Bővebben: Böjte Csabával járták körbe a Siculicidium útját MadéfalvánA madéfalvi iskolások, a községvezetés, valamint a testvértelepülések küldöttsége járta körbe a Siculicidium tanösvény stációinak egy részét péntek délben a XI. Madéfalvi Hagymafesztivál egyik programpontjaként. A cél az volt, újra felelevenítsék a községben zajlott történelmi eseményeket.

Bővebben: Arra születtünk, hogy a szolgáló szeretet által az élet mellett döntsünkA III. Budapesti Demográfiai Csúcs egyik pénteki blokkjába olyan előadókat hívtak meg, akik nem a kormányzati szektorban tevékenykednek, hanem a klasszikus civil szférában, pl. a nagycsaládok képviseletének területén. Kiderült, hogy az Egyesült Államokban már tabutéma az egy anyára és egy apára épített családmodell, pedig kutatások is bizonyítják, hogy az azonos nemű párok gyerekeinek rosszabbak a kilátásaik, de ilyen dolgokról ott nem ajánlott beszélni. Az egyébként legnagyobb és leghosszabb tapsot kapó Böjte Csaba atya szerint viszont jónak lenni jó, jó dolog gyermeket vállalni, jó dolog anyának és apának lenni, és az élet mellett dönteni. Bár a hagyományos családmodell, és azon belül is a nagycsaládos modell komoly támadásoknak van kitéve az utóbbi időben, nem szabad, hogy ez a fajta együttélési forma eltűnjön a társadalmakból, és ezért dolgoznak a nagycsaládosok egyesületei is a különböző országokban.

Bővebben: „Mi, doroszlóiak belenövünk ebbe a búcsújárásba”Gyakran előfordul, amikor este későn jövök haza, vagy egy fáradt hét után, általában útközben hazafelé, hogy megállok, egyedül, ha sötét is van, lebotorkálok, elücsörgök Máriánál, a kútnál. Ilyenkor az ember végiggondolja a hogyant és mikéntet, azt, hogy hogyan is áll az életével. Ez egy ilyen hely. Sokunknak ajánlom: meg kell állni ebben a rohanó világban.