik. Kérjük együtt a Szűzanya és Boldog II. János Pál pápa közbenjárását családjainkért!
A csíksomlyói kegytemplom és pápai kisbazilika nagyböjti triduuma 2014. március 11-én, 12-én és 13-án lesz. A szentmisék este 6 órától kezdődnek.
Fr. Urbán Erik
templomigazgató