" Amíg megszokom lassan a gondolatot,

Mekkora ajándék, mit a sors rám hagyott,

Érzem, ahogy megnyugszol, tán elszenderedsz,

Mennyei békédben egyre csak növekedsz.

S mint zajra szomjazó üres, néma termek,

Úgy várlak, hogy végre törd már át a csendet!"

Pál Editkének, kedves lányunknak köszönjük a képet a szép verset és ígérjük, hogy mi imádkozunk érte, hogy egy aranyos, egészséges kisbabával ajándékozza meg öt és kedves férjét a jó Isten!!

Szeretettel, 

Csaba t.