Az eutanáziáról a döntést a betegnek kell meghoznia ítélőképességének teljes birtokában, és rendszeresen felül kell vizsgálnia, meg kell újítania azt.

Ha egy kisgyereket úgy akarnánk megtanítani biciklizni, hogy elmondjuk neki, lehetséges, hogy hatalmasakat esik majd, megüti magát, felrepedhet a szája, akár a csontja is törhet, és megkérdezzük tőle, vállalja-e mindezt, nagy valószínűséggel azt mondja majd, hogy inkább nem kerékpározik soha. Ezzel lemondana egy küzdelmes tanulásról, de arról a győzelemről is, amely a megérdemelt erőfeszítés ára.

Az élete különböző helyzeteiben más döntést hoz az ember ugyanarról a dologról.

Ha születésünkkor egy listán felsorolva megkapnánk azokat a nehézségeket, amelyek érni fognak minket, biztosan összeomolnánk, és neki sem indulnánk az életnek.

Egyre erősebbek lehetünk, ha elfogadjuk a kihívásokat. Amit ma még nem bírok felemelni, lehet, hogy egy év múlva már könnyen felkapom.

Nem egy embert ismerek, akik évekig nem tudták elfogadni, hogy egy baleset miatt tolókocsiba kényszerültek, meg akartak halni, és mikor mégis belenyugodtak a megváltoztathatatlanba, nem kapálóztak sorsuk ellen, keresték a kibontakozási lehetőséget az adott kereteik között, olyan emberekké váltak, akik erőt adtak sokaknak, civilszervezeteket, közösségeket hoztak létre, hogy társaiknak segítséget nyújtsanak, néhányan még paraolimpián is elindultak. Azt látom, hogy halálos ágyukon a betegek sokszor még jobban csimpaszkodnak az életbe, mint egészségesen tették, érzik, még van dolguk, elrendeznivalójuk.

A szenvedés olyan ajtó, amelyen – akarva, nem akarva – keresztül kell mennünk.

Minden ember a maga nagycsütörtökét, nagypéntekét előbb-utóbb meg fogja élni. A maga Golgotájára mindenki felmegy, akár kapálózik ellene, akár nem. Mennyivel szebb, ha Isten kezét fogva, akaratában megnyugodva, szeretteink által kísérve, példát mutatva jutunk fel oda.

Mélységes szeretettel kell egymásért imádkoznunk, és nagylelkű, önzetlen, leleményes gondoskodással segítenünk, hogy amikor valaki életében elérkezik az a pillanat, hogy a szenvedés kelyhét kiürítse, méltósággal meg tudja tenni azt.