Gézengúzok

... A legproblémásabb osztály éppen rossz napját fogtam ki. Bár igaz, amikor engem kérdeztek, senki nem szórakoztatta egymást, és halkan beszélve is mindenki érthetett a síri csendben. Ahogy figyeltek rám, láttam, nem reménytelen a helyzet.

 

Gézengúzok

Kis aggodalommal lépkedtem Bernardin atya mögött a kilencedikeseknek szervezett beszélgetésre a dévai blokkházba. 

Tudtam Robi nevelő nem fog örülni, hogy „idegenként” én is bejövök. De nem akartam az atyát megbántani és bíztam magamban, talán néhány perc után nem leszek kívülálló. 

Aztán minden történt, csak az nem, amire számítottam. Nem tudom miből gondoltam, hogy itt a fiatalok nem lázadnak, mindaz, amit máshol tapasztaltam, az itt nem fordulhat elő. 

Bizony cserfesek voltak a srácok és lányok. Időnként még a tiszteletet is hiányoltam. 

Nem is titkolom, komoly csalódás ért. Szerencsére csak néhány órára. Aztán sok mindenre derült fény. A legproblémásabb osztály éppen rossz napját fogtam ki. Bár igaz, amikor engem kérdeztek, senki nem szórakoztatta egymást, és halkan beszélve is mindenki érthetett a síri csendben. Ahogy figyeltek rám, láttam, nem reménytelen a helyzet. A lányaim nem régen voltak ilyen korúak. S mint minden szülő, igencsak megszenvedtem a tinédzserek érlelődését. Másnap aztán kerestem a gyermekeket, és közülük is inkább csak kettőt. Nevezzük Ferinek az egyikkőjüket. (A lányoknak mondom, kicsit Hugh Grantre hasonlít). Nagyon jót beszélgettünk, és kifejezetten jól éreztük magunkat. A következő srác még nehezebb diónak látszott. De papírhéjúnak bizonyult. Egy rendkívül értelmes, szórakoztató fiatalt ismertem meg benne. Aztán legközelebb megint összejöttünk, most már hárman. Sütit eszegettünk, és a munkámról meséltem nekik. Jót nevetgéltünk, és eldöntöttük újra találkozunk. 

Mióta itthon vagyok, sokszor eszembe jutnak a srácok, de nemcsak ők, hanem a kicsik is, akik reggelenként jöttek egy pillanatra, benéztek. Minden nap többen voltak. S bár szóltam, hogy visszajövök Magyarországra, biztosan keresnek. Annamari, aki minden barátjának bemutatott, hogy én vagyok a keresztanyja, Palika, aki évek óta az egyik kedvencem. Olyan udvarias és jól nevelt. Aztán Attila, akit még Szárhegyről ismerek, ahol komoly meglepetést okoztak nekem. Sosem felejtem el, ahogy mentem fel a kolostorba a decemberi hidegben, jött szemben egy fiatalember. Mikor elhadartam a nevemet, azt mondja nekem: Márton Sándor. Ránéztem, hát ilyet. Micsoda meglepetés.

A nagyapám, az apukám, a testvérem valamennyien Márton Sándorok, de Magyarországon nem találkoztam szembe névrokonukkal. És íme itt van egy pirospozsgás srác. Aztán kiderült a testvérei is itt vannak. Ő is azért került ide, mert a fiúcskákhoz így közelebb van, ha segít itt a kolostorban. Ő a mindenes. Van egy fényképem is a Mártonokról. Hogy megnőttek a kicsik. Imre, kész férfi, és Attila is nagyocska. Biztos keresett azóta. 

Kérlek szépen, ha olvasod ezt a levelet, mondd meg nekik, még dolgom van, de biztosan megyek majd Dévára.

Szeretettel gondolok mindenkire:
Farkas Kata