Legyen szemünk a jó hírekre!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_bonumevfordulo2.jpgÖtéves fennállását ünnepli a katolikus szellemiségű magánadó, a Bonum Televízió. Ebből az alkalomból mutatott be hálaadó szentmisét augusztus 9-én este a pesti ferences templomban a csatorna fővédnöke, Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes.

 
A napi szentírási idézetekből kiindulva Böjte Csaba rámutatott: Illés próféta idején és Jézus korában ugyanúgy voltak problémák, mint manapság. Illés próféta, amikor azt hitte, innen már nem fog felkelni, elcsüggedt, akkor Isten erőt adott neki, és talpra állította. Jézus Krisztus pedig a problémákkal küszködő embereket nem elítéli, hanem táplálja őket: életét adta értünk, mert azt akarta, hogy életünk legyen, és bőségben legyen. Most is van a Kárpát-medencében elég probléma, gondoljunk akár a menekültek kérdésére vagy a politikai feszültségekre, ezeket nem szabad a szőnyeg alá söpörni, letagadni – figyelmeztetett a ferences szerzetes, hozzátéve: népünk Isten erejével sokkal erősebb, mint a gond, a baj.
Urunk színeváltozásának ünnepét Atyhán, egy eldugott kis székelyföldi faluban töltötte idén – emlékezett vissza Böjte Csaba. A településen a régmúltban egész utcák égtek le az időről időre támadó tűzvészek miatt, ezért döntött úgy a falu, hogy 1928-ban fogadalmi kápolnát építenek a hegyen, és Urunk színeváltozásakor egy napot Istennek adnak – azóta nem is volt tűzvész a faluban. Viszont az utóbbi időkben újabb problémával szembesültek: kezdett kiürülni a falu. Ezért a helyiek fogták magukat, kiirtották a kápolna körül a gazt, és elhatározták, hogy engesztelő imanapot tartanak erre a célra, ennek vezetésére pedig őt hívták meg. Több mint ötszázan mentek fel a negyven fokban a kápolna hegyére, ami több mint fél órába telt, a szentmise után pedig ugyanígy vonultak le, Te Deumot énekelve, sőt még a falu templomát is körbejárták. Jó volt látni az emberek hitét, amelyet Istenbe vetnek, hogy a fiatalok hazajöjjenek a szülőföldjükre – hangsúlyozta Böjte Csaba.
A múltkoriban egy beszélgetésen egy statisztikussal ült egy asztalnál a szerzetes, aki kiszámolta, hogy mikor fogy el a jelenlegi tendenciák mellett a magyarság a Kárpát-medencéből. Elkezdhetem számolni én is, hogy ha öt cserép leesett a tetőről, mikor megy szét a tető, mikor dől össze az egész ház, de mennyivel jobb, ha megyek, és megcsinálom a tetőt, mint ha elkeseredem – fogalmazott Böjte. Márton Áron, aki száz éve Doberdónál ott harcolt a magyar seregben, sem az elkeseredést választotta. Tette a dolgát katonaként, és még ha utána egy év várbörtönnel sújtották is „jutalomként”, amikor aztán hazament és egész nyáron kaszált Csíkszentdomonkoson, nem arra jutott, hogy hagyja ezt a világot úgy, ahogy van, hanem elment és beiratkozott a szemináriumba, és önmagát mint fogadalmi kápolnát Istennek szentelte. Nem véletlenül lett püspöki jelmondata: Nem utasítom vissza a munkát.
b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_bonumevfordulo4.jpgÖt évvel ezelőtt egy fiatalember, aki Erdélyből települt át Magyarországra, kitalálta a Bonum TV-t, amely mára közel egymillió család otthonába jutott el – folytatta beszédét Böjte Csaba. A televízió kábelhálózaton nagyon sok emberhez tud eljutni, de bevétel nélkül működnek, ezért sok támogatóra van szükségük. Legyen ez a mi 21. századi fogadalmi kápolnánk, hogy gyermekeinkhez ily módon eljuttatjuk az evangéliumot – biztatott a csatorna fővédnöke az erkölcsi és anyagi támogatásra. Fontos, hogy a mai reményvesztett világban a reményt, a bizalmat, a hitet terjesszük – hívta fel a figyelmet a szerzetespap.
Legyünk a vigasztalás, a bátorítás emberei! – szólította fel a jelenlévőket Böjte Csaba. – Határozzuk el, hogy nem a rosszat, hanem a jót adjuk tovább! Mennyivel inkább jó emlékoszlopot állít magának az az idős, nyolcvan feletti néni, aki „táv-örökbefogadással” támogatja Böjte Csaba egyik neveltjét, hogy napi egy euróval hozzájáruljon a felnövekedéséhez, akkor is, ha ő ezt már nem éri meg – mutatott rá. Legyen szemünk a jó hírekre! – biztatott Csaba testvér. A ferences szerzetes annak az idős csángó embernek az estét hozta fel példaként, aki örömében elsírta magát, hogy nagyra nőtt családjával együtt már 19-en adhatnak hálát azért az életért, amelyet végigdolgozott, végigküzdött, de tudott venni egy kis földet, arra házat tudott építeni, és az Isten asszonyt és népes családot adott neki.
Nem igaz az, hogy minden házasság szétválik! – sorolta tovább, hogy mit kell jó hírként észre vennünk. Milyen jó, hogy van olyan bácsi, aki a halálos ágyán, ha megkérdezi tőle mint gyóntató: Nyomja-e valami a lelkét?, azt válaszolja: semmi, de ha lehetne, elmennék arra a helyre, ahol megismertem a feleségemet, és megcsókolnám a földet. Vegyük észre, hogy sokkal több pozitív hír van, mint gyászhír – erősítette az értékek és a jó hírek keresésére a híveket Böjte Csaba.
b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_bonumevfordulo3.jpgA szentmise keretében Böjte Csaba egy kisgyermeknek kiszolgáltatta a keresztség szentségét.
Az áldozás után Benedekffy Katalin színművész, operaénekes, a Bonum TV támogatója előadásában hangzott fel a csíksomlyói Mária-himnusz.
A Bonum TV magánkezdeményezésre jött létre 2010. augusztus 15-én. A televíziós társaság 2011. április 30-án, szombaton este 8 órakor kezdte meg napi 24 órás adásának sugárzását az interneten. A Bonum TV mint helyi katolikus tematikus televíziós csatorna 2012. december 8-án kezdte meg kábelhálózatokon műsorainak továbbítását Tamási József papi programigazgató irányításával. A csatorna 2014. január 1-jétől országosan elérhetővé tette adását a szolgáltatók számára Böjte Csaba ferences szerzetes védnöksége alatt.
A Bonum TV hiánypótló csatorna Magyarországon. Elsődleges célja, hogy Ferenc pápa tanítását követve a jót keresse, és a jót közvetítse. Az első olyan televíziós társaság Magyarországon, amely vállalja a katolikus, keresztény értékek közvetítését. A televízió a párbeszéd színtere. Műsorai elsősorban szórakozást, ismeretterjesztést, vigaszt kínálnak. Gasztroműsorok, turisztikai magazin, hírek, közéleti, ismeretterjesztő, kulturális és lelki tartalmak szerepelnek a műsorkínálatban. A Bonum TV legfiatalabb szerkesztősége, a középiskolásokat és főiskolásokat tömörítő FILTER a mai tizenéveseknek, azaz a „Z” generáció számára készíti adásait.
A Bonum TV az egyetlen csatorna a magyar médiapalettán, mely Ferenc pápa minden megjelenését élőben, magyar nyelvű szinkrontolmács közreműködésével közvetíti.
Fotó: Lambert Attila
Agonás Szonja/Magyar Kurír