Egyházi fenntartású intézményként működik tovább a Lea Otthon

ImageA Székesfehérvári Egyházmegye átveszi a Lea Otthon Családok Átmeneti otthonát. A szerződést a Leány, Anya, Gyermekalapítvány elnöke, Bedő Eleonóra és Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök november 27-én írta alá Székesfehérváron.


A Lea közhasznú alapítvány – amely Vigyázó Miklós és Sajgó Szabolcs atyáknak köszönheti elindulását – krízisben lévő leányanyák megsegítéséért jött létre. Célja szociális tevékenység szervezése a válsághelyzetbe került anyák számára, hogy gyermekeik ne kerüljenek állami gondozásba pusztán szociális vagy anyagi okból. Segítséget kíván nyújtani, ha a terhes anya túl fiatal, magára maradt, helyzete kilátástalan, szociális, lélektani vagy anyagi téren lehetetlen helyzetbe került, illetve ha gyermeke felnevelésére érzelmi, lelki, szociális vagy más sérülései miatt nem alkalmas. Ez az élethelyzet Magyarországon napjainkban több tízezer kisbabát és édesanyát érint.
Az alapítvány ezeket a célokat szem előtt tartva nyitotta meg 2005. március 1-jén a speciális programmal működő Lea Otthont, amely 20 fiatal anya és babája befogadására alkalmas többfunkciós gondozási központ.
Az otthon fenntartásában számos magasan képzett szakember működik közre, köztük család- és szociális gondozók, pedagógusok, egészségügyi dolgozók, jogászok, pszichológusok. A személyre szabott oktatás-nevelés mellett a fiatal anyák szakképesítést is szerezhetnek, ami megkönnyíti társadalomba való visszakerülésüket.
Miután a Székesfehérvári Egyházmegye átvette a fenntartó szerepét, az egyházmegyei intézményeknél bevett szokásos módon Spányi Antal a Lea Otthon számára is püspöki biztost nevezett ki Hajdu Ferenc érdi plébános, a Székesfehérvári Egyházmegye provikáriusa személyében.
Az Alapítvány úgynevezett Krízisvonalat is üzemeltet, amelyen segítségre szoruló leányanyák, válsághelyzetbe került, gyermeket váró lányok vagy asszonyok hívását várja. A telefonszám: 20/929-7794
Aki többet szeretne megtudni az Alapítványról és a Lea Otthonról, a szervezet honlapján tájékozódhat: www.leanyanya.hu
Horánszky Anna/Magyar Kurír