Márton Áron húsvéti körlevele (1945)

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szep_Termeszet_1496571_698190640322803_5960354927224877017_o-1.jpgA világban zajló események hasonlóképpen elmélkedésre, magunkba szállásra és komoly önvizsgálatra késztetnek. "Kemény dolgokat mutattál népednek" (Zsolt 59,5) – mondhatjuk a zsoltárossal mi is. Az emberiség a szenvedések útját járja. Bűneivel ácsolta keresztjét s a maga ácsolta kereszt súlya alatt és a nagy vérveszteségtől már roskadozik. És mintha nem volna számára mentség és menekvés, bűnei hajtják, mint hajszolt rabszolgát a könyörtelen korbács. Fátyolos, zavart szemmel mered rá a vérbe és gyászba borított világra, de mennie kell – mintegy álomban s valami irgalmatlan törvénynek engedelmeskedve – egyre tovább és beljebb a kínok és fájdalmak útján.

Tisztelendő Testvéreim! Krisztusban szeretett Híveim!(1)
A nagyböjti szentidő a keresztény ember számára a lelki elmélyedésnek és komoly önvizsgálatnak az ideje. A liturgia minden mozzanata, mint egy hatalmas művészi alkotás hétről hétre fokozódó erővel a magunkba-szállásra és lelki megtisztulásra ösztönöz, hogy előkészítsen a Húsvét, a feltámadás, az új élet örömének felfogására.
A világban zajló események hasonlóképpen elmélkedésre, magunkba szállásra és komoly önvizsgálatra késztetnek. "Kemény dolgokat mutattál népednek" (Zsolt 59,5) – mondhatjuk a zsoltárossal mi is. Az emberiség a szenvedések útját járja. Bűneivel ácsolta keresztjét s a maga ácsolta kereszt súlya alatt és a nagy vérveszteségtől már roskadozik. És mintha nem volna számára mentség és menekvés, bűnei hajtják, mint hajszolt rabszolgát a könyörtelen korbács. Fátyolos, zavart szemmel mered rá a vérbe és gyászba borított világra, de mennie kell – mintegy álomban s valami irgalmatlan törvénynek engedelmeskedve – egyre tovább és beljebb a kínok és fájdalmak útján.
De "a fájdalom gyakran hathatósabb tanító, mint a könnyű siker"(2) A nyugalmas idők nyugalmas élete, ahelyett, hogy megláttatná, inkább eltereli a figyelmet a jelen bajokról is; a válság azonban, különösen az olyan súlyos válság, mely a mostani háborúval és következményeivel a világ szeme előtt kibomlott, felszínre veti a társadalom lelkén és szervezetében lappangó betegségeket.
A kereszthordozó emberiség egyik elkínzott, fájó tagja vagyunk mi is. Vele együtt szenvedünk, égünk és aggódunk. A közös átok súlyát érezzük és hordozzuk. Önmagunk érdeke és a keresztény felelősségérzet arra késztet tehát, hogy a világválság okait a mi körülményeink szemszögéből szemügyre vegyük, azok erkölcsi vonatkozásait feltárjuk, a tanulságokat levonjuk és hasznosítsuk.
Tisztelendő Testvéreim, Krisztusban szeretett Híveim!
Politikusok és tudósok, akik a nemzetek és társadalmak életében felszínre került súlyos bajok okait a gyógyítás és segítés komoly szándékával vizsgálják, egybehangzóan azt állítják, hogy a legújabb kor lelkiségének egyik legveszedelmesebb megrontója a nemzetiségi kérdés kiélezése volt. Az elfajulás azzal kezdődött, hogy egyoldalú eltúlzással a nemzetnek középponti jelentőséget tulajdonítottak, és ebből kiindulva megengedhetőnek tartották, hogy a nemzeti érdeknek minden más érdeket alárendeljenek.
Legveszedelmesebb túlzását ez a felfogás abban a mozgalomban érte el, mely az emberiség családját alsóbbrendű és felsőbbrendű fajokra osztotta, s nem átallotta hirdetni, hogy az egyes emberi fajokat nagyobb különbségek választhatják el egymástól, mint az embert az állattól. Ugyanez a beteg, ferde gondolkozás elvetette – mert gyöngeségnek minősítette – a felebaráti szeretet tanítását, s helyébe a gyűlölet tanát állította azzal az indoklással, hogy a nemzet tagjai csak a gyűlöletből meríthetik a nemzeti érdekek erélyes és eredményes szolgálatához szükséges lelkület erejét.
A nemzet jelentőségének érdekeinek ilyen túlzó hangsúlyozása hamarosan meghozta a maga keserű gyümölcseit. Megnyitotta a hatalmaskodás, az elnyomás és jogelvonás útjait, mely egyúttal milliók számára a szenvedések útja volt. Ahol álcázott formában lépett fel, ott a kisebbségek elnyomásához vezetett. Jellemző erre a szellemre, és általában a legújabb kor lelkiségére, hogy ugyanakkor, amikor a nemzetek önrendelkezésének jogát rendező elvként proklamálta és Európa térképét ezen elv alapján újrarajzolta, az egyes államok határain belül került nemzetiségeket hivatalosan is kisebbségnek nevezte, mintha már ezzel az elnevezéssel jelezni akarta volna, hogy azokat szabadság és jogok szempontjából csak másod- vagy harmadrendű állampolgároknak tekinti. A fajelmélet hívei természetesen levonták a szélsőséges felfogás végső következményeit is. A saját nemzetük jogainak kizárólagos igénylését hitvallássá avatták és más nemzetekkel szemben a nyílt és szervezett türelmetlenséget írták zászlajukra, ami a bizalmatlanság, ellenségeskedés és gyűlölet magvát hintette el és végzetesen kiélezte az ellentéteket az államok és nemzetek között.
Tisztelendő Testvéreim, Krisztusban szeretett Híveim!
Az igazság megismeréséről az orvos nem mondhat le, ha gyógyítani, s annak feltárása elől a beteg sem zárkózhatik el, ha gyógyulni akar. "Veritas liberabit vos – Az igazság szabaddá fog tenni titeket" (Jn 8,32). Az Írás ezen intelmét – ezt a kézenfekvő igazságot – tartjuk szem előtt, amikor alább a mi életünkre vonatkozólag a múltból néhány tényre és adatra utalunk.
A túlzásba hajtott és mindenáron érvényesülésre törő nemzeti érdek szorítását megismertük mi is az elmúlt negyedszázad alatt. Népünk templomépítő nép. Nemcsak a bőség, hanem leszegényedése idejében is megható áldozatkészséggel fényes szentélyeket emelt. Annál nagyobb volt a megütközése, amikor azt kellett tapasztalnia, hogy egyes helyeken a hatalom védelme alatt elkívánják ősi templomait, melyekhez századok kegyeletes emléke fűzte; viszont más helyeken pompázó templomokat építenek, néha néhány tisztviselő részére s nemegyszer a más nyelvű és hitű lakosság jelentékeny anyagi megterhelésével. A földkisajátítás során nevelésügyi alapjaink vagyonát elvették, a kiosztásnál azonban föld nélküli híveinkről nagyjából megfeledkeztek. A kolozsvári román egyetem egyik tanára(3) nevét azzal tette emlékezetessé, hogy két évtizeden át sorozatos nehézségeket támasztott és küzdelmet vezetett a katolikus intézetek, a szerzetesrendek, a nevelésügyi alapok meghagyott töredékvagyona és jogi helyzete ellen. E tárgyban írt munkái a kisebbségellenes szellem és módszerek jellemző dokumentumai.
Tanköteles gyermekeink 65-70 százaléka olyan állami iskolába kényszerült járni, ahol anyanyelvén írni és olvasni sem tanulhatott meg. Ugyanakkor a másik 30-35 százalékért minden tanév elején – s a célzatosan vetett akadályok folyton szaporodó sora miatt – szinte minden egyes gyermekért külön kellett küzdenünk, hogy beírassuk és anyanyelvén taníthassuk saját iskoláinkban, melyektől az állam a támogatást következetesen megtagadta. Az ellenőrzés azonban annál szigorúbb volt, a saját pénzünkön fenntartott iskolák és nevelőintézetek működésének állami felügyeletében olyan ellenséges szellem érvényesült, amely állandó idegfeszültségben tartotta az iskolafenntartó egyházi hatóságokat, a nevelőket és növendékeket egyaránt. Kulturális és népnevelő munkánkat, szociális, karitatív és hitbuzgalmi egyesületeink működését rendőrségi és pénzügyőri korlátozások és egy korán létesített központi cenzori hivatal igyekezett megnehezíteni.
Tanáraink és tanítóink – a közszolgálatokban megtűrt híveinkkel együtt – a nyelvvizsgák megszégyenítő vesszőfutásának vettettek alá. Papjaink közül sokan megismerték a börtönt, még többen voltak kitéve az évről évre fokozódó türelmetlenség következtében alaptalan feljelentéseknek és meghurcoltatásoknak csupán azért, mert híveiket és a gondjaikra bízott intézményeket védték. A vádolt papok államsegélyét a minisztérium gyakran felmentés esetén is letiltotta, mert az volt a felfogása, hogy joga van a papot megbüntetni az eljárás beindításának puszta ténye miatt, tekintet nélkül a bírósági felmentésre.
Mailáth püspököt, akinek páratlan bőkezűségét és emberi jóságát számosan élvezték más nemzetiségek fiai is, nem egy esetben személyében inzultálták, veszedelmes irredenta hírét költötték, s az említett professzor úr említett akciójával egyidejűleg a fővárosi lapok gyakran élesen támadták. Közvetlen elődömtől azt kívánták, hogy a nemzeti szentek képeit és szobrait a templomainkból távolítsa el, ünnepeiket és tiszteletüket korlátozza. S mivel magunk sem tudtunk híveink szenvedése iránt közömbösek maradni, mivel az Egyház jogait, intézményeit, vagyonát kötelességünkhöz híven védtük, mivel a nyilvánvaló túlkapások ellen tiltakoztunk, meghurcolt papjaink és üldözött híveink érdekében felszólaltunk, hamarosan tapasztalnunk kellett, hogy magunkra vontuk a felsőbbségek nemtetszését.
Ugyanettől a szellemtől sugalmazott módszeres elnyomás nehezedett híveink életére még belterjesebben. Látnunk kellett és súlyos aggodalommal láttuk, hogy híveinknek folyton növekvő száma esik áldozatuk az elszegényedésnek és meg nem érdemelt szenvedéseknek. Számtalan egyén és család egzisztenciájának megsemmisülését és elkallódását kísértük figyelemmel tehetetlenül és keserűséggel. Sok elbocsátott tisztviselő, munkás, közalkalmazott, a közterhekkel erején felül sújtott iparos és kereskedő, meghurcolt földműves megaláztatásait és panaszait hallottuk. A gazdasági válság éveiben és utána sokszor megrendülten álltunk összetört híveink vergődése előtt, akiktől, hogy a mindennapi szűkös kenyeret biztosító munkahelyen megtűrjék, cserébe atyáik hitét kérték. Jártunk a munkatáborok nyomorúságra ítélt lakói között. Sorsuk rosszabb volt, mint a rabszolgáé, akit a gazdája legalább azért gondozott, hogy a munkaerejét megtartsa. Ma is hálásak vagyunk az emberséges parancsnokoknak, de találkoztunk olyanokkal, akik kötelességüknek azt érezték, hogy elkobozzák a ruhaneműt, melyet az elcsigázott és félmeztelen emberek segélyezésére összegyűjtöttünk.
Tanúi voltunk embertelen rekvirálásoknak, amikor híveinktől rajtaütésszerűen minden gabonaneműt elvettek, s a buzgó végrehajtó közegek a dagasztásra előkészített lisztet is kiöntötték a teknőből a kenyeret kérő gyermekek szeme láttára. 1940 őszén és a következő években híveink egyharmada hagyta el ősi lakóhelyét, adta fel házát, üzletét, apáitól örökölt földjét, szakadt el családjától. S hiábavaló volt minden erőfeszítésünk, hogy visszatartsuk, nekivágtak a bizonytalanságnak megengedett és meg nem engedett utakon, mert nem bírták a kisebbségi ember számára adatott sorsot, és mi védelmet biztosítani nem tudtunk. Közvetlen közelből tapasztaltuk azt a perzselő gyűlöletet, mely a múlt év őszén a védtelen lakosság ellen olyan magasra felcsapott. Láttuk a heteken át gyalog, élelmezés nélkül hajszolt embereknek, az Erdély északi részén összefogott híveinknek szűnni nem akaró processzióját, s hallottunk a bosszúállás felvonulásáról, mely ezekben az időkben rettegésben tartotta egész vidékek népét és ártatlan emberek vérével szennyezte be a földet.
Erdély kettéosztásával – ami Egyházmegyénk kettéosztását és kettős sorsát is jelentette – a román nép egyik fele szintén kisebbségi sorsra jutott. Olvastuk az illetékes egyházi fórumok panaszát és nyilatkozatait sérelmeikről és a híveiket ért szenvedésekről. Részvéttel voltunk irántuk, hiszen súlyos helyzet elé állíthatta őket már önmagában az a körülmény, hogy a visszatérő uralom érvényben hagyta a régi rendszer törvényeinek egy részét s ezzel azoknak a kisebbségellenes éle automatikusan az új kisebbség ellen fordult, a politikai mesterkedések pedig gondoskodtak és utat nyitottak további szenvedéseknek is.
A politikamentes és elfogulatlan történetírás feladata lesz, hogy a kettéosztott Erdély két kisebbségének egyidejű szenvedését és annak okait feltárja és mérlegre tegye. Minket súlyos esztendők súlyos tapasztalatai annak a végtelenül lehangoló végső következtetésnek levonására kísértenek, hogy ahol a nemzeti érdek egyoldalú és türelmetlen eltúlzással minden más érdek fölé emeltetik és ez a felfogás behatol a lelkekbe, ott kisebbségi ember számára szabad emberhez méltó élet nem lehetséges.
Tisztelendő Testvéreim, Krisztusban szeretett Híveim!
Mindannak ellenére, amit fentebb elmondottunk, keresztény és emberi kötelességünk arra utasít, hogy a lehangoló megállapításoknál ne rekedjünk meg. Eszünkbe jut az apostol szemrehányása: "Egyáltalában már az is hiba nálatok, hogy peres ügyeitek vannak egymással" (1Kor 6,7). Mennyivel nagyobb a hiba és nagyobb a bűn, milyen súlyos lehet a legújabb kor emberének lelki betegsége, ha képes volt mérhetetlen szenvedéseket felidézni és áthidalhatatlannak látszó mély szakadékot ásni keresztény nemzeti gondolatnak a nevében. A betegségnek és okainak a megismerése azonban kötelez, hogy a gyógyulás hatásos szereit keressük, és útba is igazít, hogy azokat megtaláljuk. Komoly jelek vannak, amelyeket követve reménnyel foghatunk a nagyszerű feladat megoldásához.
Első és leglényegesebb jel a népnek, tehát magának a döntő tényezőnek a magatartása. Számtalan példát lehetne felhozni, hogy az egymásba ékelten élő két nép fiai hajlandók egymásban az egyenlő jogú és rangú embert látni, készek és képesek békésen együtt élni – amint éltek századokon át –, ha kívülről beavatkozó mesterkedések nem szítanak közöttük ellentéteket. Emellett – második biztató jelként – látunk tiszteletre méltó törekvéseket, melyek az együttlakó két nép között a béke útját egyengetik, az akadályok elhárításán és az ellentétek kiegyenlítésén dolgoznak.
Nem térhetünk ki és nem akarunk kitérni tehát a feladatok ránk eső részének vállalása elől. A valóban tiszta és őszinte törekvések mellett készséggel állunk munkába, hogy a lelkeket a jog, igazságosság és szeretet befogadására a magunk területén és eszközeivel előkészítsük és ezzel a népek békéjének nagy és szent ügyét és benne a saját népünk javát tehetségünk szerint munkáljuk. Ezt a célt kívánjuk szolgálni, amikor – körülményeink ismeretéből kiindulva és Szentatyánk útmutatását követve – a tartós jó viszonynak és békés együttélésnek elengedhetetlen előfeltételeit közelebbről is megjelöljük a következőkben:
1. El kell oszlatni a gyűlöletet és teljes határozottsággal vissza kell utasítani azokat a módszereket és mesterkedéseket, melyekkel azt szítani és táplálni szokták.
A gyűlölet megvan és az évek óta folyó tervszerű izgatás és lélekmérgezés következtében mélyen behatolt a lelkekbe. Sorsközösségre rendelt népek is gyűlöletet szítottak egymás ellen otthon. Nemegyszer a tények nyilvánvaló elferdítésétől vagy szándékos megváltoztatásától sem riadtak vissza. S a lélekmérgezés nem kímélte a nevelés szent helyeit, az iskolákat sem. A jóra és szépre fogékony emberpalántákat és serdülő ifjúságot szeretet helyett ellenséges indulatokra, a más nyelvű és hitű emberek lebecsülésére és megvetésére biztatta fel. Ha a gyűlölet szítására fordított mindennemű munka eredményét egy összefoglaló helyzetjelentésben adatszerűen szem elé lehetne tárni, sokan megdöbbennének látva, hogy a felelőtlenül vagy gyűlölködve kimondott vagy leírt szóval hány embert szabadítottak fel meg nem engedett cselekedetekre, s mennyi életért, szenvedésért felelősek.
Hogy a nemzetek békés együttélése egyáltalán lehetséges legyen, első feladatnak látszik tehát a lelki és erkölcsi alap helyreállítása. Ennek a lelki és erkölcsi alapnak a gránittömbjei: "az igazmondás, igazságosság, udvariasság és a jóravaló együttműködés természetes, és a testvéri szeretet fenséges természetfeletti eszménye".(4) A lélek eme nemes virágai, amelyeket az újkor beteg lelkisége sajnálatos mértékben elhervasztott, valamikor maguktól értetődő és mindig kötelező erények voltak. A felnőttek, és mindenki, aki népe sorsát szívén viseli és javát igazán akarja, vonja le a jelek kézenfekvő intelmét, a nevelés pedig állandó vezérelvként tűzze maga elé, és következetes munkával gyökereztesse meg a felnövő nemzedék lelkében, hogy az igazmondás, igazságosság, udvariasság, a jóravaló együttműködés készsége és a testvéri szeretet mindig kötelező erény, és főképp az minden más nyelvű és hitű embertársunkkal szemben. A gyűlölet gyökereit és az azt tápláló nedveket csak ezekkel lehet kiszárítani, nem egy másik gyűlölettel.
2. Le kell győzni a bizalmatlanságot, mely ma az őszinte törekvéseknek is nagy akadálya.
A bizalmatlanság nyomasztó teherként nehezedik a nemzetközi életre is. A nemzetek között kötött szerződések meglepő és váratlan felmondása, vagy egyenes megszegése, a nemzetközi jog gyakori erőszakos megsértése következtében egy általános bizonytalanság érzése kerítette hatalmába a népek lelkét.
Még nyomasztóbb bizonytalanság nehezedett a kisebbségek életére. Törvények biztosították jogaikat, de ugyanazon jogokat más törvényekkel vagy a törvény megfelelő értelmezésével tetszés szerint korlátozták. Még többször kaptak szép és biztató ígéreteket, az ígéretek beváltására azonban ritkán került sor, s utólag rendesen kiderült, hogy nem is gondolták komolyan. Nemzetközi védelmet helyeztek számukra kilátásba, de hamarosan tapasztalniok kellett, hogy a nemzetközi sakktáblán, ahol a nagyok játszanak, ők a kiütött figurák. S a csalódások és becsapások után, a kölcsönös bizalmatlanság következtében ma odajutottunk, hogy a tárgyaló felek nem egymás szavait figyelik, hanem azt, hogy a másik a szavak mögött mit rejteget, hová akar kilyukadni, társát hol akarja becsapni a jó szándék és megegyezésre való készség hangoztatása közben.
Mondják, hogy a szándék leplezése, a versenytárs kijátszása és a félrevezetés a nemzetközi érintkezés fegyvertárához tartozik. Lehet, hogy így van, s lehet, hogy egyik-másik esetben hasznosnak is bizonyult annak a kezében, aki ezekhez folyamodik. "Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait, elveti a népek gondolatait, és elveti a fejedelmek határozatait" (Zsolt 32,10). A népek egymáshoz való viszonyának rendezettsége nagy és fontos érdek, és kimondottan erkölcsi feladat. Akik népük ügyében járnak és dolgoznak, mellőzzék tehát a csalafintaság eszközeit. Legyen a beszédük egyenes beszéd, a szavak fedjék pontosan a szándékot, s a bizalom megteremtésével állítsák helyre a nemzetek nyugalmának zálogát: az adott szó szentségébe és a szerződések tartósságába vetett hitet.
3. Le kell győzni a rideg önzés szellemét.
A teremtő Isten elgondolása szerint a kis népek létjoga éppoly erős, mint a nagyoké. Élni akaró nép még kisebbségi sorsban sem törődhetik bele abba, hogy magát feláldozza a többség nemzeti önzésének, mely a természetjog és az isteni törvények által megvont határokat túllépi. Valamint abba sem, hogy idegen testnek tekintsék, s mint ilyen, szabad vadászterülete legyen annak a másik önzésnek, melyet a közélet bírálói korrupció néven ostoroznak. "Egy nemzet élniakarása sohasem jelenthet egyet egy másik halálos ítéletével."(5) Már Szent Ágoston szembeszáll a római birodalom hatalmi törekvéseivel s a népek elnyomását „nagy rablásnak” bélyegzi. Amikor pedig a nemzeti érdek eltúlzása miatt a végrehajtó közegekben és közvéleményben lábra kaphat az a hit, hogy a más nyelvű állampolgárok kevesebb jogra tarthatnak számot, a visszaélésnek és törvénytelenségeknek olyan tág tere nyílik, hogy egy egész nép kerülhet a kiszolgáltatottság és törvényenkívüliség megalázó állapotába.
A hőn óhajtott béke csak akkor lesz szilárd és hozza meg a várva várt nyugalmat, ha megvalósul "az önkormányzatukban és függetlenségükben biztosított népek őszinte jogi és gazdasági közössége, az isteni törvény parancsai szerint való testvéri együttműködés."(6) Ez a természetjog által ajánlott és védett keresztény elv az egymásba ékelten élő nemzetek viszonyának rendezésénél sem mellőzhető.
Amint az egyénnek joga van az élethez, a családalapításhoz, a szabadsághoz, a munkához, a becsülethez, a tulajdonhoz, a művelődéshez, a vallás szabad gyakorlatához, ugyanúgy joga van a nemzetiségnek, hogy a maga sajátos életét szabadon élje, kultúráját fejleszthesse, a saját ügyeit a maga alkotta szabályok szerint és saját szervei által a maga felelősségére intézze a vele együtt lakó népek jogos érdekeinek tiszteletben tartása mellett. A jogokat, érdekeket és kötelességeket a kölcsönös igazságosság érvényesítésével kell összeegyeztetni, rendezni és hatékonyan biztosítani, hogy az érdekelt felek jogaiknak sérelme nélkül illeszkedhessenek bele a nagyobb közösség életébe. Ahol az együttlakó népek jogai és érdekei találkoznak, vagy keresztezik egymást, a rendezésre irányuló őszinte szándék meg fogja találni azokat a magasabb szempontokat, amelyek alapján kölcsönös jóakarattal, fegyelmezettséggel, igazságra-törekvéssel a kényes kérdések is megelégedésre megoldhatók.
Tisztelendő Testvéreim, Krisztusban szeretett Híveim!
A keresztény ember az e világi eseményeket is az örökkévalóság távlatába állítva figyeli. Látása így tisztább, ítélete élesebb és biztosabb, mert a földi jelenségeket az örök igazság fényénél veheti szemügyre. Ebben az átható világításban alkalma van a történelmi események mögött működő eszmék valóságos értékét megismerni, a múltat és jelent összevetni, a hiányokat, mulasztásokat és elkövetett hibákat megállapítani s a tisztulás, felemelkedés útját megkeresni.
A hátunk mögé zuhanó korszak küzdelmeinek, a súlyos áldozatoknak és szenvedéseknek a nyomán a lelkekben új felismerések és új vágyak születtek.
Szinte már általánosnak mondható vélemény és mind több jel szól amellett, hogy a mostani háború történelmi kihatásaiban és korszakalkotó következményeiben csak a korszaknyitó háborúkkal mérhető össze. Az előző világháború után még sokan éltek abban a képzelődésben, hogy a vihar elvonultával visszatérhetnek a régi béke nyugalmas napjaihoz. A mostani háborúval kapcsolatban ezek a képzelődések szertefoszlottak. Ma mind többen látják úgy, hogy a háború előtti Európa nem tér többé vissza, hogy annak állami, társadalmi és gazdasági rendje olyan átalakulás folyamatába jutott, mely egy új korszak kezdetét jelenti. Az eszmék és célok között vannak különbségek a felfogások különbözősége szerint, de mind megegyeznek abban, hogy a múltnak az események világánál felismert hibáit nem szabad megismételni, valami új, jobb, józanabbul szervezett, szabadabb és erősebb renddel kell a múltat helyettesíteni.
A szenvedő népek a feltámadás hírét, a húsvéti örömet, az igazság és jog tiszteletén és a szeretet uralmán felépülő új rend hajnalhasadását várják. Meg kell hallanunk ezt a mélyből, a meggyötört emberiség lelkéből feltörő kiáltást. Valamint meg kell értenünk azt is, hogy ez a vágy hevesebben tör elő a nehéz munkájuk után élő társadalmi osztályok nagy tömegeinek a lelkéből, hiszen ezek viselik "a nép terhét", a háborúban és békében egyaránt ők hozzák a nagyobb áldozatot s ők érzik legfájóbban mindig az állami és nemzetközi, a társadalmi és gazdasági zavarok hátrányait.
Szentséges Atyánk uralkodása első napjától kezdve – a láthatáron már akkor gomolyogtak a háború vészt rejtő felhői – mindent megkísérelt, hogy az előre látott mérhetetlen szenvedéseket elhárítsa az emberiség feje felől. Szándékát és erőfeszítéseit a háborúra ajzott szenvedélyek, erők és kiélezett ellentétek meghiúsították. De azóta sem szűnt meg dolgozni egyrészt azon, hogy a hadviselés elfajulása és az embertelen módszerek alkalmazása ellen az emberiesség nevében tiltakozzék, és a nagy fájdalmat, ahol csak módjában van, enyhítse; másrészt azon, hogy az igazságos és tartós béke megszerzését a követendő irányelvek világos leszögezésével elősegítse.
Híres beszédeire, melyekben ezekről szólott, mint egy szebb világ üzenetére figyeltek a meggyötört népek, és hinni szeretnők, hogy felfigyeltek a népek sorsát intéző vezetők is. Minket a gyermeki engedelmesség és egyúttal a keresztény embernek a saját népe és az emberiség sorsáért érzett felelőssége kötelez, hogy Szentatyánk aggodalmait megértve és útmutatásait követve a béke megvalósulása érdekében minden tőlünk telhetőt megtegyünk.
Minden tisztulás fájdalmas folyamat. Ilyen fájdalmas folyamat ez a világégés is az emberiség és népeink számára. De rajtunk is fordul, hogy a gyötrelmekből megtisztultan kerüljünk ki és egy szebb, emberibb, igazságosabb élet alapjait lerakjuk.
A munkát magán kell kezdenie mindenkinek. Az egyéni önzés garázdálkodását, valamint a szervezetten működő önzéseket is meg kell fegyelmezni és természetes korlátai közé kell visszaszorítani. Az Evangélium ezt így fejezi ki: a magnak meg kell halnia, hogy élet és gyümölcs fakadjon belőle. S nem véletlen, hogy a szenvedések tüzén átment, feltámadó Krisztus húsvéti békeüzenetéhez kapcsolta egyik legnagyobb ajándékát: a bűnbocsátás hatalmát és kegyelmét. Miután a gyűlölet végighajszolta a fájdalom állomásain és kegyetlen bosszút vett Rajta, az általános bűnbocsánat kihirdetésével kezdi, hogy megtisztulásunk isteni eszközét kezünkbe adja s megtanítson a megbocsátásra minket is.
A népek megbékélésének munkálása magasztos feladat. Éppen ezért készek vagyunk a jószándékú törekvéseket támogatni, hogy népeink jogos vágya minél előbb és igazabban beteljesedjék.
Megjegyeztük az idők komoly tanulságait s az Úr Jézus tanításának a szellemében vissza akarjuk utasítani az önzés és bosszú minden kísértését, hogy a kavargó szenvedélyek kínzó sötétsége után végre felragyogjon a béke áldott napja, amikor "egymással és Istennel kibékülve boldognak hirdeti Őt valamennyi nemzet."(7)
(Alba Iulia – Gyulafehérvár, 1945. március 24., Szent Gábor főangyal napján)
Kép: Boli barlang, délikárpátok....
(1) Püspöki körlevelek. 1945. IV. sz. Allocutio Praesulis in Pascha. – Nyomtatásban is megjelent, in: VIRT László, Márton Áron a lelkiismeret apostola, Ecclesia, Bp., 1988, 120-133. old. – A történelmi környezet: Erdélyben már átvonult a front, de Európában még nem ért véget a háború.
(2) XII. Pius pápa békeszózata, 1940.
(3) Onisifor Ghibu (1883-1972) görögkeleti pap, egyetemi tanár.
(4) XII. Pius pápa békeszózata, 1940.
(5) XII. Pius pápa békeszózata, 1939.
(6) XII. Pius pápa békeszózata, 1940.
(7) A békeimából.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„A házasság mint a »turbó üzemmód« gyorsabban célba röpíti az embert. Az úton könnyebb járni, ha társat kapunk magunk mellé, akivel egy cél felé haladunk, akinek a kezét megfoghatjuk, akivel egymást bátoríthatjuk, biztathatjuk, aki segít visszatérni, ha eltévedtünk.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Ma 2017. április 27. csütörtök, Zita napja van. Holnap Valéria napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Jézus halála után harminc évvel- 1/2

Josephus Flavius a Bellum Judaicum (A zsidó háború) című művében leírja, hogy Jézus halála után harminc évvel a római hadsereg körülveszi a gyűlölettől fortyogó várost, és hároméves ostrom után beveszi.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube