„Csillagösvényen” – Csaba testvérrel és a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarral

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_BCSbalaton.pngImmár másodszor misézett Csaba testvér egy héten át, a Balaton melletti templomokban, tavaly is a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar kísérte el missziós útjára. Az Ige hirdetésén túl nemes küldetést vállaltak, a befolyt adományokból, a kórusnak építenek hajlékot Szovátán. Tavaly Balatonalmádiban találkoztunk Böjte atyával és a kórussal, tegnap este pedig a veszprémi szentmisén vettünk részt.

Talán nem túlzok, amikor azt mondom, hogy Magyarország egyik szakrális helye a veszprémi Vár. Csodálatos érzés áthaladni a várkapun, sétálni a gyönyörű épületek között, amíg el nem érkezünk a Püspöki palota, Szentháromság szobor, Szent Mihály katedrális által határolt térhez.
Közel egy órával a szentmise kezdete előtt már a templomban voltunk, hogy biztosan legyen ülőhelyünk. Közben volt időnk alaposan szemügyre venni belülről is az épületet, amelyről már a Pannonhalmi Apátság 1001-ben kelt Alapítólevele is említést tesz. A székesegyházat nem kímélték a történelem viharai, 1907 és 1910 között Aigner Sándor tervei szerint neoromán stílusban épült újjá, a templom – feltételezett – eredeti külsejének helyreállítása végett. 2005-2010 között renoválták, jelen állapotában méltó otthona az Úrnak.
Jól tettük, hogy igyekeztünk, a szentmise kezdetére a templom zsúfolásig megtelt, megnyitották a karzatokat is, a kórust alkotó gyermekeknek fenntartott székeket is birtokba vehették a hívek, az ifjak így vagy az oltár előtti lépcsőn állva kísérték énekükkel a szertartást, vagy az oltár mögé húzódtak. Gyönyörű székely népviseletben voltak.
A szentmisét Márfi Gyula veszprémi érsek celebrálta a papság jelenlétében, a szentbeszédet Böjte Csaba mondta. Hét órakor, a város templomainak harangzúgása közben érkezett az oltárra a csíksomlyói Mária szobor másolata, az eredeti szeptemberben lesz 500 éves, ebből az alkalomból Ferenc pápa levélben üzent, amelynek tartalmát az évfordulón ismerhetjük meg, Szentév kezdődik akkor! A szobor behozatalának pillanatában úgy éreztem, Csillagösvény ível Csíksomlyó és Veszprém között, ott fogjuk helyünket végre mi is megtalálni…
„Pax et bonum” a ferencesek jelmondata, vagyis „BÉKE ÉS JÓSÁG” – e gondolat köré fűzte Csaba testvér prédikációját. Felsorolta a Föld háborús gócait, majd egyre szűkítette a kört, nemzetekre, csoportokra, közösségekre, családokra, egyénekre. Gondolatainak alátámasztásához mindig segítségül hívta Krisztus tanításait, de saját élettapasztalatából is elővett egy történetet, ahogyan egy látszólag teljesen kútba esett házasságot sikerült az ima erejével megmenteni, feltámasztani.
„Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek” – mondta Krisztus. Ezt cselekedte Csaba testvér is Veszprémben!
A szentmise végén a csíksomlyói Mária szoborral áldotta meg Böjte atya a híveket, de ezzel még nem ért véget az este: a kórus került a figyelem középpontjába, előbb latin egyházi énekeket adtak elő, majd a régi Székely Himnuszt énekelve kivonultak a templomból és a macskaköves utcán, csengő gyermekhangok, népdalok éneklésébe kezdtek, jókedvükben táncra perdültek. Régen besötétedett, amikor lélekben alaposan feltarisznyázva elindultunk az úton hazafelé…
http://amipilvaxunk.eu