Egy gyermek, ha testi, lelki, szellemi integritása, épsége veszélyben van, akkor kérheti, várhatja a közösség segítségét, szolidaritását! A Moldvai Magyar gyermekek szerintem veszélyben vannak, nemzeti identitásukat idegen erők befolyásolják, ősi gyökereikről le akarják szakítani őket, ezért is, de szociális okokból is indokolt, hogy összefogjunk értük!
Bővebben: Hála és köszönet a Keresztszülőknek a 10 év munkájáért!!
Az a nép mely példaképet keres, templomot épít, és ünnepnapokat tart megérdemli a jövőt, elnyeri Isten áldásával a boldogságot!!
Tiszta szívvel köszönöm Gyergyóditró lakóinak, s a kedves plébánosnak, Baróti László atyának a nagylelkű adományt, melyből a gyergyói medencében élő, tanuló több mint 400 gyermekünket szeretnénk elvinni dec. 17-én Parajdra, a Nagykarácsonyi közös ünnepünkre!!!
Sokféle ajándékot adhatunk a gyermekeinknek, de az az ajándék a legnagyobb, mely kíváncsiságot, terveket, munkát szül, egyszóval fellobbantja a tüzet, az életet gyermekeink szívében!! Úgy látom, hogy e csodálatos Madárles pont ilyen, egy nagy fakalán mely felkavarja a gyermekek életét, ezért is van nagy hála és köszönet bennünk! Isten fizesse Máté Bencének és csapatának az ajándékot!!
Szeretettel,
Csaba t.
Délerdélyben sok elhagyott temető van! Végtelenül szomorú látvány, amikor maga a temető is meghal, mert már senki nincs ki kimehetne imádkozni, egy szál gyertyát meggyújtani!! Halottaink csendben nyugszanak, mi kellene összefogjunk ezekért az elhagyott temetőkért!!
A feltámadásban, élő hittel,
Csaba t.
November a halottak hónapja, drága halottainkért imádkozva kérjük őket, hogy járjanak közbe az áldott békéért!
Szeretettel,
Csaba t.
Közel 100-an, gyermekek és felnőttek elindultunk a hősök útján! Halottak napjára készülünk, és elzarándokoltunk a 100 évvel ezelőtt a I. Világháborúban elesett Zsilvölgyi hősök sírjához!!
Tegnap a szentsimoni otthonban is megtartottuk a tanévnyitó szentmisét! Számba vettük a múltat s a jövőt, és hosszú érlelés után a diákoknak is elmondtam, hogy Kolozsvári Tibit felkértem, hogy vezesse szépen tovább a tusnádi otthont, és a szentsimoni házat ezentúl Felvinci István vezeti! István kérésére az ő helyettesének kineveztük Rétyi Beáta nevelőnőt.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„A papnak királyi feladata is van. Jézus Krisztus is uralkodott, elsősorban önmagán. Uralkodott úgy, hogy szolgaként képes volt megmosni az apostolok lábát. Köztük volt Júdás is, akinek a zsebében már zörgött az árulók pénze, és még neki is megmosta a lábát, le tudott ülni vele egy asztalhoz, sőt a finom falatot is jóságosan odanyújtotta neki.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
A tökéletes szeretet
Bővebben...
Biztos, hogy minden embernek, aki a legjobb szándék szerint iparkodik járni élete útján, bármilyen vallású, lelke mélyén ott van az élő Isten. Mindenki a maga hite szerint üdvözülhet is, elérheti a tökéletes szeretetet.
Bővebben...
Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Szent Rita ünnepe Csíkszeredában