Álljunk neki, s álmodjunk!

Böjte Csaba atya humoros történetekkel adott példákat (Fotó: Melega Krisztián)A művelődési központ Pódiumbeszélgetések sorozatában február 16-án Böjte Csaba ferences rendi szerzetest láttuk vendégül. Nem bánta meg a részvételt a mintegy 200 érdeklődő: lelkiekben feltöltődve, bizakodásban megerősödve térhettünk haza.

Az est háziasszonyaként tudok beszámolni a beszélgetésről, amely inkább az atya beszéde volt a jelenlévőkhöz, semmint a kettőnk beszélgetése – ahogyan erről meg is egyeztük előzetesen. Egy ilyen vendég esetében úgy tartottam szerencsésnek, ha csupán a témák felvetését vállalom magamra, és hagyom, hogy a kevéske Orosházán töltött idejét a gondolataira, szavaira éhes emberek a legjobban kihasználhassák.
A bő egy óra során többek között a szeretet, a megbocsájtás, a hűség kapcsán hallottunk gondolatfüzéreket, fókuszban főleg a világ dolgaihoz, gondokhoz, nehézségekhez való emberi hozzáállás volt a leginkább. Csaba atya beszéde a keresztyén ember szemléletmódja, világlátása szerint nyújtott megoldási lehetőségeket a hétköznapok kérdéseire. A nem hívő emberek üzenetként talán azt vihették magukkal a jóízű történetekkel alátámasztott eszmefuttatásból, hogy mindig arra irányítsuk figyelmünket, amink VAN, és ne hiányainkat, sérelmeinket soroljuk. Ha egy beszélgetést ismerősünk panaszkodással kezd, ne akarjunk a mi bajunkkal, mintegy versenybe szállva vele, fölé kerekedni, hanem biztassuk egymást, bizakodjunk, higgyünk abban, hogy megoldódik a probléma, sorsunk jobbra fordul. A világ nem lesz jobb attól, hogy siránkozunk, bosszankodunk rajta.
- Ezen a földön egyedül Isten irgalma végtelen, minden egyéb – a körülöttünk lévő gond, baj is – egyszer véget ér. Ha neki állunk, a gondoknak a végire lehet járni – mondta Csaba atya.
Orosháza gyámolítottjai
Orosháza város nevében, számos felajánlás révén, a nyár folyamán Csaba atya „családjából” 45 gyerek öt napot tölthet Orosházán és Gyopároson. A felajánlást dr. Dancsó József polgármester jelentette be az est végén. Az elmúlt hetekben és a helyszínen több, mint 200 ezer forint gyűlt össze adományként az alapítvány gondozottjai javára, nagylelkű adakozók jóvoltából. A tusnádi gyermekotthon igazgatója, Kolozsvári Tibor a jelenlévőknek elmondta, a napokban került a látókörükbe egy négy gyermekes édesanya, aki kétségbeesetten hívta őket, mert nem volt már mit enni adjon gyermekeinek, és félt, hogy a településtől távol eső kis házukban megfagynak. Ők lesznek az adomány által Orosháza gyámolítottjai.
„Merjünk egymás számára lágy tavaszi eső lenni, hogy mellettünk a másik kivirágozzon.” (Böjte Csaba)
www.oroscafe.hu