Erdélyi túránk egyik állomása volt a hazafelé tartó úton Parajd. Természetesen azért mentünk ide, hogy megnézzük a világhíres földalatti helyet, a Parajdi sóbányát! Nem bántuk meg a látogatást, olvassátok el élményeinket!
Bővebben: A világ legszebb földalatti helye – Parajdi sóbánya
Erdély egyik legdinamikusabban fejlődő kisvárosa, a lehető összes díjat és támogatást bezsebelő smart-városa Gyulafehérvár. Az elmúlt években radikális arculatváltáson és modellértékű gazdasági politikai váltáson átesett település – a „másik főváros” brand révén – szinte kimaradhatatlan része az erdélyi turistaútvonalaknak.
Június 23-án este a Szentatya a Casal Bertone római negyedben található Vigasztaló Szűz Mária-templom előtti téren mutatott be szentmisét. Homíliájában a keresztény élet két alapigéje, a mondás és az adás ige alapján világította meg, mire is tanít bennünket az eucharisztia.
Bővebben: Jézus áldani, vagyis jót mondani és adni küld bennünket!
Június 23-án este a Szentatya a Casal Bertone római negyedben található Vigasztaló Szűz Mária-templom előtti téren mutatott be szentmisét. Homíliájában a keresztény élet két alapigéje, a mondás és az adás ige alapján világította meg, mire is tanít bennünket az eucharisztia.
Bővebben: Jézus áldani, vagyis jót mondani és adni küld bennünket!
- Közös Értékeink!
- Találatok: 1489
Úrnapján nem tudták letartóztatni: a Sztojka fivérek leleményesen menekítették Márton Áron püspököt
A hetven évvel ezelőtti vészterhes napok megélőinek vallomásaival idézzük fel a püspök lefogatását megelőző eseményeket: hogyan menekült meg Isten szolgája, Márton Áron a tervezett letartóztatástól Udvarhely és Gyulafehérvár között. Az utolsó szabad úrnapi főtéri körmenet alkalmával, 1949. június 16-án a legendás hírű püspök vitte az Oltáriszentséget. Ennek emlékezete, hogy a székelyudvarhelyi úrnapi búcsú főcelebránsa az egyházmegye mindenkori főpásztora. Napjainkban az úrnapi szabadtéri szentmisét a boldog emlékű főpásztorunkról, Márton Áronról elnevezett téren tartják.
A világ nem arról ismeri fel a jó keresztényt, hogy rendszeresen templomba jár, ugyanis a cselekvő szeretet a Krisztus-követés lényege – hangzott el ma a székelyudvarhelyi Márton Áron téren, ahol a főesperesi kerület úrnapi búcsúját ünnepelték. A környék településeiről és a város plébániáiról idén is keresztaljával érkeztek közös ünneplésre a hívek és a kerület papsága.Az ünnepség kezdetén megemlékeztek Isten szolgája, Márton Áronról, aki hetven évvel ezelőtt mutatott be szentmisét a város főterén.
Bővebben: Kilép a csendből és felragyog az utcán a köztünk élő Krisztus