2017. december 17. - Advent 3. vasárnapja

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_IMG_2565.JPG"A pusztában kiáltó hangja vagyok: egyengessétek az Úr útját," Jn1,19 
Keresztelő Szent János szép felszólításának hogyan tudunk eleget tenni?! A szárhegyi gyermekeink Jézus Krisztushoz vezető útját ma egy csendes, kis kápolna létesítésével egyengettük! 
Igen, a Kájoni Jánosról elnevezett gyermekvédelmi otthonunkban, egy kis szobát a Csergő házaspár a kollégáikkal szépen rendbe tettek, jó emberek adományából került egy tabernákulum, oltár is, feszület, kehely, minden, és most advent harmadik vasárnapján nem csak a harmadik gyertyaláng lobbant lángra az adventi koszorúnkon, hanem az oltár gyertyái is!  Örömmel írhatom le, hogy 2017. dec. 17-én, e szép vasárnap, a gyergyószárhegyi otthonunkban, az új kápolnánkban mutattuk be gyermekeinkel a legszentebb áldozatot. 
Egy kis kápolna a karácsonyi ajándékunk Jézusnak is, de a gyermekeinknek is, hisz itt a szentségi Jézus önmagát adhatja a ház lakóinak. Még minden nincs kész, de ha Isten segít és mindennel elkészülünk, akkor szeretnénk e kis ferences kápolnát felszenteltetni, és gyermekeinkkel imádságos szeretettel színültig tölteni! 
Hálás szívvel, 
Csaba t. 
Abban az időben föllépett egy ember: az Isten küldte, és János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, hanem (azért jött, hogy) tanúságot tegyen a világosságról. János így tett tanúságot:
A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: "Ki vagy te?" Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: "Nem én vagyok a Messiás." Ezért megkérdezték tőle: "Hát akkor? Talán Illés vagy?" "Nem vagyok" - felelte. "A próféta vagy?"
Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: "Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?" Ezt felelte: "A pusztában kiáltó hangja vagyok: egyengessétek az Úr útját, amint Izajás próféta mondta". A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: "Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?" János így válaszolt: "Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani." Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Jn 1,6-8; 19-28