Elhunyt Bodó György plébános

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Istenkeresok_bodo-gyorgy_plebanos.jpgÉletének 46., papságának 20. évében, január 11-én délután a csíkszeredai kórházban elhunyt Bodó György gyimesközéploki plébános.

Bodó György 1972. december 4-én született Zabolán, gyulafehérvári teológiai tanulmányai után 1998. június 21-én szentelték pappá. Káplánként tevékenykedett Brassóban, a Szent Péter és Szent Pál-plébánián 1998–2006 között. Ezt követően, 2010-ig Kolozson teljesített szolgálatot, ellátva Mócs, Katona és Nagysármás katolikusait is. Kolozson felújíttatta a plébániát, illetve a templombelsőt, és a katonai istenházát is. 2010-ben nevezték ki utolsó állomáshelyére, ahol kijavíttatta a templomot és a közösségi házat, ravatalozót építtetett, iskolát szerzett vissza és tett használhatóvá, belekezdett egy sportcsarnok és egy óvoda építésébe is. A plébániai élet szervezése mellett támogatta a nehéz helyzetűeket, szorgalmazta a katolikus oktatást, alakította a közösség életét és támogatta a szórványban élőket.
Az elhunyt végakarata szerint testét a gyimesközéploki templom kertjében helyezik örök nyugalomra január 13-án, szombaton a déli szentmise után.
Az örök világosság fényeskedjék neki!

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„A házasságkötésnél a pap, a násznép csak tanú, a vőlegény a főpap, ő szolgáltatja ki kedvesének a házasság szentségét, és valamilyen módon így maga is szentséggé válik, hisz életével, hűséges szeretetével megszenteli a kedvesét. Természetesen ez fordítva is igaz: a család szentélyében az édesanya főpap, hisz az oltár előtt életre szóló igenje hozza létre a házasság szentségét. Földi élete során jóságával, szeretetével nap mint nap megszenteli férje, gyermeke életét.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Ma 2018. április 23. hétfő, Béla napja van. Holnap György napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Bebizonyította

Bebizonyította: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja övéiért.” [Jn 15,13]
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube