Az üldözött keresztények képviseletéért díjazták Sajgó Szabolcsot és Böjte Csabát

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_cstsajgoszabolcs.jpgAz üldözött keresztények képviseletéért, szenvedéseik bátor és hiteles bemutatásáért szeptember 21-én a Széchenyi Társaság Díjában részesült Hölvényi György európai parlamenti képviselő, Böjte Csaba OFM, Sajgó Szabolcs SJ, Siklósi Beatrix MTVA-főszerkesztő, valamint Marossy Géza operatőr.

 

Szíriában meggyilkolt idős jezsuita szerzetes, Frans van der Lugt sírjánál
A ferences és jezsuita szerzetes – Hölvényi György EP-képviselő által szervezett – iraki útjáról  Övék a mennyek országa címmel 2017-ben mutatott be riportfilmet a köztévé. Ezt követően még ugyancsak 2017-ben Egyiptomban is járt Böjte Csaba és Sajgó Szabolcs, erről az útról szintén riportfilmet forgatott a köztévé, amely tavaly decemberben volt látható a Duna Televízióban. A szerzetesek és Hölvényi György harmadik közös útja Szíriába vezetett idén áprilisban, erről május 21-én, pünkösdhétfőn láthattak riportfilmet az érdeklődők a közmédiában.
A Széchenyi István születésének 227. évfordulóján tartott megemlékezésen a Magyar Tudományos Akadémia felolvasótermében a Széchenyi Társaság Díját adományozták továbbá a tízgyermekes idősebb Benyus Sándornak és feleségének, illetve posztumusz Pogány Erzsébet közgazdásznak, felvidéki közéleti személyiségnek, valamint Konrad Sutarski lengyel írónak.
Forrás: Jezsuiták.hu
Fotó: Sajgó Szabolcs Facebook-oldala
Magyar Kurír