A házasság nyilvános sze­relmi vallomás!

Lőrinc barát bőrébe bújt néhány órára Böjte Csaba. A kulisszák mögött segítette a fiatal színészeket szerepük hitelessé tételében, miközben maga is belekóstolt a színház világába.

A Rómeó és Júlia bemutatójára készül a Vígszínház. Shakespeare legismertebb művét sokan feldolgozták, számos művész tudhatta már magáénak Rómeó, Júlia vagy Mercutio szerepét. De kevés ferences rendi szerzetes mondhatja el magáról, hogy Lőrinc pap bőrébe bújhatott, ha máshol nem is, legalább a ku­­lisszák mögött. Ebbe a különös helyzetbe került Böjte atya.
A leghíresebb erdélyi ferences atya, aki jó néhány határon túli magyar kisgyermek sorsát mentette meg árvaházaival, Eszenyi Enikő meghívására járt Budapesten. – Nagy élmény volt a színészeket látni egymás között, a nézők nélkül. Megosztották velem az élményeiket, titkaikat, én pedig beszélgettem velük a házasság és a szerelem témájáról. Elmondtam nekik, hogy a házasság egy nyilvános szerelmi vallomás. Fontos, hogy a két szerelmes a házasság révén egymás családjának is a tagjává válik, ezért ennek a cselekedetnek egységesítő ereje van – magyarázta Csaba testvér, aki maga is számos, tinédzserek között fellobbanó szerelem tanúja lehet a keze alatt nevelkedő gyermekek életében.
Az atyától megtudtuk: nagyon kedveli a klasszi­kus drámákat, mert azok tömören, egységesen fejtenek ki örök érvényű értékeket. A karizmatikus pap meghívására júliusban Erdélybe látogatnak a színészek, és egyhetes színházi tábort tartanak Böjte atya pártfogoltjainak.
Bodnár Erika