Imádkozzunk a Kárpátaljai testvéreinkel!!

b_300_300_16777215_00_images_stories_DSC_0570.jpgNYILATKOZAT

 

Mi, az Ukrajnában élő őshonos magyar nemzetiségű lakosság által létrehozott civil szervezetek és történelmi egyházközösségek képviselői, aggodalommal figyeljük az országban zajló eseményeket.

Az utóbbi időben Kárpátalján felfegyverzett radikális elemek jelentek meg, akik félelmet keltenek bennünk és gyermekeinkben, tovább csökkentik biztonságérzetünket. Aggasztó, hogy folytatódnak a magyarság elleni uszítások, és az ukrán médiában  mind több, a történelmi tényeket meghamisító írás jelenik meg.  

A kialakult konfliktusok békés rendezését támogatjuk, és abban bízunk, hogy az ország új vezetése az európai értékekre és a demokratikus szabadságjogokra alapozva tiszteletben tartja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait. Elvárjuk, hogy a kárpátaljai magyarokat államalkotó, őshonos nemzetnek tekintsék, és ennek megfelelően biztosítsák számunkra a kulturális és regionális önrendelkezést. Az állam ennek teremtse meg a törvényi kereteit, biztosítsa annak érvényesítését és anyagi feltételeit.

Mi, kárpátaljai magyarok, szeretnénk továbbra is itt élni magyarként, törvénytisztelő állampolgárként egy jogállamban.

Ennek érdekében kérjük, hogy az állam biztosítsa számunkra:

·  az esélyegyenlőséget az élet minden területén;

· anyanyelvünk és kultúránk használatának, megóvásának és fejlődésének jogi és anyagi feltételeit;

·  az anyanyelvű oktatás lehetőségét az óvodától az egyetemig;

· az államnyelv elsajátításának lehetőségét azon a szinten, amely az egyén társadalmi érvényesülését segíti. (Az ukrán nyelv oktatását ne politikai, hanem szakmai/módszertani alapon végezzék. Fogadják el, hogy mint minden embernek, nekünk is egy anyanyelvünk van, így számunkra az ukrán nyelv második nyelv, és ennek megfelelően oktassák, dolgozzák ki az oktatás tartalmi és követelményi rendszerét, és ez alapján kérjék számon az oktatás minden szintjén és a továbbtanuláskor.);

· a kettős állampolgárság intézményének elismerését Ukrajnában, ami elősegíti az ország európai uniós integrációját;

· a kisebbségi civil szervezetek, a történelmi egyházközösségek és az általuk létrehozott kulturális/oktatási intézmények törvényileg garantált anyagi támogatását.

       

Hisszük és valljuk, hogy Isten akarata a népek, nemzetek békés egymás mellett élése, és a politika irányítóinak is, mint minden embernek, legfontosabb feladata a Mindenható akaratának keresése, teljesítése. Mi, kereszt(y)ény kárpátaljai magyarok, akik több, mint 1100 éve itt élünk békében más nemzetiségekkel együtt, szeretnénk továbbra is itt élni, békében és szeretetben gyarapodni.

Imádkozunk, és kérünk mindenkit, hogy imádkozzon és tegyen azért, hogy legyen minél hamarabb béke Ukrajnában, és a gonosz erők ne tudják a tüzet szítani az itt élő nemzetek között.

 

Beregszász, 2014. március 28.

 

 

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány —

„Sámuel” Jótékonysági Alapítvány —

Advance Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ —

Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat —

Biokultúra Szövetség —

Cserkészliliom a Keresztény Ifjúságért Jótékonysági Alapítvány —

Dorcas Segélyszervezet Kárpátaljai Kirendeltsége —

Esélyt az Életnek Jótékonysági Alapítvány —

Gordiusz Magyar Diákszövetség —

Háló Kárpátaljai Megyei Katolikus Egyesület —

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata —

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetsége —

Kárpátalja Völgyeiben és Hegyein Falusi Zöld Turizmus és Agroturizmus Fejlesztéséért Civil Szervezet —

Kárpátaljai Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet —

Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesület —

Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség —

Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet —

Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete —

Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség —

Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége —

Kárpátaljai Magyarok Protestáns Tudományos Egyesülete —

Kárpátaljai Református Egyház —

Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet —

Kezünkben a Jövő Alapítvány —

Komjáthy Benedek Alapítvány—

Lehoczky Tivadar Intézet —

Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége —

Mezőgecsei Hagyományőrzők és Falufejlesztők Egyesülete —

Momentum Doctorandus Kárpátaljai Magyar Doktoranduszok Szervezete —

Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerület —

Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye, Bereg-Ugocsai Esperesi Kerület —

Nieuwleusen Kárpátaljáért Területi Jótékonysági Alapítvány —

Pro Agricultura Carpatika Megyei Jótékonysági Alapítvány —

Pro Cultura Subcarpathica —

Pulzus Kulturális és Információs Központ —

Rákóczi Szövetség Beregszászi Szervezete —

Spectator Társadalomkutató Műhely —

Szent Márton Karitász Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány —

Ukrán–Magyar Területfejlesztési Iroda —