Atomháború szélén a Koreai-félsziget

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szep_Termeszet_248504.jpgEgyetlen kérdés nincs, melyre a háború lenne a jó válasz!!

A béke maga az élet, melyet a gyűlölet fagya, a háború elpusztít!! Imádkozzunk a békéért, 

Csaba t. 
Észak-Korea ENSZ-nagykövetének helyettese "szertelen álomnak" minősítette az Egyesült Államok erőfeszítéseit, amelyekkel Washington meg akar szabadulni a kommunista ország atomarzenáljától. Észak-Korea szombaton hajnalban újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel, amely azonban minden jel szerint pár perces repülés után, 71 kilométer magasan felrobbant. Észak-Korea Washingtont hibáztatja amiatt, hogy "a Koreai-félsziget atomháború szélére sodródott".
"Észak-Korea nukleáris fegyverzete sohasem volt politikai alkudozás és gazdasági osztozkodás tárgya" - mondta Kim Ir Rajong pénteken az AP amerikai hírügynökségnek. "Dióhéjban összefoglalva: a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság már közölte, hogy nem vesz részt semmilyen tárgyaláson, amely atomfegyvereinek leszereléséről szól" - tette hozzá a diplomata, majd elismételte, hogy országa atomprogramját az Egyesült Államok provokálta ki ellenséges politikájával.
"Teljességgel Washington hibáztatható azért, hogy a Koreai-félsziget atomháború szélére sodródott, mert az utóbbi két hónapban minden korábbinál nagyobb szabású közös, agresszív hadgyakorlatokat tart, és nukleáris eszközöket telepít Dél-Koreába. Észak-Korea nukleáris hadereje 
az igazság megbecsült pallosaként és elrettentésül szolgál saját szuverenitása, méltósága és a világbéke védelmében 
az Egyesült Államok atomháborút kirobbantó fenyegetésével szemben" - mondta.
Észak-Korea ENSZ-nagykövetének helyettese az után nyilatkozott az AP-nek, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken az észak-koreai fenyegetésnek szentelt, külügyminiszteri szintű rendkívüli ülést tartott, amelyen az amerikai diplomácia vezetője elnökölt.
Rex Tillerson reálisnak mondta a veszélyt, hogy Észak-Korea atomtámadást indít Szöul vagy Tokió ellen,
és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy teljes körűen tartsa be az Észak-Korea ellen hozott büntető intézkedéseket, függessze fel vagy szállítsa alacsonyabb szintre a diplomáciai kapcsolatait Phenjannal. "Az egymást követő atomrobbantásokkal és rakétakísérletekkel Észak-Korea egyre közelebb taszítja Kelet-Ázsiát és a világot az instabilitás és a szélesebb konfliktus felé" - mondta.
Újabb rakétakísérlet
Észak-Korea szombaton hajnalban újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel, amely azonban minden jel szerint pár perces repülés után, 71 kilométer magasan felrobbant - adta hírül a dél-koreai hadsereg.
A rakéta - amerikai értékelés szerint - valószínűleg közép-hatótávolságú, KN-17 típusú volt. Startja a kommunista ország nyugati részén történt, helyi idő szerint hajnali fél hatkor. A rakéta nem hagyta el Észak-Korea területét. A dél-koreai hadvezetés nyilatkozatban tudatta, hogy további információkat elemez a rakétakísérletről. Jelenleg a kapcsolatok különösen feszültek Észak-Korea és az Egyesült Államok között.
Japán a szombati észak-koreai rakétafellövésről kormányszóvivőn keresztül közölte, hogy képtelen elfogadni a kommunista ország sorozatos provokációit.
Donald Trump amerikai elnök egyelőre csak Twitter-üzenetben reagált. Mint írta: Észak-Korea nem tartotta tiszteletben Kína és nagyra becsült elnökének kívánságait, amikor ma - bár sikertelenül - rakétát bocsátott fel."
Amiért Trump Kínát említette, annak oka az, hogy Washington már többször kérte Pekinget, zabolázza meg Észak-Koreát. A kérésnek Kína - például észak-koreai szénimportja csökkentésével - megpróbál eleget tenni. Trump egy pénteken megjelent interjúban dicsérte is Hszi Csin-ping kínai elnököt, aki álláspontja szerint megpróbálja féken tartani Észak-Koreát. "Nagyon kitartóan próbálkozik, nem akar zűrzavart és vért látni, jó ember" - fogalmazott a kínai elnökről, akivel áprilisban a floridai Mar-a-Lagóban tárgyalt.
www.origo.hu