Romániai főmufti: a terroristák nem hittestvéreink

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tarsadalom_1447589482_2886.jpgA gyűlölet, a bosszú nem lehet soha az Istenhez vezető út se nekik, se nekünk!!
Imádkozzunk az áldott békéért!!

Csaba t.
Határozottan elítélte a párizsi vérontást Murat Iusuf, a romániai muzulmánok főmuftija, aki vasárnap közzétett állásfoglalásában leszögezte: az iszlám nevében vérengző terroristák nem hittestvéreik a Korán tanításait követő hívő muzulmánoknak.
„Az iszlám tiltja bármely lélek elpusztítását, vallásunk pedig ellenez mindenféle vérontást” – írta állásfoglalásában a főmufti. A vallási vezető szerint nincs olyan ügy, amely ilyen fanatizmust igazolhatna, az elkövetőknek „az iszlámtól idegen kegyetlensége” pedig azt bizonyítja, hogy a civilizált világnak nem szabad a muzulmán közösséget a terroristákkal azonosítania.
A főmufti részvétét fejezte ki a gyászoló családok és a francia nép fájdalmában, és – mint fogalmazott – a jóságos Allahhoz fohászkodva kért védelmet Románia toleráns és békeszerető népe számára.
Klaus Iohannis államfő szombaton hivatalos üzenetben fejezte ki a román nép szolidaritását a francia hatóságokkal és a francia nemzettel, Sorin Cimpeanu ideiglenes miniszterelnök Franciaország bukaresti nagykövetségén rótta le a kegyeletét a párizsi terrorakciók áldozatai előtt.
A román hatóságok, vallási közösségek, települések és politikai pártok sorában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is közleményben fejezte ki aggodalmát és szolidaritását Franciaországgal.
„A terrorizmus nem válhat mindennapjaink részévé, visszaszorítására közös, európai megoldást kell találnunk” – fogalmazott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A bukaresti külügyminisztérium közlése szerint a pénteki párizsi terrortámadásoknak két román állampolgár is áldozatul esett, egy harmadik román állampolgár pedig könnyebben megsebesült.
MTI