Az evangélium...

aug5.jpgAz evangéliumon kívül sehol nem érvényesül ilyen tisztán az elv, hogy minden emberegyenlő Isten előtt. Akinek származása miatt az élete nehezebb, annak a Jóisten ezt betudja, akinek a megismert hit fényében világosabban kellene látnia, annak szigorúbb lesz az ítélete – nagyon sok keresztény fog azért szenvedni, mert nem keresztény módon élte az életét.
Ha valaki egy vallás tagjaként, a vallás tanításának ellenében követ el bűnt, akár egyházi vezető, akár egyszerű hívő, akkor nem a vallást, eszmét kell felelőssé tenni, rossznak mondani, hanem azt az embert, aki vétkezett. A nem hívő zsidók elárulták a zsidóságot, mint ahogy a nem hívő keresztények a kereszténységet.
A szövegből egy részt kiragadni, és úgy értelmezni, annak egészen más szándékot tulajdonítani, mint ami az egész mondanivalóból tükröződik, nem etikus, mégis sokszor ezt tették a keresztények is, akik a nagyhatású tanítók szentbeszédeiből töredékeket kiragadtak, és a maguk szája íze szerint értelmezve, felbátorítva érezték magukat az ellenségeskedésre, és ugyanezt tették a más vallásúak is, akik ezeket a kijelentéseket népüket sújtó támadó gyűlöletkeltésként értékelték.









Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„…tudniuk kellene, hogy az anyagi javak legjobban gyerekbőrben maradnak meg, persze csak akkor, ha tisztességgel, nem elhanyagolva, de nem is elkényeztetve neveljük fel a gyermeket. A bankba tett vagyonkánkat a gazdasági válság rozsdája szétrághatja, az infláció molya megeheti, de a szeretettel felnevelt gyermekeink idős korunkban mellénk tudnak állni, életet, reményt jelenthetnek számunkra, számíthatunk rájuk. A nyugdíjpénztárba betett pénzecskénkben hiába bízunk, a vagyonkánkért gondozó „kedves nővér” soha nem fogja könnyes szemmel, gyermeki ragaszkodással megcsókolni lehanyatló kezünket, és nem fog virágot öntözni, gyertyát gyújtani a sírunkon. És csak gyermekeink fognak számunkra unokát szülni, akikre majd vigyázó szeretettel nézhetünk le a mennyek országából.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. május 8. szerda, Mihály napja van. Holnap Gergely és Katinka napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Óriási történelmi esemény

Óriási történelmi esemény: Jézus Krisztusban megdicsőül az első emberi test, az első anyagi részecske, és bejut a mennyek országába.

Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube