Gyermekeket áldottak meg a csíksomlyói kegytemplomban

Antal atya és Csaba testvér az édesanyákkal, illetve gyermekeikkelA 93 éves Antal atya tartott rubinmisét

Szülők és népes gyerektábor gyülekezett kedden délután a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium bejárata előtt. Valamennyien a Csíki Anyák Egyesülete által kezdeményezett Út az életért felvonulásra érkeztek.
Út az életért elnevezésű felvonuláson vehettek részt a csíki családok: a Márton Áron Gimnázium bejáratától a csíksomlyói kegytemplomba sétáltak el az édesanyák és édesapák kisgyerekeikkel, ahol a Szent Antal-napi gyermek- és liliomáldásban részesültek az ünnepi szentmise végén. A felvonuláshoz csatlakoztak a csíksomlyói Szent István-ház népviseletbe öltözött lakói is.
„A felvonulás célja, hogy ezáltal is népszerűsítsük a gyermekvállalást. Idén a Család évét ünnepeljük, és hirdetjük, hogy a családnak mindig megtartó ereje van” – fogalmazott Tiboldi Bea, a Csíki Anyák Egyesületének elnöke.
A kegytemplom és a templom előtti tér hívők ezreivel telt meg, valamennyien a 93 esztendős Bíró Antal atya rubinmiséjére érkeztek, aki hetvenéves papságáért adott hálát. A 93 éves Antal atya, a küküllőkeményfalvi születésű ferences szerzetes egyházmegyénk legidősebb székely papja. „Egy különös idős emberrel álltok szemben. Székelyföld a szülőföldem, és kerek hatvan esztendeje, hogy a drága szülőföldemen ünnepélyes szentmisét tartani nem tudtam. Azt, hogy most itt állok előttetek, Istennek, Máriának és Márton Áron püspöknek köszönhetem” – hangsúlyozta Antal atya.
Böjte Csaba testvér prédikációjában arra kérte a híveket, hogy kimondott igenjeikhez hűségesen ragaszkodjanak: keresztényi fogadalmuk igenjéhez, a házassági fogadalmuk igenjéhez, a baráti kézfogások igenjéhez, és ezáltal egy új világot teremthetünk, az Igenek világát.
Szent Antal ünnepe alkalmából a rubinmise végén a két ferences atya megáldotta a jelen lévő családokat és gyerekeiket, valamint Szent Antal virágát, a liliomot. Az áldás előtt Antal atya az anyák fontosságára figyelmeztetett: „Minden földi nemnek a legszebb koronája az édesanya, akinek élete célja boldogságot adni gyermekeinek. Az édesanya teremtő társ Istennel, aki a legszebb ékessége a nemzetnek, az egyháznak és a családjának.”
„Jézusunk, Te magadhoz hívtad és megáldottad a gyermekeket. Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermek, nem juttok be a mennyek országába. Páduai Szent Antal közbenjárására kérünk, áldd meg, őrizd meg és szenteld meg e gyermekeket, hogy életük útjain téged követve növekedjenek hitben, szeretetben, életszentségben az emberek és a Te színed előtt” – hangzott el a gyerekek és a tanuló ifjúság megáldásakor. Az ünnepség a Szent István Kollégium diákjainak műsorával ért véget.
Iochom Zsolt