Diákok gyűjtöttek a dévai gyerekeknek

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Adomanyok_bojtegyerek.jpgKedden indítják útjára Budapestről azt a mintegy 450 ajándékkal teli cipős dobozt, amelyet a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium diákjai gyűjtöttek és csomagoltak be a dévai gyerekeknek.

A budapesti tanulók az ajándékokat 6 és 14 év közötti gyerekeknek készítették: az ötödikesek az általános iskola első osztályának, a hatodikosok a második osztályosoknak, a tizenkettedikesek a nyolcadikosoknak. A csomagokban a többi között írószer, édesség, ruha és játék található - mondta el Turócziné Pesty Ágnes szervező, az iskola gyermekvédelmi felelőse hétfőn az MTI-nek.
Hozzátette: a csomagokra ráírták, hogy milyen korú fiúnak, vagy lánynak készült. Arra is megkérték a diákokat, hogy tegyék bele a dobozba az emailcímüket, esetleg írjanak pársoros bemutatkozást, hogy a megajándékozottak tudják, kiktől kapták a cipős doboznyi adományt. Mint az egyik kilencedikes diáklány elmondta, ő maga is örülne, ha ilyen ajándékokat kapna.
A cipős dobozokat kedden délelőtt indítják Parajdra, a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban élő gyerekeknek karácsonyra. Az idén 100 éves gimnázium immár hatodik éve szervezi meg az adománygyűjtést.
MTI