"Bízzuk magunkat a Szűzanya szívére, aki oltalmunk és Istenhez vezető út"

ImageBertone bíboros többek között ezeket a szavakat intézte a hívekhez szentbeszédében Fatimában.

 

 

 

Napkelettől napnyugatig Mária szívének szeretete meghódította a népek szívét, reményt és vigasztalást nyújtva nekik" – idézi a vatikáni államtitkárt a Radio Vaticana. Tarcisio Bertone bíboros a Szűzanya megjelenésének 90. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat zárószentmiséjén azokról a küzdelmekről is beszélt, melyekkel a társadalomnak szembe kell néznie. A fatimai Szentélyben elmondott szentbeszédében Bertone bíboros kijelentette: „ma az egyetlen közös értéknek minden valós és örök érték tagadása számít, amire az apostolok bátorságával kell reagálnunk; nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk."

A bíboros tegnap felszentelte az új Szentháromság-templomot. Az ünnepségen Anibal Cavaco Silva portugál elnök, a Portugál Püspöki Konferencia több tagja és zarándokok ezrei vettek részt.

Magyar Kurír