Megjelent Böjte Csaba harmadik kötete

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Kiadvanyaink_iranytu-ablak.jpgMegjelent Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának új, Iránytű a Végtelenhez című könyve. A kötetet, amely egy négyrészes sorozat harmadik darabja, szerdán mutatják be Budapesten.

A sorozatot gondozó Helikon Kiadó tájékoztatása szerint az új kötet a tízparancsolat köré épül, s abban a ferences szerzetes többek között olyan kérdésekre ad választ, mint hogy időszerűek-e még a mózesi időben kőtáblára vésett intelmek, vagy hogy mit kezdjen a ma embere a szigorú tiltásokkal.
A kiadó szerint Böjte Csaba számára nincs tabu téma, a homoszexualitásról, a pedofíliáról, a fogamzásgátlásról, az abortuszról és az eutanáziáról éppoly természetesen beszél, mint a vasárnap megszenteléséről vagy a sírig tartó hűség szépségéről.
Mint azt Böjte Csaba az MTI megkeresésére korábban elmondta, a könyv a tízparancsolat egyes pontjairól, illetve azoknak a mindennapokban betöltött szerepéről szól. Szóba kerül a kötetben egyebek mellett a Más vagyonát ne kívánd! parancsolat is, amely a ferences szerzetes szerint nagyon aktuális. A közéleti hírek ugyanis gyakran szólnak sikkasztásról, korrupcióról, ami jóformán mindennapossá vált – vélekedett.
A dévai ferences szerzetes arról is beszélt, hogy új könyvében azt hangsúlyozza: a parancsolatokat nem korlátként kell felfogni, hanem úgy, hogy azok kulcsot adnak a boldog élethez. Isten ugyanis nem öncélúan adta a szabályokat az embereknek, hanem azért, hogy a törvények által szabadokká legyenek a bűntől, és boldogabbak legyenek.
Megfogalmazása szerint boldog az az ember, akiben nincs meg a kapzsiság, azaz nem kívánja a másét, és boldogok azok is, akik – betartva egy másik parancsolatot – a szüleikkel békében tudnak élni. A társadalomnak szüksége van arra, hogy az emberek megtalálják a belső békéjüket, így a társadalom is egészségesebb lehet lelkileg – hívta fel a figyelmet.
A könyvet a különböző könyvfesztiválokon is be fogják mutatni tavasszal Budapesten, és természetesen országszerte tartanak majd bemutatókat – tette hozzá Böjte Csaba, aki a Mammut bevásárlóközpont Libri könyvesboltjában szerdán 18 órakor kezdődő bemutatón dedikálja is a kötetet.
A szerző elmondta, hogy a sorozat első két darabjából, az Ablak a Végtelenre és az Út a Végtelenbe című könyvekből egyenként 30-30 ezer példány fogyott. Mindkettőben – ahogy a harmadik kötetben is – Karikó Éva újságíró kérdéseire válaszolva fejti ki véleményét.
impulzus.ro