2017. december 16. - Szombat

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_meg-vagyok-hatva-a-kert-szepsegetol.JPGAz Ószövetség utolsó nagy prófétája, Keresztelő Szent János! Ő megjövendölte Jézus Krisztus eljövetelét, ami karácsony estéjén valóra is vált! Döbbenetes, azóta sok nagyszerű szent ember élt a földön, de soha egyik sem ácsingózott a prófétai címre, új kinyilatkoztatást kiegészítő tanítást egy sem tudott mondani! Igen, Jézus óta új kinyilatkoztatás nincs, az akkor és ott elhangzottakból él, építkezik kétezer év óta az Egyház, a szentek megszámlálhatatlan nagy serege! A mai Egyháznak egyetlen olyan tanítása nincs, amit le ne lehetne vezetni a Krisztus életéből, beszédeiből, az Evangéliumból, a szentírásból! Az emberiség nem kap új kinyilatkoztatást, Bibliáról kell leverni a port, és annak fényében sütkérezni, élni, haladni az örök adventben, míg az idők teljében Krisztus dicsősége el nem jön! 
A keresztény advent nem elégszik meg a kétezer évvel ezelőtti megtestesülésről való megemlékezésről! Mi azért imádkozunk, hogy a végtelen szeretet, jóság, bölcsesség, szépség, irgalom, egyszóval az élő Isten újból testet öltsön, jöjjön közénk, törje át az ég és a föld között a határokat, bontsa le a korlátainkat, hogy igazi testvéri szeretetben, istengyermeki méltóságunkban Őt színről színre lássuk szent országában! Mi adventben nagyon magasra rakjuk a mércét, hisz nem mást, mint  Krisztus második eljövetelét várjuk!   Olyan csodálatos, szép ez a világ, de lelkünk mélyén tudjuk, érezzük, hogy eljön az az áldott nap, mikor  lehull a szemünkről minden fátyol, és a maga igazi ragyogásában tündöklik fel az örök élet, az, amit Teremtőnk azoknak készít akik szeretik őt! Várunk, vágyunk egy országra  mit szem nem látott, fül nem hallott, és emberi értelem el sem tud képzelni! Krisztus, a mi igaz prófétánk megígérte, és mi sóvárgó szeretettel, türelmes kitartással vágyakozunk szent ígéretének beteljesedésére!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Kép: Antal atya egy évvel ezelőtt hunyt el, ő már hisszük, hogy színről színre látja a Megváltóját!!
Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: "Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?" Ő így felelt: "Illés eljön ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük." Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
Mt 17,10-13