"Galileai-tó partján járt (Jézus), látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt."
Jn1,14
"Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!”
Mk 1,7-11
„Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak.
Jn 1,35
Nagyon sok ember keresi a helyét. Ezért van annyi szakítás, válás, jövés menés ezen a földön. Hiszem, hogy Isten nem játszik velünk, Ő tudja, hogy miért indított el ezen - vagy azon az úton, miért adta ezt vagy azt a családot, férjet, feleséget neked. Ő nem ötletel és nem is gondolja meg magát. Az új év, nem azt jelenti, hogy feladjuk a hivatásunkat, mert nehéz, vagy egymásnak hátat fordítunk, mert egy kapcsolat néha fájdalmas is tud lenni. Hanem azt, hogy megerősítem keresztségi, házastársi fogadalmakat és az ünnepek után kipihenve becsületes munkámat újra felvéve, azt nap mint nap jóvégre viszem!
"..ki vagy te? János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta."
Jn 1,19
"A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet."
Lk 2,16
"...szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”
Lk 2,22
- Csaba testvér levelei
- Találatok: 498
Ezekkel a gondolatokkal kívánok testben - lélekben - szellemi életben megújuló áldott új évet!
Az Úr Ábrahámtól sokat kér, de ugyanakkor sokat is ígér!
"Vonulj ki földedről… Nagy néppé teszlek…
Általad áldást nyer a föld minden nemzetsége."
(Ter 12,1–4a)
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Az esővíz a sáros agyagon keresztül jut a föld mélyébe, és kristálytiszta forrásként tör újra elő, hogy csillapítsa szomjunkat, így a pap méltatlansága nem akadályozza meg, hogy Krisztus cselekedjék általa a szentségek kiszolgáltatásakor.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Legfrissebb - Böjte Csaba ofm
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Mikor én letérdelek...
Bővebben...
Egy időben én is tanulmányoztam a keleti vallásokat, de nekem nagyon hiányzott a sok személyes kapcsolat, a szentek, a hozzám gyengéden odaforduló, megbocsátó Jézus, az irgalom, az élő, személyes istenkapcsolat.
Bővebben...
Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.