A világ Máriáról énekel  nemzetközi keresztény zenei fesztivál Asiagoban

Image2008. július 5-én este fél kilenckor kezdődik az olaszországi Asiago dómja előtti téren a Schio-i Szent Maximilian Maria Kolbe Társaság szervezésében a fesztivál 2008-as sorozatának 3. felvonása.

 

 

 

„A világ Máriáról énekel" címmel szervezett eseményt a turisztikai szempontból nevezetes városka támogatja, mely először ad otthont a zenei eseménynek. A korábbi két állomás színhelye Thiene és Schio voltak, s a mostanin kívül még négy városba látogatnak el a zenészek, énekesek. A korábbi fesztiválokon sok olasz és külföldi előadó adta elő keresztény ihletettségű dalait, melyeken átsütött a hitük.

A világszerte egyik legismertebb milánói keresztény énekes, Roberto Bignoli is részt vesz az eseményen. Ő 2007-ben elnyerte a Unity Hawards in America legjobb külföldi előadónak járó díját „Dulcis Maria Totus Tuus" című dalával. Bignoli zenei apostolkodását, a hitről való éneklést évek óta gyakorolja utcákon, tereken, színházakban, templomokon kívül és azokon belül. Az egyik lemezén még a pápa szövegeiből is hallhatóak részletek. Koncertútjai során megfordult többek között Latin Amerika országaiban, Kanadában, Angliában, Lengyelországban és Máltán is. Most legújabb zenekarával, a Reggio Emilia-i „Nuova Civiltà" együttessel lép fel. Rajta kívül az olasz televíziókjban sikerrel szerepelt bergamói Tiziana Manenti énekes-zeneszerző is fellép Asiagoban. Az angol Junior Robinson a gospel zene irányvonalát képviseli majd, ő 1995-ben a világ legjobb gospel énekesének járó Unity Hawards díjat nyerte el.
Az ingyenesen látogatható fesztivál honlapja folyamatosan közöl kép- és hanganyagokat a rendezvényről, amelyet a Kolbe Sat rádióállomás is közvetít.
Magyar Kurír