Töltött gépfegyvert szegeztek Irakban Böjte Csabáékra – exkluzív beszámoló

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_cimlap20170601lead.jpgBöjte Csaba ferences és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, valamint Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő nemrég Irakban járt. Exkluzív hármas nagyinterjú a csütörtöki Heti Válaszban a krisztushívők üldözéséről és arról, hogy miként kell helyben jól segíteni.

Nemrég Hölvényi György kezdeményezésére Irakban járt Böjte Csaba és Sajgó Szabolcs. Hármas interjúnkban a keleti krisztushívők üldöztetéséről, az elvándorlás veszélyeiről és az újjáépítés reményéről esik nem kevés drámai szó. Ízelítő a beszélgetésből:
Sajgó Szabolcs: „Egy alkalommal, amikor egy település határában Csabával, Gyurival »elkalandoztunk«, megjelent egy autó, kiugrott belőle három katona. Nem tudták, kik vagyunk, ezért ránk fogták a fegyvert. Éreztem, hogy minden idegszálukkal azt mérlegelik, lőjenek-e, mert a rossz döntés, a késlekedés esetleg az életükbe kerülhet.” (...)
Böjte Csaba: „Az otthonhoz való ragaszkodással kapcsolatban szép élményünk volt az egyik székesegyházban. A szertartáson minden visszaköltöző család kapott egy olajfacsemetét. Azért imádkoztunk, hogy legyen módjuk felnevelni őket, és gyermekeik majd ennek, az őseik vére által öntözött földön ültetett fának az árnyékában üldögélhessenek, talán éppen a hozzátartozóik gyilkosainak gyermekeivel.” (...)
Hölvényi György: „Irakban és Kurdisztánban mindenhol jó volt magyarnak lenni, és még nem találkoztam olyan helyi egyházi vagy politikai vezetővel, aki egyetértene az európai bevándorlási politikával. Érthető: az ő világukat gyengíti, hogy életerős férfiak tömegével kerekednek fel, hiszen akkor ki fogja újjáépíteni a térséget?”
www.hetivalasz.hu