V. Balatoni Csillagösvény

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_17bojtecsaba5.jpgNagy- nagy örömmel készülünk az V. Balatoni Csillagösvény Missziós Körútra! Mivel Szent László évet ülünk, ezért Erdély védőszentjének zászlaja alatt kelünk útra! Szent László nem torpant meg a nehézségek előtt, hanem Istenbe, s az Ő szent parancsolataiba kapaszkodva tovább vitte Szent István álmát, Kárpátmedencét az itt élő emberek számára  becsületes munkával szép tündérkerté tette! Nekünk is ez a dolgunk,  egymásban bízva, imádságos szeretettel szenteljük meg drága szülőföldünket!

Az V. Balatoni Csillagösvény állomásai:
– július 19., szerda 19 óra Balatonboglár, szentmise a Szent Kereszt Felmagasztalása-templomban
– július 20., csütörtök 18 óra Balatonfüred, Koloska-völgy, a Gyermek Jézus-kegyhely felszentelése
– július 21., péntek 18 óra Balatonalmádi, a Hungarikum Fesztivál színpadán hangverseny, előadás, majd 19 órakor szentmise a Szent Erzsébet parkban a Zenepavilonnál (esőhelyszín: Szent Imre-templom)
– július 22., szombat 18 óra Szántódpuszta, hangverseny, majd szentmise és autószentelés
– július 23., vasárnap 10 óra Siófok, Fő tér, hangverseny, majd 11.30-kor hálaadó szentmise
– július 23., vasárnap 18 óra Andocs, szentmise
– július 24., hétfő 18 óra Kaposvár, szentmise a Nagyboldogasszony-székesegyházban
– július 25., kedd 15 óra Kaposvár, Póni EB megnyitóünnepsége, székelykapu-szentelés
Szeretettel, 
Csaba t. 

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Ma 2017. július 24. hétfő, Kinga és Kincső napja van. Holnap Kristóf és Jakab napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

A középkori prédikációs stílus

A középkori prédikációs stílussal nem lehet mindenben egyetérteni.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube