Szent Mór Pécsi Püspök

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_SzentMor21.jpgAki 1000. körül született és 1070. körül halt meg.

Ő volt az első magyar származású bencés szerzetes, majd a Szent Márton-hegyi (ma: pannonhalmi) monostor apátja, végül pedig Pécs város magyar államalapítás utáni második püspöke...

Egy alkalommal Szent István király a fiával együtt Szent Márton egyházába tért imádkozni, amelyet Pannónia szent hegyén ő maga kezdett építtetni, és a szerzetesek jeles gyülekezetével ékesített. A király, ismerve a gyermek nagy érdemét, megadta fiának azt a tisztességet, amely őt megillette. Mert amikor az említett szerzetesek a körmenet befejeztével a királyhoz járultak tiszteletadásra, fiát előrebocsátotta üdvözlésükre. A gyermek Imre pedig Szentlélekkel eltelve: amint az isteni kegyelem sugallatára kinek-kinek érdemeit ismerte, a csókokat úgy osztotta egyenlőtlenül: az egyiknek csak egyet, a másiknak hármat, egy harmadiknak ötöt, végül pedig egynek hét csókot adott.
Ezen a dolgon – a többiekkel együtt – Szent István király csendben igen elcsodálkozott. A mise végeztével azután bizalmas beszélgetésben szorgalmasan megtudakolta tőle, miért osztotta a csókokat egyenlőtlen számban. Szent Imre külön-külön mindegyiknek érdemeit feltárta atyja előtt, tudniillik, hogy aszerint adta a csókokat, egyiknek kevesebbet, másiknak többet, hogy ki-ki mennyi időn át tartott ki a megtartóztatás erényében. Azt is megmondta, hogy az, akinek hétre sokszorozta a csókok számát, egész életén át szűzi életet élt.
(részlet Szent Imre herceg legendájából)
Könyörögjünk!
Mindenható Istenünk, 
tekints Szent Mór püspök érdemeire, 
és közbenjárására add, hogy példája nyomán 
tiszta és alázatos szívvel szolgáljunk neked. 
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, 
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, 
Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.