Isten szeretett gyermekei

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_20230827_085104.jpgAz idei évben augusztus 21–23 között szervezték meg az Oroszhegyi Biblianapokat, melynek évek óta a Szent Ferenc Alapítvány ad otthont. A táborban száznál több gyerek vett részt, az előkészítésben és lebonyolításban pedig több mint harminc oroszhegyi fiatal működött közre.

A gyerekek előadáson, kiscsoportos beszélgetésen, énekes foglalkozáson, barkácsoláson, ügyességi játékokon és egyéb színes programokon vehettek részt. Minden napot reggeli imával és reggeli tornával indítottunk, majd himnusztáncot tanultunk, illetve a Szent Ferenc Alapítvány munkatársai ebéddel és egyéb finomságokkal lakatták jól a gyerekeket és szervezőket.
Az idei biblianapok ,,Neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Iz 43,1) mottóval indult, majd a gyerekek az elveszett bárány történetével ismerkedhettek meg, és felfedezhették Jézust, a jó pásztort, aki mindannyiunkat ismer, néven szólít, és megkeres, ha eltévelyedtünk.
Gagyi Orsolya
Felemelő élmény volt számomra szervezőként résztvenni a biblianapokon. Úgy gondolom, a jó Isten sokszor rajtunk, szervezőkön keresztül próbálta megérinteni a gyerekeket. Ezt elsősorban az általam vezetett imádságokon keresztül tapasztalhattam, érezhettem. Számomra az egyik alapvető cél az volt, hogy segítsem a gyerekeket annak felismerésében, megtapasztalásában, hogy mindannyian Isten fontos gyermekei, akiket szeret. Bár a több mint száz gyermekkel való foglalkozás a nap végére fizikai fáradtságban mutatkozott nálam, mégis hálás vagyok érte, mert a gyerekek szeretetükkel viszonozták az általam befektetett munkát. Egy másik szép élmény a közösség erejének megtapasztalása volt. Jól esett látni, hogy több mint harminc önkéntes dolgozott együtt egy közös célért, ahol mindenki csodálatos módon tette saját tudását a közösségbe. Mindezek által úgy érzem, hogy pótolhatatlan ajándékot kaptam az Úrtól. 
Márton Ottó oroszhegyi kispap
www.romkat.ro