2017. december 28. - Csütörtök, Aprószentek

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szep_Termeszet_IMG_1932_2.JPG"Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Mt 2,13
Beírtam az interneten az útvonal keresőbe, hogy Betlehem - Alexandria és kiderült, hogy közel kilencszáz kilométer.... de a hagyomány szerint a Szentcsalád nem a legrövidebb úton ment Egyiptomba!
"Jézus idejében három út vezetett Palesztinából Egyiptomba. A kopt történeti források szerint azonban a Szent Család – attól való félelmükben, hogy esetleg felismerik őket – nem ezeket a karavánok által kijárt utakat választotta. Egyiptomba érve feltehetőleg folyamatos változtatták helyüket biztonsági okokból. Számtalan keresztény istentiszteleti hely kötődik a Szent Család útjához. Ez lehetővé teszi egy térkép útvonal felállítását, amely a Mediterrán-partvidéktől a Nílus-deltán keresztül és a folyón áthaladva folytatódik dél felé, egészen a mai Assiut városáig. Mindenesetre a különböző állomásokat kápolnák, szentélyek, kolostorok, fák jelölik a kopt keresztények zarándok útvonalán." 

Ferenc pápa köszöntötte az egyiptomi turizmus "Szentcsalád" küldöttségét

József és Mária nem kis áldozatot vállaltak a hosszú úton! Az idén mikor Egyiptomban jártam és érdeklődtem, hogy pontosan milyen hosszú ez az útvonal Egyiptomban akkor azt a választ kaptam, hogy 1400- 1500 kilométer!! 
Testvérem ezen a napon gondolkozzak el József és Mária döntésén! Vajon egy gyermekért, az Istenért én kész, képes lennék ennyit gyalogolni, bujkálni, vagy szomorkodva visszamennék Názáretbe, a biztos megélhetésbe szüleim, barátaim, a vállalkozásom mellé?? Eddigi életemben mi mellett döntöttem? Az élet, a gyermek, az Isten mellett, vagy a kényelmem, anyagi érdekem, saját jólétem mellett?
Tépelődve, 
Csaba t.
Kép: az egyiptomi puszta, ahol a Szent család is gyalogolt!
Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: "Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket." József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: "Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé."
Mt 2,13-18