Angyaljárás a Szent Ferenc Alapítványnál

Kívülállóként azt láthattuk, hogy ugyanolyan szépen csomagolt ajándékok kerülnek a fa alá, amilyenből az utóbbi napokbanAz utóbbi napokban rengeteg jóakaratú ember adakozott a dévai Szent Ferenc Alapítványnál nevelkedő mintegy 2500 gyermek számára, hogy boldog, örömteli ünnepük lehessen.

 

 

Szerda este azonban maga a karácsonyi angyal érkezett meg az alapítvány dévai házához.  A ferences kolostor udvarán felállított hatalmas karácsonyfa alatt ugyanis minden gyermek pontosan azt az ajándékot kapta meg, amit előzőleg levélben kért az angyaltól. – Ez igazán csodálatos ajándék számunkra. Érsek Emese Budapestről évek óta önkéntes fiatalokat szervez be, akik november folyamán ellátogatnak a házainkba és minden egyes gyermekkel megíratják a levelet az angyalnak. Aki még nem tud írni, az lerajzolhatja, hogy mit szeretne. A leveleket elviszik Budapestre és kiosztják olyan jótevőknek, akik elvállalják egy-egy megálmodott ajándék beszerzését. Így a csomagokba pontosan az kerül, amit a gyermekek kértek. Karácsony előtt néhány nappal névre szóló csomagként küldik el, egy-két nagy teherautóban minden házhoz külön az ajándékokat. Általában maguk az angyalkák is eljönnek, hogy együtt örvendhessünk e csodálatos alkalmon, de sajnos, idén nem tudtak személyesen jelen lenni az ünnepségünkön. Gondoskodásuknak köszönhetően azonban néha felnőtt fejjel is hinni kezdem, hogy karácsonykor valóban eljön az angyal – meséli Palkó Cecília, az alapítvány dévai házának vezetője.
A gyermekek persze nagy izgalommal várták a csomagosztást. Már délután hálaadó szentmisére gyűltek össze a ferences templomban, majd kedves pásztorjátékkal köszöntötték a karácsonyt. Az apróbb gyerkőcök ámulva nézték a nagy karácsonyfát. Sokan már nem is emlékeztek, mit is kértek az angyaltól, de tudták, hogy valami gyönyörűt kapnak ma. A nagyobbak azonban kilesték, hogy megjött-e a csomagjuk, s formájáról, méretéről ítélve próbálták kitalálni: benne van-e a régen megálmodott ajándék. Berki Radu gördeszkát és focilabdát kért a levélben, s a csomagok lepakolásánál segédkezve úgy látta, meg is érkezett, amire vágyott. A nála jóval fiatalabb Lora ugyan nem leste meg a csomagokat, de úgy érezte, jó magaviseletével kiérdemelte az áhított csizmát, ékszert, édességet.
Raduhoz és Lorához hasonlóan további 2500 gyermekhez jött el tegnap az angyal, jótevőiknek köszönhetően elhozva mindazt, amire vágytak. Hiszen a tárgyi ajándékokon túl megérezhették a sokuk által évekig nélkülözött szeretetet, gondoskodást.
Gáspár-Barra Réka